Fotó: Boris Johnson/Facebook
Június 21-től az emberek közötti kapcsolattartás összes jogi korlátozását fel lehet oldani Angliában, ha a koronavírus-járvány megfékezését célzó célkitűzések és kritériumok maradéktalanul teljesülnek addig – közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.
2021. február 22., 22:092021. február 22., 22:09
2021. február 22., 22:162021. február 22., 22:16
Johnson a londoni alsóházban ismertette a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló kormányzati tervet. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a tervezetben szereplő minden egyes enyhítési lépés előtt az ugyancsak négy pontot tartalmazó kritériumrendszer összes elemének teljesülnie kell, és az egyes nyitási szakaszok között legalább öt hétnek el kell telnie. A nyitási terv első lépéseként, március 8-án megindulhat a tanítás az összes angliai iskolában, és szabadtéri iskolai rendezvényeket is lehet tartani.
A szabadtéri közösségi helyszíneken – például a parkokban – ugyancsak március 8-tól lehetővé válnak a szabadidős tevékenységek is, de ezeket akkor még csak két, nem egy háztartásban élő ember végezheti egymás társaságában. Zárt térben, például lakásokban a külön háztartásokban élők ekkor még nem találkozhatnak. Ugyancsak az első nyitási szakasz részeként március 29-től már hat, külön-külön háztartásokban élő ember, vagy két külön háztartás összes tagja tarthat összejöveteleket szabadtéren, és lehetővé válik szervezett sportrendezvények megtartása is gyerekek és felnőttek számára.
Az április 12-től előirányzott második korlátozásenyhítési szakaszban megnyithatnak a nem alapvető fontosságú cikkeket árusító boltok, a személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások – például a fodrászatok –, a zárt térben működő szabadidős létesítmények, köztük az edzőtermek, valamint a szabadtéri vendéglátóhelyek, az állatkertek, a szabadidőparkok és az autósmozik. Emellett szabadtéren hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában.
Szabadtéri helyszíneken 30, zárt térben hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában, lehetővé válik szabadtéri szórakoztató rendezvények, például koncertek megtartása.
Ugyancsak lehetővé válik a nagyszabású rendezvények, például labdarúgó-mérkőzések közönség előtti megrendezése, de a közönség létszámát ekkor még korlátozzák. Az ülőhelyekkel felszerelt nyitott létesítményekben, például a stadionokban legfeljebb tízezer, illetve a teljes befogadóképesség legfeljebb 25 százalékának megfelelő számú néző foglalhat helyet, attól függően, hogy melyik jelenti a kisebb létszámot.
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Premier League jelenlegi szezonjának utolsó fordulóját május 23-án tartják, így ezeket a mérkőzéseket – ha minden a tervek szerint alakul – nézőközönség jelenlétében tarthatják. Az utazásokról szólva Boris Johnson elmondta: a kormány erre a célra létrehozott munkacsoportja április 12-ig megvizsgálja a turisztikai célú külföldi utazások újbóli engedélyezésének lehetőségét, ugyanezen a napon beterjeszti ajánlásait is, és kedvező javaslatok esetén május 17-től ismét lehetővé válhatnak a szabadidős célú nemzetközi utazások. A most érvényes korlátozások értelmében brit állampolgárok – nagyon kevés számú nyomós indoktól eltekintve – nem utazhatnak külföldre.
A hétfőn felvázolt tervek alapján a legkorábban június 21-én kezdődő negyedik nyitási szakaszban az emberek közötti kapcsolattartás minden jogi korlátozása megszűnhet, kinyithat az összes szabadidős létesítmény – köztük az éjszakai szórakozóhelyek –, lehetővé válik a turisztikai célú hazai és külföldi utazás, és megszűnnek a nagyszabású rendezvényeket érintő korlátozások. Mindehhez a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell.
Boris Johnson szerint nem lehet a végtelenségig érvényben tartani a korlátozásokat
Fotó: Boris Johnson/Facebook
Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre a meghatározott időpontokban, ha az oltási program sikeresen folytatódik, ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát, ha az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának fenntarthatatlan mértékű megugrásával, illetve ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvetően megváltoztatja a kockázatok megítélését.
Ez azonban mindenképpen megtörténik, függetlenül attól, hogy mikor oldják fel a zárlatot, márpedig nem lehet a végtelenségig érvényben tartani a gazdaságot, az emberek fizikai és mentális jólétét, a gyerekek életesélyeit ellehetetlenítő korlátozásokat. „Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy a nyitás óvatos, de visszafordíthatatlan folyamat legyen” – mondta a brit miniszterelnök.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!