Vadai Ágnes
A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke magyarázatot vár a kormánytól arra, hogy ha a határon túli magyaroknak van szavazati joguk, akkor miért nincs honvédelmi kötelezettségük.
2017. november 06., 15:462017. november 06., 15:46
2017. november 06., 17:582017. november 06., 17:58
Vadai Ágnes hétfői budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az alaptörvény csak a magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok számára ír elő honvédelmi és katasztrófavédelmi kötelezettségeket.
Az ellenzéki politikus – akinek pártja aláírásgyűjtést indított annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon – úgy fogalmazott: Orbán Viktor kihasználja a határon túli magyarokat, hogy „tovább uralkodhasson” a Magyarországon élők felett.
„Ennek ellenére a DK álságosnak tartja, hogy olyanok is választhatnak, akikre még az olyan legalapvetőbb feladatok sem vonatkoznak, mint a haza védelme” – jelentette ki Vadai Ágnes.
Egyöntetűen és határozottan elutasítják az erdélyi magyar pártok lapunknak nyilatkozó vezetői Gyurcsány Ferenc volt magyar miniszterelnök, a DK elnöke kezdeményezését, amelynek értelmében elvennék a határon túli magyarok magyarországi választójogát.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!