Átfogó családvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök

Átfogó családvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök

Orbán Viktor szerint kormánya nemzeti büszkeségének gazdasági alapja is van

Fotó: MTI

Hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be a vasárnap Budapesten tartott évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök az új internacionalizmus fellegvárának Brüsszelt, eszközének pedig a bevándorlást nevezte meg.

Hírösszefoglaló

2019. február 10., 17:322019. február 10., 17:32

2019. február 10., 17:342019. február 10., 17:34

Orbán Viktor szerint megint vannak, akik nemzetek nélküli világot, nyílt társadalmat akarnak, nemzetek feletti világkormányt „eszkábálnak”, és ma is külföldről irányítják őket. Vasárnap délutáni évértékelőjén a kormányfő úgy vélekedett, hogy a bevándorlóországokban keresztény-muszlim világ jön létre folyamatosan zsugorodó keresztény aránnyal.

Idézet
Azonban nekünk, közép-európaiaknak még megvan a saját jövőnk” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az Orbán Viktor által beharangozott hétpontos családvédelmi akcióterv értelmében minden 40 év alatti nő az első házasságakor 10 millió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet Magyarországon. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. Már a második gyermeknél 1 millió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó fizetése alól.

Elindítják a nagycsaládosok autóvásárlási programját, legalább három gyermeknél a legalább hétszemélyes új autó vásárlásához 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást adnak autóvásárlásra. „Megvalósítjuk a teljes bölcsődei ellátást, 21 ezer új férőhelyet hoznak létre 3 év alatt. Bevezetjük a nagyszülői gyedet (gyermekgondozási díjat), így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett” – idézte az MTI a miniszterelnököt, aki bejelentette a középiskolai nyelvoktatás korszerűsítését, közölve: minden középiskolás a 9. és a 11. tanév nyarán kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehet részt a kormány költségén. A kormányfő hozzátette: „ez a magyarok válasza és nem a bevándorlás”.

Orbán „bevándorláspárti politikusok gyülekezetének” nevezte a magyar ellenzéket, amelyet szerinte Soros György és az európai bürokraták tartanak lélegeztetőgépen. „Nemzeti büszkeségünknek gazdasági alapja is van. Vannak válaszaink arra, ha a világgazdaság lassul, és nem adjuk fel azt a tervünket, hogy a magyar gazdaság növekedése minden évben legalább 2 százalékkal meghaladja az EU átlagát” – jelentette ki a miniszterelnök a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. A kormányfő kijelentette: Magyarország az a hely, ahol mindenkinek jó lesz magyarnak lenni, és lépésről lépésre, kitartó munkával „fel fogjuk számolni a szegénységet Magyarországon”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson