Fotó: Antony Blinken/Facebook
Az Egyesült Államok 2024-ben is próbálja majd Ukrajna támogatása mögé állítani a világot – jelentette ki az amerikai külügyminiszter szerdán.
2023. december 21., 08:342023. december 21., 08:34
Antony Blinken Washingtonban tartott évzáró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Ukrajna támogatásával szeretnék a továbbiakban is demonstrálni azt, hogy az orosz agresszió stratégiai hiba volt és Vlagyimir Putyin nem volt képes elérni célját, Ukrajna eltörlését a térképről.
Az amerikai miniszter nehéz évként értékelte 2023-at a harcmezőn Ukrajna számára, ugyanakkor eredménynek mondta a Fekete-tengeren elért ukrán katonai sikert, valamint azt, hogy Ukrajna képes volt szállítási folyosót nyitni gabonája és egyéb termékei exportja előtt a világ számára.
és egyben felszólította az amerikai Kongresszust, hogy fogadja el Joe Biden elnök részben Ukrajna támogatásának finanszírozásáról szóló költségvetési kérését.
A terhek közös megosztásának legjobb példájaként jellemezte az Egyesült Államok és Európa között Ukrajna segítését, amire Antony Blinken szerint Európa 110 milliárd dollárt fordított, miközben az Egyesült Államok 70 milliárdot.
Hozzátette, hogy
Az amerikai diplomácia vezetője az elmúlt év eredményeként Oroszországot katonai, gazdasági és diplomáciai értelemben gyengébbnek, miközben a NATO-t nagyobbnak és erősebbnek nevezte.
A következő év átfogó amerikai diplomáciai céljával kapcsolatban Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy
Eközben Volodimir Fityo, az ukrán szárazföldi erők tájékoztatási részlegének vezetője szerdán az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában arról beszélt:
A tisztségviselő kifejtette, hogy már működik a katonai szolgálatra kötelezettek Oberih elnevezésű elektronikus nyilvántartása, amely azonban még nincs szinkronban más állami nyilvántartásokkal. Kiemelte, hogy amint a vonatkozó törvényjavaslatot elfogadja a parlament, ez a lista összekapcsolódik más állami nyilvántartásokkal.
„Így látni fogjuk például, hogy egy állampolgárt Kijevben regisztráltak, de most Lvivben dolgozik, mert a fizetése utáni személyi jövedelemadóját az adóhivatal ottani kirendeltségének fizeti be” – magyarázta.
ezért mozgósítás miatt meg kell jelennie a területileg illetékes toborzóközpontban. Ezután a vállalkozás vezetője tartozik majd felelősséggel azért, hogy az alkalmazottja megjelenjen a toborzóirodán – tette hozzá a szárazföldi erők parancsnokságának képviselője.
Fityo kiemelte: ennek az új rendszernek köszönhetően
„Nagyon nagy humánerőforrás kell jelenleg az értesítések eljuttatásához a katonai szolgálatra kötelezettekhez. Az orosz propaganda is sokat ártott ebben a témában, ami miatt a férfiak egy bizonyos kategóriája fél megjelenni a toborzóközpontban. Az orosz propaganda ugyanis azt a hiedelmet keltette, hogy onnan rögvest a frontra viszik az embereket harcolni” – magyarázta a tisztségviselő.
Több tucatnyi drónnal támadták Ukrajnát az oroszok
Újabb éjszakai támadást intézett Ukrajna ellen Oroszországtól: az agresszor 35 iráni gyártmányú Sahíd kamikázedrónt használt, amelyek közül 34-et lelőttek – közölték ukrán illetékesek.
A támadások hullámokban történtek az éjszaka folyamán, és a megszállt Krímben található Csaudából, az Azovi-tenger keleti partján fekvő Primorszk-Ahtarszkból és Kurszkból, az Ukrajna északi határához közeli orosz városból indultak – közölte az ukrán légierő a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson.
A 35 drónból harmincnégyet lelőttek – közölte a forrás, amely se áldozatokról, se károkról nem számolt be.
Oroszország szinte minden éjjel drón- és rakétacsapásokat indít Ukrajna ellen.
Kijev azzal vádolja a Kremlt, hogy terrorizálni akarja a polgári lakosságot, és tönkre akarja tenni az energetikai infrastruktúrát, hogy a tavalyi télhez hasonlóan sötétségbe és hidegbe taszíthassa a lakosságot.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök – közölte vasárnap az orosz parlament felsőháza.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Harkiv megyei Hatiscse, Kraszne, Morohovec és Olijnikove településeket, miközben öt frontszakaszon sikerült előre nyomulnia az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.
A végzős diákok rokonai gyűltek össze az egyik stadionban tartott rendezvényen, amelyet megzavartak a tüntetők. Több európai nagyvárosban is folytatódtak a palesztin-párti megmozdulások, amelyeken önálló palesztin állam létrehozását követelték.
Az izraeli hadsereg (IDF) újabb evakuálásokat rendelt el szombaton Rafah városában, valamint közölte, hogy a Gázai övezet északi részén is benyomul egy olyan területre, ahová a Hamász átcsoportosítja erőit.
António Guterres ENSZ-főtitkár pénteken felszólította az izraeli hadsereget, hogy ne terjessze ki a Gázai övezetben fekvő Rafah városa ellen indított támadását, mert az humanitárius katasztrófához vezet.
Az Egyesült Államok 400 millió dollár értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
Az ENSZ Közgyűlés határozatban szólította fel a Biztonsági Tanácsot pénteken, hogy vizsgálja felül korábbi elutasító döntését a palesztin állam elismeréséről, és tegye lehetővé, hogy Palesztina az ENSZ 194. tagállama legyen.
Az orosz megszálló erők jelentősen növelték támadásaikat a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, ahol heves harcok folynak, főként a régió északi, orosz határ menti része van veszélyben – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója pénteken a Telegramon.
Nyugat-Európából luxuskocsit elkötő, és az alvázszámát meghamisító romániai autótolvajt tartóztatott le Ártándnál a magyar határrendőrség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette csütörtök este, hogy „ha Izraelnek egyedül kell helytállnia, akkor egyedül fog helytállni”, válaszul Joe Biden amerikai elnök fegyverküldeményeket befagyasztó döntésére.
szóljon hozzá!