„Nemzeti összkarácsonyi békemenet”: újabb kormányellenes tüntetés zajlik Budapesten

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt demonstrációja Budapesten •  Fotó: MTI

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt demonstrációja Budapesten

Fotó: MTI

Ironikus „nemzeti összkarácsonyi békemenetet” tart pénteken, Budapesten a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, amelynek demonstrációja után a tömeg az elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palotához vonult.

Hírösszefoglaló

2018. december 21., 22:452018. december 21., 22:45

2018. december 21., 22:482018. december 21., 22:48

A viccpárt által szervezett menet résztvevői az Alkotmány utcából a „Minél rosszabb, annál jobb!” feliratú molinó mögött indultak, majd a Kossuth tér érintésével a Lánchídhoz vonultak, majd onnan vissza a Kossuth térhez.

Az MTI tudósítása szerint amikor a menet eleje a Lánchídnál volt, a vége a Kossuth térnél járt. A szónokok megköszönték a kormánynak „mindazt a jót, amit tettek a népért”. A tüntetők egyebek mellett a „Túlórázni akarunk” és a „Nem akarunk nyugdíjat”, illetve az „Éljen a párt” jelszavakat skandálják.

Ezt követően az ellenzéki pártok, civilek és szakszervezetek hívására vonultak a tüntetők a parlamenttől a köztársasági elnöki hivatalnak otthont adó Sándor-palotáig. A demonstrálók az ellen tiltakoztak, hogy Áder János államfő szerdán aláírta a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló jogszabályt, csütörtökön pedig a túlóratörvényt is. Ezt a demonstrációt azzal a szlogennel hirdették meg, hogy „Szégyelld magad, János”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Az EU a magyar és a szlovák vétó ellenére is kitiltaná az orosz energiahordozókat

Az Európai Unió azt tervezi, hogy kedden Magyarország és Szlovákia ellenállását megkerülve hivatalosan törvényjavaslatot terjeszt elő az Oroszországból származó földgáz és cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatalának 2027 végéig történő betiltására – &

Az EU a magyar és a szlovák vétó ellenére is kitiltaná az orosz energiahordozókat
2025. június 17., kedd

Trump tűzszüneti javaslatot tett az Izrael és Irán közötti konfliktus leállítására, szerinte Teherán tárgyalni akar

Miközben Izrael és Irán a péntek óta tartó összecsapások ötödik napján, keddre virradóra is rakétákkal támadta egymást, Donald Trump amerikai elnök megpróbál tető alá hozni egy tűzszünetet.

Trump tűzszüneti javaslatot tett az Izrael és Irán közötti konfliktus leállítására, szerinte Teherán tárgyalni akar
2025. június 16., hétfő

Kétnapos hajtóvadászat után letartóztatták a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját

Kétnapos nagyszabású hajtóvadászat ért véget az 57 éves Vance Boelter letartóztatásával, aki a hatóságok szerint rendőrnek kiadva magát megölte a minnesotai állami képviselőház korábbi elnökét és férjét – közölte hétfőn Tim Walz kormányzó.

Kétnapos hajtóvadászat után letartóztatták a minnesotai politikusok elleni merényletek gyanúsítottját
2025. június 16., hétfő

Von der Leyen: nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra a béke érdekében

Nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra az ukrajnai tűzszünet érdekében – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap, és sürgette a G7-országokat, hogy a cél elérése érdekében fokozzák a szankciókat.

Von der Leyen: nagyobb nyomást kell gyakorolni Oroszországra a béke érdekében
2025. június 16., hétfő

Megtalálták a lezuhant indiai repülőgép második fekete dobozát, keresik a tragédia okait

Megtalálták az Air India Ahmedabadban szerencsétlenül járt 171-es járatának második fekete dobozát is, a pilóták és a légiforgalmi irányítók közötti kommunikációt rögzítő készüléket.

Megtalálták a lezuhant indiai repülőgép második fekete dobozát, keresik a tragédia okait
2025. június 16., hétfő

Irán rakétacsapásokat mért Izraelre, többen meghaltak

Hétfőre virradóra is folytatódtak a katonai műveletek Izrael és Irán között: három ember halt meg az Irán által indított legutóbbi csapásokban – közölte az izraeli nemzeti mentőszolgálat, a Magen David Adom (MDA).

Irán rakétacsapásokat mért Izraelre, többen meghaltak
2025. június 15., vasárnap

Tömegesen törölték járataikat a légitársaságok az izraeli légtér lezárása miatt

Tömeges járattörlést jelentettek be mind az izraeli, mind a külföldi légitársaságok vasárnap a Tel-Aviv melletti Ben Gurion nemzetközi repülőtér és az izraeli légtér lezárása miatt.

Tömegesen törölték járataikat a légitársaságok az izraeli légtér lezárása miatt
2025. június 15., vasárnap

Uniós főképviselő: Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson

Kaja Kallas Európai Uniós főképviselő kijelentette, Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson.

Uniós főképviselő: Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson
2025. június 15., vasárnap

Erőszakba torkolltak a kitoloncolások elleni demonstrációk az Egyesült Államok több városában

Portland-ben több rendőr megsérült, amikor a szövetségi bevándorlási hatóság ellen tiltakozók megtámadták a szervezet helyi létesítményét szombaton, míg Salt Lake City-ben lövöldözés volt a kitoloncolások elleni tüntetésen.

Erőszakba torkolltak a kitoloncolások elleni demonstrációk az Egyesült Államok több városában
2025. június 15., vasárnap

Halálos iráni rakétatámadás rázta meg Izraelt, sokan megsebesültek, eltűnteket keresnek a romok alatt

Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat vasárnap reggel.

Halálos iráni rakétatámadás rázta meg Izraelt, sokan megsebesültek, eltűnteket keresnek a romok alatt