Boris Johnson
Nagy-Britannia az Európai Unióból való távozása (Brexit) után is nyitott marad a tehetséges, ambiciózus, eltökélt emberek számára, de maga fogja ellenőrizni a bevándorlást, nem Brüsszel – jelentette ki Bukarestben Boris Johnson brit külügyminiszter, akivel az Agerpres hírügynökség közölt kedden interjút.
2017. szeptember 26., 13:492017. szeptember 26., 13:49
„London polgármestere voltam. Ott rengeteg román boltot látni, mindenféle szakmában dolgoznak románok. A románok számát mintegy félmillióra becsüljük az Egyesült Királyságban. Bolondoknak kéne lennünk, hogy engedjük őket elmenni. Ott akarjuk tartani őket, gondoskodni akarunk arról, hogy biztonságban érzik magukat és jogaikat tiszteletben tartják” – idézte Johnsont az Agerpres.
A román hírügynökség arról kérdezte a diplomácia vezetőjét, aggódniuk kell-e a Brexit miatt a Nagy-Britanniában dolgozó románoknak. Johnson leszögezte: erre semmi okuk, ők
Johnson egy Prágát, Bukarestet és Pozsonyt érintő rövid körút alkalmával találkozott Bukarestben hétfő este Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel, miután Theresa May brit miniszterelnök pénteken Firenzében tartott beszédében ismertette kormányának célkitűzéseit a Brexit utáni időszakra. May akkor egyebek között jelezte: London szeretné, ha a brit EU-tagság megszűnése után is a jelenlegi feltételekkel maradhatnának Nagy-Britanniában az EU-állampolgárok.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!