Vendégszeretet. A romániai turisták általános bulgáriai megítélése nem tükrözi a bolgár miniszterelnök által mondottakat
Fotó: Rédai Attila
Szemetelnek ugyan a romániai turisták a tengerparton, megítélésük mégis inkább kedvező Bulgáriában, mivel fontos jövedelemforrást jelentenek, közvetlenek, és borravalót is adnak – számolt be helyszíni tapasztalatairól Barabás T. János. A szakértőt annak apropóján kérdeztük, hogy Bojko Boriszov bolgár kormányfő a romániai turistákat okolta az afrikai sertéspestis behurcolása miatt.
2019. augusztus 08., 16:392019. augusztus 08., 16:39
2019. augusztus 08., 16:412019. augusztus 08., 16:41
Hivatalos adatok szerint tavaly 1,14 millió román turista fordult meg Bulgáriában, és ebben a számban nincsenek benne azok, akik csak átutaztak az országon délebbi úti céllal – tájékoztatta lapunkat Barabás T. János. A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője rendszerint a bolgár tengerparton tölti a nyarat, így személyes tapasztalatai vannak a Bulgáriában történtekről. A Romániából érkezők főleg a Várna, Balcsik és a román határ közötti tengerparti sávon vannak nagy létszámban nyáron, itt ők képezik a turisták többségét.
– érzékeltette a helyzetet az erdélyi származású szakértő, akitől azt is megkérdeztük, hogy ő is érzékelte-e a Bojko Boriszov által állítottakat, azaz a romániai turisták szemetelését. Azt mondta, mivel a románok vannak a tengerpart északi felében többségben, az ő szemetelésük szúr szemet. „Valóban eldobják a plázson a pillepalackokat és általában a szemetet, bár vannak szemetesládák is. A Románia felé vezető közutak mellett sok a szemét, de tapasztalatom szerint ezt inkább a kamionosok okozzák, nem a turisták” – számolt be az általa látottakról Barabás T. János.
A romániai turisták általános bulgáriai megítélése ugyanakkor nem tükrözi a bolgár miniszterelnök által mondottakat.
– mondta a szakértő. Megemlítette, hogy a híres Aranyhomok parton található vendéglők többségében román nyelvű étlap is van, a piacon pedig értenek románul.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerint az úton-útfélen szemetelő román turisták hurcolták be hazájába a sertéspestis vírusát. A román külügyminisztérium „szerencsétlennek” nevezte a kormányfő nyilatkozatát.
Lehet politikai népszerűséget szerezni románellenes retorikával? – kérdeztük az elemzőt.
Az akkori és az I. világháború utáni román atrocitásokat gyászolja számos emlékmű például Kavarna, Szilisztra, Sabla városban. 1880 után és a két világháború között kétszázezernyi bolgárt telepítettek ki Romániából, az ő emlékük is fájó. Nicolae Iorga sajátos történelemszemlélete óta vita van a két fél között a dél-dunai területek és a közös múlt okán” – vázolta a történelmi háttér okozta sérelmeket Barabás T. János. Hozzátette: a hétköznapi életben nem tapasztalható románellenesség, a bolgárok inkább a muzulmánok miatt aggódnak: az ország 6,5 millió lakójából több mint egymillió török, s ugyanilyen létszámú a muzulmán hitű roma kisebbség. A bulgáriai szélsőjobboldali párt, az Attaka a muzulmánellenességből „él meg” – jegyezte meg a szakértő.
Mint mondta, a szófiai parlamentben domináns középpártok óvakodnak a románellenes retorikától, inkább fű alatt zajlik a bulgáriai románok/vlahok háttérbe szorítása. „Míg 1948-ban a lakosság három százaléka, mintegy 250 ezren vallották magukat román/aromán nyelvűnek, jelenleg tíz-húszezerre csappant a számuk, gyakorlatilag nincs anyanyelvű iskolájuk és templomi szertartásuk. Csupán Szófiában működik egy elemi iskola. A romániai bolgár közösség is majdnem eltűnt, csak az Osztrák–Magyar Monarchia hagyományaival rendelkező Bánságban vannak intézményeik.
– hangsúlyozta Barabás T. János.
Ami pedig Boriszov románok elleni vádjának a kiindulópontját, a sertéspestist illeti, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője arról tájékoztatott, hogy a bolgár lapok rendszeresen cikkeznek a sertéspestisről, eddig húsz-huszonötezren vesztették el állásukat a járvány miatt, a sertéshús ára pedig várhatóan ötven százalékkal nőni fog év végéig, és Görögország máris letiltotta a bolgár sertés bevitelét.
„Bolgár álláspont szerint a fertőzés a romániai Dobrudzsából terjed Bulgáriába, bár azt ők is elismerik, hogy sok migráló vaddisznó is fertőzött.
Ezen romániai vámhivatalok falán egy sokéves, kopott plakát figyelmeztet csupán a sertéspestis veszélyeire, arra, hogy nem szabad sertéstermékeket Romániából Bulgáriába bevinni” – mondta Barabás T. János.
Kevés a valószínűsége, hogy a turisták terjesztik az afrikai sertéspestis vírusát – mondta érdeklődésünkre Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!