Elfogatóparancsot adtak ki kedden Törökországban a nemzeti hírszerzés (MIT) 45 korábbi alkalmazottja ellen azzal a gyanúval, hogy tagjai a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak.
2017. szeptember 12., 11:312017. szeptember 12., 11:31
2017. szeptember 12., 12:252017. szeptember 12., 12:25
Az Anadolu török állami hírügynökség szerint a hatóságok körözést adtak ki az egykori titkosszolgálati dolgozókkal kapcsolatban álló további 18 ember ellen is, akik szerintük a terrorszervezetnek nyilvánított gülenista mozgalom belső köreihez tartoznak. A MIT érintett alkalmazottait már a puccskísérlet után elbocsátották.
Törökországban a 2016-os hatalomátvételi incidenst követően rendkívüli állapotot vezettek be. A kormány azóta törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot, és több mint 111 ezer állami alkalmazottat menesztett, legalább 32 ezret pedig felfüggesztett állásából.
Egy augusztus végi intézkedés a nemzeti hírszerzést Recep Tayyip Erdogan elnöki hivatala alá rendelte, és ennek értelmében a titkosszolgálat vezetője helyett az államfő elnököl majd a MIT koordinációs tanácsának ülésein.
A törökországi tisztogatások nem csak közvetlenül a puccsistákat, de Gülen támogatóit is sújtják. Az Európai Unió több vezető politikusa szerint Erdogan megtorlása túlzó, az államfő hatalmának központosítására használja fel a történteket és ezáltal egyre inkább távolodik az európai értékektől.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
szóljon hozzá!