Fotó: MTI/AP
Miközben a hatóságok már Európa-szerte körözik a múlt heti barcelonai merénylet marokkói gyanúsítottját, a támadás egyik román sérültjét súlyos, de stabil állapotban továbbra is kórházban ápolják.
2017. augusztus 21., 16:332017. augusztus 21., 16:33
2017. augusztus 21., 16:362017. augusztus 21., 16:36
Hétfőn is folytatódott a hajtóvadászat a barcelonai gázolásos merényletben használt kisteherautó vezetője, a marokkói Junesz Abujakub után, közben tizenötre gyarapodott a merényletsorozat halálos áldozatainak száma. A 15. áldozat egy férfi, akit leszúrtak, és ellopták az autóját.
A rendőrség azt állítja, hogy már biztosak a vezető személyében, de a nevét egyelőre nem árulják el.
A rendőri jelentéssel ellenben Joaquim Forn katalán köztisztviselő a helyi rádióban azt mondta, hogy minden bizonyíték arra mutat, hogy a vezető Junesz Abujakub. A fiatalról új térfigyelő kamerás felvétel is megjelent, melyen a feltételezett támadó éppen a terrortámadás helyszínét hagyja el gyalogosan. Az El Pais újság három olyan fényképet is közölt, melyeken a napszemüveges fiú a La Boqueria piacon keresztül sétál át a híres sétálóutcához. A rendőrség szerint másfél órával később
Eközben a spanyol rendőrség hétfőn újabb rajtaütést hajtott végre egy lakásban a katalóniai Ripollban. A rendőrök lefoglaltak két táskát és egy dobozt. Szemtanúk szerint a rendőrség jelentős erőket mozgósított, az akció során pedig erős zajt lehetett hallani.
Közben Mihai Tudose miniszterelnök hétfőn azt követően, hogy részvétét fejezte Spanyolország bukaresti nagykövetségén, közölte, a barcelonai terrortámadás három romániai sérültje közül egy továbbra is kórházi kezelésre szorul. A kormányfő elmondta,
„Információim szerint egyetlen románról van szó, aki koponyasérülést szenvedett, eltört öt bordája, s kilyukadt a tüdeje, de állapota stabil. A kilátásokról, mint tudják, az orvosok nem nyilatkoznak” – mutatott rá Tudose.
Annak kapcsán, hogy fölmerült-e a sérült romániai kezelésének lehetősége, a miniszterelnök kijelentette, ebben nem ő az illetékes. Hozzátette ugyanakkor, hogy egyeztetett a bukaresti spanyol nagykövetséggel, az egészségügyi miniszterrel és az egészségbiztosító elnökével is, és felajánlották a segítséget a spanyol egészségügyi szerveknek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, az átlyukadt tüdő miatt kérdéses a sérült szállíthatósága.
A merényletben, amelyben tizenhárman haltak meg, megsérült egy magyar állampolgárságú nő is, aki kartörést szenvedett, de sérülése ellátását követően elhagyhatta a kórházat.
Mint arról beszámoltunk, csütörtökön délután Barcelona Las Ramblas nevű utcájában egy kisteherautó a tömegbe hajtott, tizenhárom embert megölve és mintegy százat megsebesítve. Péntekre virradóra a Cambrils nevű katalán tengerparti üdülővárosban hasonló merényletet hajtottak végre, itt heten sérültek meg, közülük egy személy később meghalt. A rendőrök itt agyonlőttek öt, robbanóövekkel felszerelt terroristát.
A merényleteket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. A spanyolországi merényletek elkövetéséért felelős terrorsejt számos pokolgépes merényletet készített elő, 120 butángázpalackot a rendőrség megtalált egy alcanari házban, amelyek egy része idő előtt felrobbant. Ezután döntöttek úgy a terroristák, hogy a kibérelt autóikkal gázolni fognak Barcelonában. Az elkövetők marokkói migránsok, akik jó körülmények között éltek Spanyolországban.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!