Donald Trump kedvenc időtöltésével pihente ki a kampány fáradalmait
Fotó: Donald Trump/Facebook
Joe Biden először Twitter-bejegyzést tett közzé, majd közleményt is kiadott. A Twitteren azt írta: „Amerika, megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választottál nagyszerű országunk irányítására. Az előttünk álló munka kemény lesz, de azt megígérhetem, hogy minden amerikai elnöke leszek, függetlenül attól hogy rám szavazott-e vagy sem”.
2020. november 07., 22:122020. november 07., 22:12
2020. november 07., 22:242020. november 07., 22:24
Később kiadott közleményében a demokrata politikus hangsúlyozta: „megtiszteltetéssel és alázattal” veszi tudomásul az amerikai nép bizalmát, amelyet iránta és alelnökjelöltje, Kamala Harris iránt tanúsított. „Példátlan akadályok közepette, rekordszámú amerikai szavazott. Bizonyítva ismét, hogy a demokrácia mélyen az amerikaiak szívében lakozik” – fogalmazott Biden.
Kamala Harris a Twitteren nyilvánult meg. „Megcsináltunk” – írta az alelnöki tisztség várományosa, és közzétett egy rövid videót arról, ahogyan gratulál Joe Bidennek. Három volt demokrata elnök, Barack Obama, Bill Clinton és Jimmy Carter már gratulált Joe Bidennek.
Közleményében Obama úgy fogalmazott: Biden „tudja, mi kell az elnökséghez, és máris ennek megfelelően viselkedik”. Hozzáfűzte: Biden a Fehér Házban „olyan különleges kihívások sorozatával találja majd szemben magát, amilyennel hivatalba lépő elnök még nem találkozott”. A volt elnök – aki mellett Biden nyolc éven keresztül alelnökként dolgozott – arra biztatott minden amerikait, hogy adjon esélyt Bidennek, és támogassa őt. Bill Clinton a Twitteren, Carter pedig közleményben gratulált Bidennek és Kamala Harrisnek. „Amerika hallatta a hangját, és a demokrácia győzedelmeskedett” – írta a mikroblog-bejegyzésben az Egyesült Államok 42. elnöke, Bill Clinton. Egyben azt jósolta, hgy Biden és Harris „mindannyiunkat szolgálni fog, és összefog bennünket”.
Joe Biden szerint az amerikaiaknak félre kell tenniük a haragot és az éles retorikát, és egy nemzetként kell összefogniuk
Fotó: Joe Biden/Facebook
Közben Donald Trump amerikai elnök – akit golfozás közben ért a hír, hogy Biden győzött Pennsylvaniában és győzni fog Nevadában is – újabb közleményében leszögezte: „az egyszerű tény az, hogy a választásnak nincs vége. Joe Bident még egyik államban sem igazolták hivatalosan győztesként, kivált igaz ez az erősen vitatott államokra, ahol kötelező újraszámlálás lesz, vagy azokra, ahol kampányunk érvényes és legitim jogi eljárásai után születik meg végső győztes”.
Az elnök hozzátette: hétfőtől megindítják a bírósági pereket annak érdekében, hogy „biztosítsuk a választási törvények teljes körű tiszteletben tartását, és hogy a jogszerű győztest iktassák majd be”.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!