Alexander Schallenberg kancellár (középen) és miniszterei bejelentik a szigorítást
Fotó: Osztrák kancellária
Szigorú kijárási korlátozásokat vezetnek be Ausztriában azok számára, akik mindeddig nem vették fel a koronavírus elleni oltást – jelentette be vasárnap Alexander Schallenberg osztrák kancellár.
2021. november 14., 22:482021. november 14., 22:48
2021. november 14., 22:562021. november 14., 22:56
Több millió oltatlan ember hétfőtől csak nyomós indokkal – mint például munkába járás vagy bevásárlás miatt – hagyhatja el otthonát. A rájuk vonatkozó zárlat egyelőre tíz napig marad érvényben – közölte Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón. Több politikus még a kormánypárton belül is kételkedik abban, hogy a gyakorlatban ki lehet kényszeríteni egy olyan zárlatot, amely csak a lakosság egy részére vonatkozik.
Alexander Schallenberg osztrák kancellár hozzátette, mindenképpen növelni kell az oltottsági arányt, mert az szerinte „szégyenletesen alacsony”.
Ausztriában a lakosság 65 százaléka vette fel az oltást, így az országban az egyik legalacsonyabb az átoltottsági arány egész Nyugat-Európában. Jelenleg az intenzív osztályok 11 százalékban telítettek. Kritikusnak a 33 százalékos telítettség számít. Ausztriában a járvány kitörése óta 791 226 fertőzöttet azonosítottak, közül 11 233-an hunytak el a kórban. Az utóbbi egy hétben százezer lakosra átlagosan 230 koronavírus-fertőzött jutott.
A járványügyi helyzet romlása miatt Ausztriában szigorítások léptek életbe hétfőn a koronavírus ellen be nem oltottak számára.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.
Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.
Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors
Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.
Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.
Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.
Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.
Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy egyelőre azért nem vezetett be újabb szankciókat Oroszország ellen, mert úgy véli, hogy elérhető közelségbe kerülhet egy békemegállapodás az ukrajnai háború befejezéséről.
szóljon hozzá!