Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerda este kijelentette Rómában, hogy a politikusok feladata olyan megoldásokat találni, amelyek elősegítik, hogy a külföldön élő román állampolgárok hazatérjenek az országba.
2024. február 15., 10:402024. február 15., 10:40
A miniszterelnök a római városházán találkozott az olaszországi román közösség képviselőivel, miután előzőleg Roberto Gualtieri polgármesterrel folytatott megbeszélést.
Ciolacu az Agerpres szerint kifejtette, Olaszország Románia második legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Unióban, a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a 20 milliárd eurót.
Azt is elmondta, hogy
Romániában a munkavállalók száma meghaladja az 5,7 milliót, de kétségtelen, hogy az ország munkaerőhiánnyal küzd, és ebből a helyzetből a politikai szférának kell megtalálnia a kiutat – jelentette ki a román miniszterelnök.
„Talán lassan meg tudjuk győzni önöket, hogy legalább egy időre jöjjenek haza Romániába, és járuljanak hozzá Románia fejlődéséhez” – mondta Olaszországban élő honfitársainak Ciolacu.
A miniszterelnök az „utolsó vonatként” említette az országos helyreállítási tervet (PNRR), amelyet Romániának nem szabad lekésnie, mert csak ennek révén tud felzárkózni a többi európai országhoz. „Ez az első alkalom, hogy arról beszélhetünk, mikor adják át a moldvai autósztrádát. Mindannyian tudjuk, hogy az utóbbi 25 évben Moldvából vándoroltak ki a legtöbben” – jegyezte meg.
Kijelentette,
a közszolgáltatások – egészségügy, oktatás – terén azonban Romániának még vannak tartozásai.
„Ha még soha senki nem kért bocsánatot önöktől azért, mert valamikor el kellett hagyniuk az országot, nekem nem okoz gondot bocsánatot kérni, de szilárd meggyőződésem, hogy egy jobb kapcsolat révén, a román nagykövetség, a külügyminisztérium, a helyi hatóságok és nem utolsósorban a polgármester úr révén képesek leszünk szorosabb kapcsolatot kialakítani, és nem hagyjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a jövő kínál számunkra” – zárta beszédét Ciolacu.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
Ukrajna képes lesz hatástalanítani az orosz offenzívát, ha szövetségesei növelik a fegyverszállításokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen.
Jelen pillanatban 6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában, csütörtökön Budapesten.
A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
szóljon hozzá!