Az Iszlám Állam öngyilkos merénylői hajtották végre a tömeggyilkosságot Iránban

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára az iráni Kermán temetőjében, az amerikai dróntámadásban 2020-ban megölt Kászem Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetője sírjánál szerdán elkövetett robbantásos merényletet, amelyben legkevesebb nyolcvannégyen meghaltak és közel háromszázan megsebesültek.

MTI

2024. január 04., 19:432024. január 04., 19:43

2024. január 04., 20:062024. január 04., 20:06

A szunnita muszlim terrorszervezet a Telegram üzenetküldő alkalmazásban hozta nyilvánosságra csütörtökön a közleményét, amelyben az áll, hogy a szervezet két tagja hozta működésbe az összegyűlt tömegben a derekára erősített robbanóövet.

Az Iszlám Állam emellett csütörtökön globális támadásokra szólított fel zsidók és keresztények ellen a Gázai övezetben folyó izraeli hadjárat miatt.

„Iszlám oroszlánjai, vadásszatok prédára a zsidók, keresztények és a szövetségeseik között az Egyesült Államok, Európa és a világ utcáin és útjain” – jelentette ki a dzsihadista szervezet szóvivője, Abu Hudaifa el-Anszári egy hangfelvételen.

„Először a könnyebb célpontokra csapjatok le a nehezek előtt, a polgári célpontokra a katonaiak előtt, és vallási célpontokra, mint elsősorban a zsinagógák és templomok, mert ez gyógyítja a szívet és és jelzi, hogy csata folyik. A mi háborúnk vallásháború”. A szóvivő vallásháborúnak nevezte a gázai hadjáratot is.

A harminchárom perces felvételen, amelyet dzsihadista propagandaportálokon tettek közzé, a szunnita iszlamista vezető óvta a Hamász iszlamista palesztin mozgalmat a síita szervezetekkel való együttműködéstől.

A libanoni síita Hezbollah fegyveres mozgalmat a szunnita Hamász szövetségesének tekintik. Az Iszlám Állam eretnekeknek tekinti a síitákat. Az Iszlám Állam az elmúlt években jelentős területi veszteségeket és katonai vereségeket szenvedett el a nyugati haderőkkel szemben Szíriában és a szomszédos Irakban. Ennek ellenére időnként mindkét országban végrehajt támadásokat.

Az ENSZ Biztosági Tanácsa csütörtökön közleményben ítélte el a kermáni merényletet. „A Biztonsági Tanács tagjai hangsúlyozzák: felelősségre kell vonni és bíróság elé kell állítani ezen elítélendő terrorcselekmények elkövetőit, szervezőit, pénzelőit és szponzorait” – olvasható a közleményben.

korábban írtuk

Az iráni elnök szerint Izrael áll a robbantássorozat mögött, Washington szerint semmi sem utal erre
Az iráni elnök szerint Izrael áll a robbantássorozat mögött, Washington szerint semmi sem utal erre

Ebrahim Raiszi iráni elnök szerdán egy délkelet-iráni megemlékezésen Izraelt tette felelőssé az aznapi, mintegy 100 halálos áldozatot követelő kettős robbanásokért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Putyin: Ukrajna felfegyverzésével csak elhúzzák a harci tevékenységet, Washington szünetelteti a fegyverszállítást

A kijevi vezetés felfegyverzésével a nyugati országok csupán elhúzzák a harci tevékenységet Ukrajnában – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin: Ukrajna felfegyverzésével csak elhúzzák a harci tevékenységet, Washington szünetelteti a fegyverszállítást
2025. július 02., szerda

Trump: Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünetet, most a Hamászon a sor

Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünet véglegesítéséhez szükséges feltételeket – közölte Donald Trump amerikai elnök kedden.

Trump: Izrael elfogadta a hatvan napos gázai tűzszünetet, most a Hamászon a sor
2025. július 01., kedd

Izraeli cég szállíthatja Románia számára a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket

Románia a Rafael Advanced Defence Systems-t választotta ki a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek szállítására – számolt be a Jiszráel Hajom című lap hétfőn.

Izraeli cég szállíthatja Románia számára a rövid hatótávolságú légvédelmi rakétarendszereket
2025. július 01., kedd

Az EU és Ukrajna kereskedelmi kapcsolatokról szóló, a mezőgazdaságot is érintő elvi megállapodásra jutott

Az EU és Ukrajna elvi megállapodásra jutott a köztük érvényben lévő társulási megállapodás kereskedelemliberalizációs rendelkezéseinek felülvizsgálatáról.

Az EU és Ukrajna kereskedelmi kapcsolatokról szóló, a mezőgazdaságot is érintő elvi megállapodásra jutott
2025. június 30., hétfő

Hét kutyát mentettek ki a pénzügyőrök egy román furgon forró rakteréből

Hét kutya – hat kölyök és egy felnőtt tacskó – került életveszélybe egy furgon zárt rakterében víz és levegő nélkül a nyári hőségben.

Hét kutyát mentettek ki a pénzügyőrök egy román furgon forró rakteréből
2025. június 29., vasárnap

Trump levélben „vámolja meg” kereskedelmi partnereit

Donald Trump amerikai elnök a kereskedelmi megállapodások megkötésére korábban szabott július 9-i határidő előtt levélben szándékozik tájékoztatni az Egyesült Államok kereskedelmi partnereit a további üzleti kapcsolatok feltételeiről.

Trump levélben „vámolja meg” kereskedelmi partnereit
2025. június 29., vasárnap

Budapest Büszkeség: szeretet, szabadság, feljelentés és ellenzéki „egyesülés” a betiltott Pride-on

A szeretetről, a szabadságról és a sokszínűségről beszéltek többek között a Budapest Büszkeség elnevezésű rendezvény szónokai szombaton, miközben a Mi Hazánk Mozgalom bejelentette, feljelenti a rendőrséget.

Budapest Büszkeség: szeretet, szabadság, feljelentés és ellenzéki „egyesülés” a betiltott Pride-on
2025. június 28., szombat

Erdő Péter aranymiséjét ünnepelték a Szent István-bazilikában

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hálaadó aranymisét mutatott be pappá szentelése 50. évfordulója alkalmából szombaton a budapesti Szent István-bazilikában. Úgy fogalmazott: továbbra is „missziós hivatásunk van” Magyarországon.

Erdő Péter aranymiséjét ünnepelték a Szent István-bazilikában
2025. június 27., péntek

Putyin: Oroszország kész tovább tárgyalni Ukrajnával

Oroszország kész egy újabb tárgyalási fordulót tartani Ukrajnával, esetleg Isztambulban, bár a tárgyalás helyében és időpontjában még meg kell állapodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő Minszkben pénteken újságíróknak nyilatkozva.

Putyin: Oroszország kész tovább tárgyalni Ukrajnával
2025. június 27., péntek

Elfogtak egy csalás miatt körözött székely férfit Budapesten

Elfogtak egy csalás miatt körözött székelyföldi férfit Budapesten – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.

Elfogtak egy csalás miatt körözött székely férfit Budapesten