Fotó: Emmanuel Macron/Facebook
Az Ukrajnának nyújtott katonai és polgári segélyalap jelentős növelését jelentette be kedden Emmanuel Macron francia elnök, hozzátéve, hogy december közepén Párizsban két konferenciát is rendeznek a témában.
2022. november 02., 08:182022. november 02., 08:18
Emmanuel Macron és ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij kedd esti telefonos egyeztetése során megvitatták többek közt a Fekete-tengeri ukrán gabonaexport felfüggesztését, valamint nukleáris biztonság kérdését a zaporizzsjai atomerőmű körül. Macron kedden a francia katonai segélyek megduplázását jelentette be.
– jelentette ki a francia elnök a Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetés során.
A katonai támogatásra utalva Macron kifejtette: „minden eszközt bevetünk, hogy a lehető leghamarabb növeljük az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást, különösen a légvédelem terén”. Az ukrajnai civilekről szólva hozzátette:
Párizst az utóbbi időben számos bírálat érte amiatt, hogy nem a képességeinek megfelelően támogatja az ukrán háborús erőfeszítéseket. Válaszul a francia elnök október közepén engedélyezte további hat Caesar típusú rakétavető Ukrajnába küldését a már leszállított 18 mellett.
Emmanuel Macron francia államfő egy tévéinterjújában szerda este felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy „térjen vissza a tárgyalóasztalhoz”, és megígérte, hogy Párizs újabb fegyvereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.
Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.
Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.
Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.
Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik
Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.
A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.
1 hozzászólás