Év végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma

2017 végéig egymillióra nő az új magyar állampolgárok lélekszáma – tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, aki a Clevelandben élő magyarságnál tesz látogatást.

MTI

2017. október 16., 08:162017. október 16., 08:16

A helyettes államtitkár a Regionális Diaszpóra Tanács clevelandi értekezletén vett részt. Tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit a magyar kormány 2010 óta folytatott nemzetpolitikájának részleteiről és eddigi eredményeiről, valamint az új lehetőségekről.

Szilágyi Péter beszámolt a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Julianus-program és a kulturális értékmentést szolgáló Mikes-program eredményeiről és további lehetőségeiről. A többi között például arról is, hogy már 2018 elejétől igényelhető pályázati támogatás a hétvégi magyar iskolákhoz. A helyettes államtitkár örömmel nyugtázta azt is, hogy 2017 végéig egymillióra gyarapszik az új magyar állampolgárok lélekszáma.

Az MTI kérdésére Szilágyi Péter kifejtette, hogy tapasztalatai szerint egyre nagyobb az érdeklődés a Diaszpóra Tanács munkája iránt, és a tanácskozáson is többen kérték az anyaország támogatását mind a hétvégi iskolákhoz, mind az amerikai magyar szervezetek közötti jobb kommunikáció elősegítéséhez.

Hangsúlyozva, hogy „az egyházi közösségek ereje ma vitathatatlan”, kiemelte: a határon túlra került és a világ távoli pontjain élő gyülekezetekben különös jelentőséggel bír ez a közösségi megtartó erő.

„A gyülekezetek nemzetünket megtartó és egyesítő munkája ma is a legfontosabb biztosítéka a magyarság megmaradásának, s éppen ezért támogatjuk minden lehetséges eszközzel” – tette hozzá Szilágyi.

Szilágyi Péter vasárnap ünnepi hálaadó szentmisén vett részt a clevelandi Szent Erzsébet katolikus templomban, ahol köszönetet mondott a Szent Erzsébet egyházközösség megalapításának 125. évfordulója alkalmából. A szentmisén részt vett az új clevelandi püspök is, akinek engedélyével öt új magyar állampolgárt avattak a templomban. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország