Az oroszországi terrortámadás is csak növeli a Washington és Moszkva közötti feszültséget

•  Fotó: Oroszország romániai nagykövetsége

Fotó: Oroszország romániai nagykövetsége

Erkölcstelen az Egyesült Államok nyilatkozata arról, hogy megtagadta a segítséget Oroszországtól a horvátországi városházán elkövetett terrortámadás után – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Telegram-csatornáján.

Hírösszefoglaló

2024. március 26., 08:012024. március 26., 08:01

Ezt arra reagálva közölte hétfőn este, hogy a nap folyamán korábban a washingtoni Nemzetbiztonsági Tanács stratégiai kommunikációért felelős koordinátora, John Kirby azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem fog együttműködni Oroszországgal a biztonsági szférában.

„A kihívóan erkölcstelen viselkedés új normává vált a liberális demokráciákban” – mondta Zaharova.

Ezzel arra reagált, hogy a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője hétfőn kijelentette:

az Egyesült Államok és Oroszország között nem lesz biztonsági együttműködés, illetve amerikai biztonsági támogatás sincs kilátásban azt követően sem, hogy az Iszlám Állam nemzetközi terrorhálózat súlyos terrorcselekményt hajtott végre orosz területen,

és ezzel egybehangzó nyilatkozatot tett az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője újságírók előtt azt mondta, hogy az Egyesült Államok kötelességének érezte, hogy megossza az orosz féllel azokat a információit, amelyek egy oroszországi terrortámadás előkészületeiről szóltak. Hogy az értesüléssel mihez kezdtek, az az ő dolguk, de az biztos, hogy a terrortámadás bekövetkezett – tette hozzá a fehér házi illetékes.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján ismételten

kijelentette, hogy Ukrajnának a moszkvai terrorcselekményhez nem volt köze, aminek ellenkezőjéről Oroszország nem szolgált bizonyítékkal.

Matthew Miller az orosz terrorfenyegetettséggel kapcsolatban megszerzett értesülésről azt mondta, hogy bizalmas figyelmeztetésként azt március elején eljuttatták az orosz kormányhoz.

Az információ Moszkvában, zsúfolt helyen tervezett terrorakcióról szólt – mondta a szóvivő, aki azt is hozzátette, hogy az amerikai hatóságok a jövőben is az orosz fél tudomására hozzák, ha ottani fenyegetettségről szóló értesüléssel rendelkeznek, ahogy Iránt is tájékoztatták az Iszlám Állam tervezett terrorakciójáról, ami szintén bekövetkezett tavaly.

Megjegyezte, hogy

az Egyesült Államok nem akarja, hogy a világban bárhol sikeres terrortámadások történhessenek, és nem kívánja, hogy oroszok váljanak ilyen cselekmény szenvedő alanyává, mert Washingtonnak soha nem volt vitája az orosz emberekkel.

Matthew Miller ugyanakkor kizárta, hogy az amerikai kormány bármilyen biztonsági megállapodásról szóló tárgyalást kezdjen az orosz kormánnyal.

Eközben hétfőn Emmanuel Macron államfő néhány órával azután, hogy a kormány legmagasabb szintre emelte a terrorkészültséget, kijelentette:

Franciaországban az elmúlt hónapokban több merényletkísérlettel is próbálkozott az Iszlám Állam dzsihadista csoportnak az az ága, amely az orosz főváros melletti Krasznogorszkban végrehajtotta a 137 halálos áldozatot követelő merényletet.

„Óvakodnunk kell az ügy mindenfajta politikai felhasználásától vagy félretájékoztatástól, inkább szigorúnak és hatékonynak kell lennünk. Ebben a szellemben haladunk előre, és remélem, hogy Oroszország is ezt teszi” – tette hozzá a francia elnök, amikor megérkezett az egyik tengeren túli francia megyébe, Guyanára.

„Cinikus és kontraproduktív lenne magára Oroszországra és állampolgárainak biztonságára nézve is ezt a helyzetet megpróbálni Ukrajna ellen fordítani” – hangsúlyozta Emmanuel Macron újságírók előtt.

A péntek este négy fegyveres által a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központnál végrehajtott mészárlásnak 137 halálos áldozata van, a nyilvántartott sebesültek száma 182. A merénylet elkövetőjeként még péntek éjjel az Iszlám Állam jelentkezett.

A francia sajtóban megszólaló szakértők szerint a terrorszervezet afgán ága, az Iszlám Állam Horászán hajthatta végre a támadást.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) viszont azt közölte, hogy a támadóknak ukrajnai kapcsolatai voltak, és oda akartak menekülni, amikor elfogták őket, és Vlagyimir Putyin orosz elnök is Ukrajna felelősségéről beszélt. Kijev azonban visszautasította, hogy köze lenne a krasznogorszki terrortámadáshoz.

Emmanuel Macron elmondta: a francia hírszerző szolgálatok úgy vélik, hogy Iszlám Állam Horászán rendelte meg és hajtotta végre a támadást.

Idézet
A francia elnöki hivatalban a védelmi tanács vasárnap esti ülésén a kormány megállapította, hogy „ez a bizonyos csoport, amely, úgy tűnik, érintett ebben a támadásban, többször is kísérletet hajtott végre a mi hazánkban is”

– hangsúlyozta a francia elnök.

„És így, tekintettel annak következményeire és szándékaira, elővigyázatosságból, de hiteles és biztos elemek alapján a kormány úgy döntött, hogy a terrorkészültség a legmagasabb szintre emelkedik” – mondta az államfő.

Két merénylettervet „hiúsítottunk meg” Franciaországban 2024 eleje óta – jelentette be Gabriel Attal miniszterelnök hétfőn egy párizsi pályaudvaron tett látogatásán. „Az iszlamista terrorizmus fenyegetése valós, erős és soha nem gyengült” – tette hozzá.

A biztonsági készültséget januárban csökkentették másodfokúra a legmagasabb szintről, amelyet azután hirdetett ki a kormány, hogy október 13-án egy dzsihadista megölte volt tanárát az észak-franciaországi Arras egyik gimnáziumában.

Emmanuel Macron megerősítette, hogy „Franciaország fokozott együttműködést ajánlott fel az orosz szolgálatoknak, valamint a térségbeli partnereinknek, tekintettel a szolgálataink birtokában lévő információkra és azokra az elemekre, amelyek hasznosak lehetnek az oroszok számára”.

Arra a kérdésre, hogy közvetlenül is megvitatná-e ezt orosz kollégájával, a francia elnök elmondta: a kapcsolatfelvétel kezdetben technikai és miniszteri szinten történne. „Meglátjuk, hogyan alakul a helyzet, és hogy az elkövetkező napok vagy hetek indokolják-e ezt” – tette hozzá.

Az Egyesült Államok biztonsági riasztást adott ki a Franciaországban tartózkodó amerikai állampolgárok számára
Az Egyesült Államok franciaországi nagykövetsége hétfőn biztonsági riasztást adott ki, fokozott óvatosságra és körültekintésre intve az ott tartózkodó állampolgárait, nem sokkal azután, hogy a francia hatóságok a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.
Az Egyesült Államok párizsi diplomáciai képviselete arra figyelmeztette az amerikaiakat, hogy turisták körében népszerű helyek válhatnak terroristák célpontjává minden előjel nélkül. Egyúttal fokozott odafigyelésre kérte állampolgárait, és arra, hogy minden gyanús cselekményt jelezzenek a helyi hatóságoknak.
Az amerikai nagykövetség Moszkvában hasonló figyelmeztetést adott ki március elején, amikor az ott készülő merényletről szerzett tudomást. Az adminisztráció több képviselője beszámolt arról, hogy az értesülést az orosz kormány illetékeseivel is megosztották, napokkal a terrorakció előtt.
Matthew Miller amerikai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján hétfőn a francia hatóságok által korábban kiadott terrorriasztással kapcsolatban az amerikai üzleti érdekeltségekről azt mondta, hogy kormányuk minden tengerentúlon tevékenykedő amerikai vállalkozást éberségre int és folyamatosan frissíti biztonsági ajánlásait.

 

korábban írtuk

Putyinék még nem tudják, ki rendelte meg a moszkvai terrortámadást
Putyinék még nem tudják, ki rendelte meg a moszkvai terrortámadást

Radikális iszlamisták kezével követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hétfői kormányzati videókonferencián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 30., szerda

Európai Védelmi Alap: most először az ukrán védelmi iparágak is bekapcsolódnak az induló projektekbe

Az Európai Bizottság az Európai Védelmi Alap (EDF) keretében 910 millió eurót fordít az európai és az ukrán védelmi ipar megerősítésére.

Európai Védelmi Alap: most először az ukrán védelmi iparágak is bekapcsolódnak az induló projektekbe
2025. április 30., szerda

Kreml: Putyin nyitott a békére

Vlagyimir Putyin elnök nyitott az ukrajnai békére, és intenzív munka folyik az Egyesült Államokkal, de a konfliktus annyira bonyolult, hogy nehéz elérni a Washington által kívánt gyors előrehaladást – közölte szerdán a Kreml.

Kreml: Putyin nyitott a békére
Kreml: Putyin nyitott a békére
2025. április 30., szerda

Kreml: Putyin nyitott a békére

2025. április 30., szerda

Gyula – most még közelebb hozzád

Ha már te is a vakációzás gondolatával kelsz és fekszel, és vágynál már egy aktív kikapcsolódásra egy kisvárosban, ami nagyvárosi programkínálattal kecsegtet, akkor irány Gyula!

Gyula – most még közelebb hozzád
Gyula – most még közelebb hozzád
2025. április 30., szerda

Gyula – most még közelebb hozzád

2025. április 30., szerda

Putyin elrendelte Volgográd repülőterének Sztálingrádra való átnevezését

Elrendelte Volgográd repülőterének Sztálingrádra való átnevezését Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte a Kreml sajtószolgálata.

Putyin elrendelte Volgográd repülőterének Sztálingrádra való átnevezését
2025. április 30., szerda

Lehet, hogy már kevesebb, mint 24 izraeli túsz van életben – derült ki Netanjahu feleségének óvatlan megjegyzése miatt

Előfordulhat, hogy már kevesebb, mint 24-en vannak életben a Hamász terrorszervezet által a 2023 október 7-én elhurcolt izraeli túszok közül – derült ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök feleségét, Sara Netanjahu egy véletlen elszólásából.

Lehet, hogy már kevesebb, mint 24 izraeli túsz van életben – derült ki Netanjahu feleségének óvatlan megjegyzése miatt
2025. április 30., szerda

Amerikai különmegbízott: abszurd a háromnapos orosz tűzszünet, Putyin ragaszkodik a négy megszállt ukrán régióhoz

Keith Kellogg amerikai különmegbízottkedden „abszurdnak” minősítette Oroszország jövő heti háromnapos tűzszünetre vonatkozó tervét, és megismételte, hogy az Egyesült Államok átfogó és tartós békeszerződésre törekszik a háború befejezése érdekében.

Amerikai különmegbízott: abszurd a háromnapos orosz tűzszünet, Putyin ragaszkodik a négy megszállt ukrán régióhoz
2025. április 29., kedd

A választások előtt néhány nappal ismét a demokrácia játékszabályainak betartására intette a románokat az amerikai nagykövetség

Ismét a demokrácia játékszabályainak tiszteletben tartására vonatkozó figyelmeztetést tett közzé közösségi oldalán az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

A választások előtt néhány nappal ismét a demokrácia játékszabályainak betartására intette a románokat az amerikai nagykövetség
2025. április 29., kedd

Washington megengedte Romániának, hogy több százmillió dollárért újabb Patriot-rendszert vásároljon tőle

Az amerikai külügyminisztérium jóváhagyta egy Patriot légvédelmi rendszer eladását Romániának 262 millió dollárért, cserébe a tavaly Ukrajnának adományozott rendszerért.

Washington megengedte Romániának, hogy több százmillió dollárért újabb Patriot-rendszert vásároljon tőle
2025. április 29., kedd

Ukrán légierő: az orosz hadsereg 100 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen

Száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg keddre virradó éjjel, Dnyipropetrovszk megyében egy gyerek meghalt, egy másik gyerek és három felnőtt megsebesült – közölték vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.

Ukrán légierő: az orosz hadsereg 100 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen
2025. április 29., kedd

Ferenc pápa sírja miatt rendkívüli biztonsági övezetté alakítják a Santa Maria Maggiore-bazilikát és környékét

Rendkívüli biztonsági övezetté alakítják át a Santa Maria Maggiore-bazilikát és környékét a Ferenc pápa sírját látogató zarándokok védelme érdekében.

Ferenc pápa sírja miatt rendkívüli biztonsági övezetté alakítják a Santa Maria Maggiore-bazilikát és környékét