Biden azzal vádolja Putyint, hogy vegyi és biológiai fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában

Joe Biden arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés „súlyos” nyugati választ vonna maga után •  Fotó: Fehér Ház

Joe Biden arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés „súlyos” nyugati választ vonna maga után

Fotó: Fehér Ház

Egyértelmű, hogy Oroszország vegyi és biológiai fegyverek bevetését fontolgatja Ukrajnában – jelentette ki hétfő este Joe Biden amerikai elnök, aki arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen lépés „súlyos” nyugati választ vonna maga után.

MTI

2022. március 22., 09:292022. március 22., 09:29

Nem vesz tudomás a valóságról – mondta Biden az orosz elnökről, Vlagyimir Putyinról, arra utalva, Moszkva nemrég azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy vegyi és biológiai fegyvereket tart Európában.

Idézet
Ez egyszerűen nem igaz. Ezt szavatalom”

– hangsúlyozta az elnök Washingtonban, amerikai üzleti vezetőkkel tartott találkozóján.

„Az oroszok azt is bizonygatták, hogy Ukrajnában vegyi és biológiai fegyverek vannak. Ez egyértelmű jele annak, hogy Vlagyimir Putyin ezt a kétféle fegyvertípust tervezi bevetni” – folytatta. Az amerikai elnök ezzel azokra a vádakra utalt, amelyeket korábban orosz tisztviselők hangoztattak Ukrajnával kapcsolatban, hogy egy Washington által támogatott állítólagos vegyifegyver-programot próbál elrejteni.

Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője a Twitter közösségi oldalon azt írta, hogy „most, hogy Oroszország hamis vádakat fogalmazott meg, és úgy tűnik, Kína is átveszi ezt a propagandát, figyelemmel kell kísérnünk a vegyi vagy biológiai fegyverek esetleges orosz bevetését Ukrajnában”.

Joe Biden hétfőn megismételte, hogy

ilyen fegyverek bevetése Moszkvát a nyugati hatalmak „súlyos” megtorlásának tenné ki, anélkül, hogy ezek jellegét pontosította volna.

Vlagyimir Putyin „tudja, hogy súlyos következményekkel jár a NATO egységfrontja” – figyelmeztetett, anélkül, hogy részletezte volna.

Biden szólt arról is, korábban figyelmeztette orosz kollégáját, hogy az Egyesült Államok kritikus infrastruktúrája elleni kibertámadások esetén az Egyesült Államok határozott választ ad. Ezzel kapcsolatban felidézve a tavalyi, Genfben tartott csúcstalálkozójukon elhangzottakat, és közölte, „hosszasan beszélgettünk arról, hogy milyen következményekkel járna, ha kibertámadásokat indítana”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról