Dmitro Kuleba
Fotó: Dmitro Kuleba/Facebook
Benyújtotta lemondását Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter – jelentette be szerdán a kijevi parlament elnöke, Ruszlan Sztefancsuk.
2024. szeptember 04., 11:192024. szeptember 04., 11:19
Elmondása szerint a lemondási kérelmet a törvényhozók hamarosan megvitatják, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előzőleg bejelentette, hogy
Kuleba 2020 márciusában, 38 évesen vette át az ukrán diplomáciai tárca vezetését, ezzel Ukrajna történetének legfiatalabb külügyminisztere lett. A politikus 2003-ban lépett diplomáciai szolgálatba. Tizenhárom évvel később, 2016-ban Ukrajna állandó képviselője lett az Európa Tanácsnál, 2019-ben pedig az európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettes lett Olekszij Honcsaruk kormányában.
Denisz Maljuszka igazságügyi miniszter, Olekszandr Kamisin, a stratégiai iparágakért felelős tárcavezető, valamint Ruszlan Sztrilec környezetvédelmi miniszter. Ezt is Sztefancsuk házelnök hozta nyilvánosságra. A közlés szerint úgyszintén benyújtotta lemondását Vitalij Koval, az ukrán vagyonkezelő alap elnöke és Olha Sztefanyisina európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
szóljon hozzá!