Budapest megoldást vár a román tanügyminisztériumtól a gimnázium kálváriájára

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere •  Fotó: MTI

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

Fotó: MTI

A magyar kormány változatlanul kiáll a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium diákjai, tanárai, szülői közössége, s a „meghurcoltak” mellett – közölte szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

Krónika

2017. szeptember 06., 14:302017. szeptember 06., 14:30

2017. szeptember 06., 14:492017. szeptember 06., 14:49

Kiemelték: felszólították az illetékes intézményeket, a román tanügyminisztériumot, hogy haladéktalanul hárítsanak el minden akadályt az iskola működése elől.

A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ügyében írt – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere által jegyzett – állásfoglalásban azt írták: most, amikor már csak napok vannak hátra az iskolakezdésig, és az iskola helyzete még mindig megoldatlan, a magyar kormánynak ismét fel kell emelnie szavát az ott tanuló diákok, az ott tanító pedagógusok, a szülők és az egész a marosvásárhelyi és erdélyi magyar közösség védelmében.

Mint kiemelték: nem fogadják el, hogy egy általuk megalapozatlannak tartott feljelentést követően meghurcolják az iskola volt igazgatóját és megfenyegessenek diákokat és szülőket.

Elfogadhatatlannak nevezték továbbá, hogy a helyi és országos kormányzati intézmények egy év után is minden oldalról akadályokat gördítenek az iskola működése elé, s hogy egy év után is „minden felelős intézmény egymásra mutogat a valós megoldáskeresés helyett”. „Ez a felelőtlen és szándékosan irányított huzavona a magyar nyelvű oktatás ellen, a magyar nyelvű római katolikus egyház iskolaalapítási joga ellen, a magyar közösség egésze ellen irányul” – szerepel az Emmi állásfoglalásában.

Kitértek arra is: „nem az első alkalom, hogy a román hatalom az igazságszolgáltatás eszközét is beveti annak érdekében, hogy a magyar közösséget és vezetőit megtörje, jogaiban – köztük az anyanyelven való tanuláshoz való jogában – korlátozza, történelmi létét megkérdőjelezze". Ezt viszont a magyar kormány különösen károsnak tartja most, amikor Románia centenáriumi ünnepre készül, eközben pedig – mint írták – „szándékosan figyelmen kívül hagyja az ott élő magyar közösség történelmi és államalkotó szerepét, és kényszerintézkedésekkel próbálja megakadályozni a békés együttélést”.

A múlt héten bizonyossá vált, hogy a román hatóságok a marosvásárhelyi katolikus gimnázium megszüntetését készítik elő, erről Liviu Pop tanügyminiszter tájékoztatta Miguel Maury Buendía pápai nunciust. A Maros Megyei Tanfelügyelőség egy augusztus 2-án kimondott jogerős ítélet hivatalos közlésére vár ahhoz, hogy a gimnázium feloszlatását kinyilvánítsa. Bár a jövő hétfőn kezdődik a 2017/2018-as tanév, a katolikus gimnázium több mint háromszáz diákjának és tanárainak még mindig rendezetlen a helyzete. A Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, Jakubinyi György érsek szerdára, 18 órára hívott tüntetni „minden jóakaratú embert” Maros megye prefektusi hivatala elé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le

Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.

Az ukrán biztonsági szolgálat azt állítja, magyar kémhálózatot leplezett le
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára