Azonosították a négyfős romániai család halálával járó magyarországi baleset áldozatait

•  Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Azonosították az M5-ös autópályán, Balástya közelében egy héttel ezelőtt történt halálos baleset valamennyi áldozatát – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

MTI

2019. november 04., 16:552019. november 04., 16:55

2019. november 04., 16:562019. november 04., 16:56

Szabó Szilvia felidézte, október 28-án hajnali fél három körül az autópálya 146-os kilométerénél egy kamion és két gépkocsi ütközött össze. A Budapest felé tartó szerb teherautó – a nyomozás eddigi adatai szerint műszaki hiba miatt – a szalagkorlátot átszakítva áttért a szemközti sávokba, ahol két személygépjárművel ütközött.

Az ütközés pillanatában a járművek kigyulladtak, és az autókban heten meghaltak.

A rendőrség felkérésére a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ megállapította, hogy az egyik autóban egy négytagú román család, míg a másik járműben két koszovói és egy koszovói-belga kettős állampolgár utazott – közölte a százados.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a baleset körülményeit a büntetőeljárás szabályai szerint, valamennyi részlet feltárása érdekében továbbra is vizsgálja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. január 05., vasárnap

Összeomlottak a koalíciós tárgyalások Ausztriában, Karl Nehammer bejelentette a lemondását

Bejelentette lemondását a kancellári tisztségről és az ÖVP elnökségéről is Karl Nehammer, miután az Osztrák Szociáldemokrata Párttal is kudarcba fulladtak a kormányalakítási tárgyalások.

Összeomlottak a koalíciós tárgyalások Ausztriában, Karl Nehammer bejelentette a lemondását
2025. január 05., vasárnap

Schengeni csatlakozás ide, határőrizet megszűnése oda, Bulgária felé nem lesz zökkenőmentes az átkelés

A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.

Schengeni csatlakozás ide, határőrizet megszűnése oda, Bulgária felé nem lesz zökkenőmentes az átkelés
2025. január 04., szombat

Elhunyt 116 éves korában a világ legidősebb emberének tartott japán asszony

Száztizenhat éves korában elhunyt a világ legidősebb emberének tartott japán Itoka Tomikó. Az asszony haláláról az NHK japán közszolgálati televízió adott hírt szombaton.

Elhunyt 116 éves korában a világ legidősebb emberének tartott japán asszony
2025. január 04., szombat

Poszttraumás stresszel, magánéleti gondokkal küzdött a Teslás öngyilkos veterán

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi idő szerint pénteken közölte, öngyilkosságként kezeli a Las Vegas-i Trump-szállodánál január 1-én történt robbanás ügyét, amelyben az amerikai különleges erők egyik tagja felrobbantotta magát egy elektromos autóban.

Poszttraumás stresszel, magánéleti gondokkal küzdött a Teslás öngyilkos veterán
2025. január 03., péntek

Nem kívánatos a magyar nagykövet jelenléte a lengyel EU-elnökség megnyitóján egy miniszterhelyettes szerint

A Marcin Romanowskinak Magyarországon nyújtott menedékjog miatt nem kívánatos a varsói magyar nagykövet jelenléte az Európai Unió Tanácsában betöltött lengyel elnökség megnyitóján – jelentette ki Magdalena Sobkowiak-Czarnecka lengyel miniszterhelyettes.

Nem kívánatos a magyar nagykövet jelenléte a lengyel EU-elnökség megnyitóján egy miniszterhelyettes szerint
2025. január 03., péntek

Dél-Korea: az elnöki testőrség megakadályozta Jun Szogjol letartóztatását

A dél-koreai hatóságok pénteken hiába próbálták letartóztatni szöuli rezidenciáján a december 3-án a hadiállapot bevezetésére tett sikertelen kísérlete miatt felfüggesztett elnököt, Jun Szogjolt, az őrizetbe vételt az elnöki testőrség megakadályozta.

Dél-Korea: az elnöki testőrség megakadályozta Jun Szogjol letartóztatását
2025. január 03., péntek

Fico: Szlovákia megtorlásra készül Ukrajna ellen a gáztranzit leállítása miatt

A szlovák kormánykoalíció megvitatja az Ukrajnával szembeni megtorló intézkedéseket, miután az leállította az orosz gáz szállítását a területén keresztül Szlovákiába – közölte Robert Fico szlovák miniszter

Fico: Szlovákia megtorlásra készül Ukrajna ellen a gáztranzit leállítása miatt
2025. január 03., péntek

Zelenszkij: Trump meghatározó lehet a háború befejezésében, mert Putyin fél tőle

Donald Trump meghatározó lehet a háború befejezésében – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Zelenszkij: Trump meghatározó lehet a háború befejezésében, mert Putyin fél tőle
2025. január 03., péntek

Las Vegas-i robbantás: a különleges erők volt tagja az autóban meghalt férfi

Több államra is kiterjed a Las Vegas-i Trump szállodánál január 1-én történt autórobbanás ügyében a nyomozás, amelynek érintettje az amerikai különleges erők egy tagja – közölték a hatóságok csütörtökön.

Las Vegas-i robbantás: a különleges erők volt tagja az autóban meghalt férfi
2025. január 03., péntek

FBI: nem voltak tettestársai a New Orleans-i terrortámadás elkövetőjének

Mégsem voltak tettestársai a New Orleans-i gázolásos terrortámadás elkövetőjének – közölte csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megbízott igazgatóhelyettese.

FBI: nem voltak tettestársai a New Orleans-i terrortámadás elkövetőjének