A krizmaszentelési misén Róma püspöke a Város papjaival
Fotó: Vatican Media
Az emberiség és az egyes emberek életében hordozott keresztről beszélt Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott olajszentelési misén nagycsütörtökön. A Vatikán bejelentette, hogy kiállítják a torinói szent leplet, mégpedig az interneten szombaton.
2021. április 01., 18:122021. április 01., 18:12
2021. április 01., 18:162021. április 01., 18:16
A Szent Péter-bazilikában bemutatott nagycsütörtöki misén mintegy kétszázan vettek részt, többségükben a római egyházmegye papjai. A jelenlevők a koronavírus-járvány miatt egymástól biztonságos távolságra foglaltak helyet.
Az olaj-, más néven krizmaszentelési misén a pápa, aki egyben Róma püspöke, megáldotta és megszentelte az egyházmegyéjében a következő évben használandó szent olajokat és krizmát, melyeket többek között kereszteléskor és papszenteléskor használnak. Ferenc pápa és paptársai a hagyomány szerint ezen a misén megújították papi fogadalmukat.
Homíliájában az egyházfő, többször eltérve az előre megírt szövegtől, a Jézus halála előtti napokról beszélt, hangoztatva, hogy a kereszt Jézus egész életét végig kísérte. Példaként említette Heródest és a szent család menekülését: a mai világban számos családnak ugyanígy kell száműzetésbe mennie hazáját elhagyva – mondta a pápa. Úgy vélte,
„Jézus vállalta saját elárulását, barátai elfordulását, már az utolsó vacsorán, elfogadta a jogtalan börtönzést, a felületes ítélkezést, az aránytalan ítéletet, az ok nélküli pofonokat (...) átölelte a kereszt egészét, mivel a kereszt nem kétértelmű, a kereszttel nem lehet alkudozni” – jelentette ki a pápa.
A papi hivatásról szólva azt mondta, nem kell megbotránkozni a betegek ápolása és a rabként élők felszabadítása miatt, hiszen Jézus is ezt tette.
– mondta a pápa. Megjegyezte, egyes botrányok már Jézus idejében is csupán egy vidéki napilap harmadik oldalára kerültek volna. Ferenc pápa felidézte, hogy az ő papi szolgálata során is akadtak nehéz pillanatok, és egy szerzetesnő szavai segítettek neki. „Jó pásztornak lenni, tanítónak, mindenki iránti szolgálattal”, ahogyan Jézus is tette – összegezte a papi szolgálatot Ferenc pápa.
A pandémia miatt elmarad a nagycsütörtöki lábmosás szertartása, az utolsó vacsora emlékezetére bemutatott misét Giovanni Battista Re, a bíborosi testület vezetője mutatja be a Szent Péter-bazilikában. Ferenc pápa nagypéntek este a keresztutat a Szent Péter téren hívők nélkül vezeti.
A szentszéki államtitkárság bejelentése szerint a Jézus halotti lepleként tisztelt torinói Sindone-t szombaton kiállítják: az ereklyét a járványhelyzet miatt interneten és a televíziókon keresztül lehet látni. A kísérő imádságot Cesare Nosaglia torinói érsek vezeti.
Bíróság elé állítanak kedden öt belga fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy román kamionost – írja a namuri ügyészség hétfői közleménye szerint az AFP.
Az Egyesült Államok becslése szerint Izrael elegendő katonát gyűjtött össze a Gázai övezet legdélibb városának, Rafahnak a környékén ahhoz, hogy a következő napokban teljes körű inváziót indítson.
Kijevbe érkezett kedden Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy elhúzódó ukrajnai háborúra és a NATO-val való esetleges jövőbeni konfrontációra való felkészülést alapozta meg azzal, hogy leváltotta Szergej Sojgu védelmi minisztert, és Andrej Belouszovot nevezte ki a helyére.
Ha a nyugati országok a harctéren akarják megoldani az ukrán válságot, Moszkva készen áll erre – jelentette ki Szergej Lavrov megbízott külügyminiszter.
Órákon belül összeomolhat az egészségügyi ellátás a Gázai övezetben a harcok sújtotta térséget ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet hétfői bejelntése szerint, melyben az üzemanyaghiánnyal indokolták a katasztrofális állapotokat.
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban – közölte a NAV bevetési igazgatósága hétfőn.
Folynak a harcok a Harkivi területen található Vovcsanszkért, az ukrán csapatok megpróbálják elhárítani Oroszország kísérletét a város elfoglalására – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara hétfőn.
Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét vasárnap és szombaton, New Yorkban a Manhattan hidat zárták le részlegesen a tiltakozók.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
szóljon hozzá!