Bloomberg: néhány tagország nem támogatja Ukrajna uniós tagjelöltségét

Bloomberg: néhány tagország nem támogatja Ukrajna uniós tagjelöltségét

Fotó: Facebook/European Commission

Egyes EU-tagországok gátolnák Ukrajna uniós tagjelöltségét – ezzel a címmel közölt információkat hétfői elemzésében a Bloomberg amerikai hírügynökség, diplomáciai forrásokra hivatkozva.

MTI

2022. március 08., 10:192022. március 08., 10:19

A hírügynökség uniós diplomatákra hivatkozva azt közölte, hogy több állam, köztük Németország és Hollandia elsősorban gyakorlati segítséget nyújtana Ukrajnának és a háború befejezésén munkálkodna az akár egy évtizedig is eltartó tagfelvételi folyamat helyett. Ezek az országok

Idézet
arra akarnak összpontosítani, hogy gyakorlati támogatást nyújtsanak Ukrajnának és véget vessenek a háborúnak, ahelyett, hogy egy olyan folyamatba kezdenek, amely legalább egy évtizedet vehet igénybe”

– fogalmazott a Bloomberg.

A hírügynökség azonban nem nevezte meg, hogy Németországon és Hollandián kívül még mely országokról van szó.

Azon országok azonban, amelyek támogatnák Kijev tagjelölti státuszát, azzal érvelnek, hogy az EU részéről a jóváhagyás szimbolikus gesztus lenne a háború sújtotta ország mellett még abban az esetben is, ha az ezt követő eljárás hosszú és bonyolult lesz.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök február végén szólította fel az Európai Uniót, hogy gyorsított eljárásban vegye fel Ukrajnát a tagjai közé.

Az európaiak tisztában vannak azzal, hogy katonáink államunkért, ezzel egy időben egész Európáért harcolnak. Minden EU-tagország békéjéért, a gyermekek életéért, az egyenlőségért, a demokráciáért. Ez minden joggal felruház bennünket arra, hogy az Európai Unióhoz forduljunk: új, különleges eljárás formájában tegye lehetővé Ukrajna azonnali csatlakozását – hangoztatta az ukrán elnök a videóüzenetben.

Az EU-n belül kilenc tagország – Lengyelország és a három Balti-állam vezetésével – máris jelezte, hogy támogatja Ukrajna kérését.

Az ügyben a tagországok vezetői a héten Párizsban kezdődő tárgyaláson egyeztetnek, a Bloomberg szerint pedig

nem kizárt olyan döntés sem, melynek értelmében Brüsszel szorosabbra fűzi kapcsolatait Kijevvel anélkül azonban, hogy hivatalosan is tagjelöltté nyilvánítaná.

Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök a múlt héten úgy fogalmazott: „még hosszú az út, és előbb a háborút kell befejezni”. Hozzátette mindazonáltal, hogy annak a népnek, amely ilyen bátran áll ki az európai értékek mellett, az európai családban a helye.

A konferencia résztvevői felkérhetik az Európai Bizottságot, hogy értékelje a szokottnál gyorsabban a tagjelölti kérelmet, gesztust téve ezzel Kijev felé – jegyezte meg a Bloomberg, hozzátéve, hogy az ilyen eljárást egyébként 15-18 hónapot vesz igénybe.

A tagjelöltség nehézségekbe ütközne a háború közepette, mert a jelöltség idején a felvételt kérő országba egyebek között az Európai Bizottság küldöttséget delegál, és számos vizsgálatnak is aláveti.

Az EU-tagsághoz több feltételt kell teljesíteni, beleértve a bírósági reformokat is, ezek akár egy évtizedbe is telhetnek – emlékeztet a Bloomberg, példaként Horvátországot említve, ahol e folyamat éppen tíz évet vett igénybe.

Az eljárás megkezdéséhez az összes tagország, illetve az Európai Parlament és az Európa Bizottság jóváhagyására is szükség van.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 24., szerda

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy visszaküldjék a behívó elől Moldovába menekült ukránokat

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.

Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy visszaküldjék a behívó elől Moldovába menekült ukránokat
2024. július 24., szerda

Felszállás közben lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Katmanduban, többen meghaltak

Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines nepáli légitársaság egy kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági beszámolók szerint a légi katasztrófának legkevesebb 18 halálos áldozata volt.

Felszállás közben lecsúszott a kifutóról egy repülőgép Katmanduban, többen meghaltak
2024. július 24., szerda

Bombával repítettek a levegőbe egy autót Moszkvában, egy hírszerző tiszt is érintett lehet

Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították.

Bombával repítettek a levegőbe egy autót Moszkvában, egy hírszerző tiszt is érintett lehet
2024. július 24., szerda

Az olimpiai béke szellemében fegyverletételre szólított fel mindenkit az ENSZ főtitkára

A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére „mindenki tegye le a fegyvert” – szólított békességre kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.

Az olimpiai béke szellemében fegyverletételre szólított fel mindenkit az ENSZ főtitkára
2024. július 24., szerda

Macron: az olimpia végéig nem lesz új francia kormány, a győztes baloldal nem kormányozhat egyedül

Emmanuel Macron francia elnök kedd este élő televíziós interjúban megerősítette, hogy nem nevez ki új kormányt az olimpiai játékok vége előtt, azaz „augusztus közepéig”.

Macron: az olimpia végéig nem lesz új francia kormány, a győztes baloldal nem kormányozhat egyedül
2024. július 23., kedd

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait

A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).

Felmérés: továbbra is élen a Fidesz–KDNP, Orbánt jóval többen tartják alkalmas miniszterelnöknek, mint riválisait
2024. július 23., kedd

Több tucatnyian meghaltak egy izraeli támadásban Gázában

Legalább 71 ember életét vesztette és 200-an megsebesültek hétfőn a Gázai övezet déli részén található Hán-Júnisz elleni újabb izraeli támadásban – jelentette a Vafa palesztin hírügynökség kórházi dolgozókra hivatkozva.

Több tucatnyian meghaltak egy izraeli támadásban Gázában
2024. július 23., kedd

„Románia úgyis befogadja” – egy olasz bíróság elfogadta ezt az érvet egy kilövésre ítélt, emberre támadó medve ügyében

Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába.

„Románia úgyis befogadja” – egy olasz bíróság elfogadta ezt az érvet egy kilövésre ítélt, emberre támadó medve ügyében
2024. július 23., kedd

Brüsszelben tartják az EU külügy- és védelmi minisztereinek találkozóját, így „büntetnék” Magyarországot

Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Brüsszelben tartják az EU külügy- és védelmi minisztereinek találkozóját, így „büntetnék” Magyarországot
2024. július 23., kedd

Trump-merénylet: lemondásra szólították a titkosszolgálat vezetőjét, aki elismerte, hogy hibáztak, de maradna

Közösen szólították fel lemondásra a titkosszolgálat igazgatóját republikánus és demokrata kongresszusi tagok hétfőn, a Donald Trump elleni merényletkísérletről szóló meghallgatáson.

Trump-merénylet: lemondásra szólították a titkosszolgálat vezetőjét, aki elismerte, hogy hibáztak, de maradna