Bár az RMDSZ elöljárói kikosarazták, Erdélybe készül kampányolni Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter örömmel hallja, hogy „Erdélyben is vannak bátor székelyek” •  Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

Márki-Zay Péter örömmel hallja, hogy „Erdélyben is vannak bátor székelyek”

Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

Az erdélyi, székelyföldi polgármesterek elutasító állásfoglalása ellenére is Erdélybe készül Márki-Zay Péter, a magyarországi ellenzék kormányfőjelöltje. 

Krónika

2022. február 09., 12:462022. február 09., 12:46

2022. február 09., 12:482022. február 09., 12:48

Hódmezővásárhely polgármestere az ATV televízió Egyenes beszéd című műsorában kedden este elmondta, hogy szeretne Erdélybe is elutazni a kampánya során, és kérte is a kollégáit, hogy szervezzék meg. Elmondása szerint tavaly a koronavírus-járvány miatt „teltházas találkozókat kellett lemondania Kolozsváron és Marosvásárhelyen”.

Márki-Zay Péter a műsorban közölte, ő azt vallja, hogy a magyar a magyart szeresse és támogassa pártszimpátia nélkül.

„Nagy örömmel hallom, hogy Erdélyben is vannak bátor székelyek, akik ki mernek állni beszélgetni egy nem fideszes politikussal, és nem félnek attól, hogy az ő intézményük vagy településük ezért nem kap majd támogatást a Fidesztől vagy lejárató kampánynak lesznek a céltáblái” – hangoztatta a műsorban Márki-Zay Péter. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt állította, szívén viseli a határon túli magyarok sorsát, és remélt választási győzelme után úgy fogja támogatni őket, hogy nem vár el tőlük az erdélyi magyar polgármesterekéhez hasonló állásfoglalást, amelyet a politikus „pártos nyilatkozatnak” nevezett.

korábban írtuk

Az erdélyi magyarok nem felejtenek – üzenték erdélyi önkormányzati vezetők Márki-Zay Péternek
Az erdélyi magyarok nem felejtenek – üzenték erdélyi önkormányzati vezetők Márki-Zay Péternek

Több erdélyi önkormányzati vezető is nemet mondott az ősz során Márki-Zay Péternek, amikor az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kilátásba helyezte, hogy Erdélybe látogatna. Nyolc elöljáró közös levélben jelezte, hogy a választásokig nem kívánja őt fogadni.

Mint arról beszámoltunk, a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazásra hivatkozva utasította el tavaly októberben a kormányfőjelölt fogadását nyolc erdélyi magyar önkormányzati vezető. A Székelyhon portál által a napokban nyilvánosságra hozott, Márki-Zay Péternek címzett levelet Borboly Csaba, Tamás Sándor, Péter Ferenc és Pataki Csaba, Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megye önkormányzatának elnöke, valamint e megyék megyeszékhelyeinek a polgármesterei: a csíkszeredai Korodi Attila, a sepsiszentgyörgyi Antal Árpád, a marosvásárhelyi Soós Zoltán és a szatmárnémeti Kereskényi Gábor írta alá.

Az elöljárók közölték: bár a találkozás szándékát értékelik, a megkeresésre nemmel válaszolnak. Hangsúlyozzák: az országgyűlési választások után minden magyar politikai szervezet képviselőjével tárgyalnak, mert hisznek abban, hogy a magyar nemzet egységét helyre kell állítani. A Székelyhonnak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere erősítette meg a levél hitelességét. Közölte: hivatalos választ nem kaptak rá, de Márki-Zay Péter csapatának egyik tagja magánüzenetben jelezte, hogy tudomásul vették a levél tartalmát.

korábban írtuk

Hazugsággal vádolja a Márki-Zay Péter fogadását elutasító RMDSZ-es elöljárókat az MSZP EP-képviselője
Hazugsággal vádolja a Márki-Zay Péter fogadását elutasító RMDSZ-es elöljárókat az MSZP EP-képviselője

Indulatos hangvételű nyílt levélben reagált Ujhelyi István, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) európai parlamenti képviselője arra, hogy az RMDSZ számos önkormányzati vezetője visszautasította, hogy fogadja Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról