Sokáig téma lesz még a romániai elnökválasztás november 24-ei első fordulója, amelyet érvénytelenített az alkotmánybíróság
Fotó: Orbán Orsolya
A tisztességes választások a demokrácia sarokkövét képezik, és éberségre van szükség, mert ellenséges szereplők mind az Európai Unión belül, mind azon kívül befolyást kívánnak gyakorolni – jelentette ki Henna Virkkunen, a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden az Európai Parlament plenáris ülésének a közösségimédia-platformokon terjedő félretájékoztatásról, valamint az európai választások tisztaságát fenyegető kockázatokról folytatott vitán, amelyen újfent górcső alá került a romániai elnökválasztás.
2024. december 18., 10:302024. december 18., 10:30
Henna Virkkunen azt mondta, a választások esetében is védeni szükséges az információ tisztaságát, a kommunikációs infrastruktúrát, valamint csökkenteni kell az unión kívülről érkező befolyásolási kísérleteket. Kijelentette: a demokrácia sérülékeny, ahogy azt a legutóbbi romániai elnökválasztás is megmutatta. Ezzel összefüggésben emlékeztetett: az Európai Bizottság kedden eljárást indított a TikTok ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály feltételezett megsértése miatt.
Az Európai Bizottság kedden hivatalos eljárást indított a TikTok ellen egy olyan uniós rendelet állítólagos megsértése miatt, amely arra kötelezi a platformot, hogy megfelelően értékelje a választások integritásával kapcsolatos rendszerszintű
Az uniós biztos fontosnak nevezete a megelőző cselekvést a közösségi platformokon terjedő gyűlöletbeszéddel kapcsolatos, a megtévesztő reklámok, vagy akár a terrorista vonatkozású tartalmak terjedésének megakadályozására. Mindeközben a média és az újságírók védelme megerősítésre szorul, ahogy az emberek felkészítése is fontos annak érdekében, hogy jobban tájékozódjanak az online térben – hangoztatta.
Az Európai Bizottság feladata a demokrácia védelme, a dezinformáció, a hírmanipuláció és a külföldi befolyásolás elleni fellépés marad – tette hozzá beszédében a technológiai szuverenitásért, biztonságért és demokráciáért felelős uniós.
Vlagyimir Putyin romániai választások elleni támadását emlegeti az Egyesült Államok szenátusa külpolitikai bizottságának több tagja az elnökválasztás körüli kirobbant botrány kapcsán hétfőn kiadott közös nyilatkozatában.
A politikus hangsúlyozta: ahogy a „klasszikus média” szigorú szabályozásnak felel meg, úgy az online platformokat is szabályozni kell. Információkat szolgáltatnak és választói opciót befolyásolnak – magyarázta.
„Az internet szabad. Betiltani a platformokat nem lenne eredményes. A polgárok kritikai szemlélete nélkül a demokráciának kevés esélye marad. A félrevezető álhírek megkülönböztetésére vonatkozó készség elsajátításának a tagállami oktatási rendszerek részévé kell válnia” – tette hozzá felszólalásában Vincze Loránt.
Közleményben tudatta a Călin Georgescu szélsőjobboldali elnökjelölt javára elkövetett kampánymanipuláció legfőbb színterének tekintett TikTok közösségi oldal, milyen biztonsági intézkedéseket hajtott végre.
Két merényletkísérletet élt túl Ferenc pápa 2021-ben tett történelmi iraki látogatása alatt – derül ki a katolikus egyházfő önéletírásának az olasz sajtóban megjelent részleteiből.
A NATO a tervek szerint átvette az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segélyek koordinálását az Egyesült Államoktól – közölte egy forrás kedden.
Az orosz Nyomozó Bizottság „terrorcselekménynek” minősítette Igor Kirillov altábornagy meggyilkolását.
Az Európai Bizottság kedden hivatalos eljárást indított a TikTok ellen egy olyan uniós rendelet állítólagos megsértése miatt, amely arra kötelezi a platformot, hogy megfelelően értékelje a választások integritásával kapcsolatos rendszerszintű
Vlagyimir Putyin romániai választások elleni támadását emlegeti az Egyesült Államok szenátusa külpolitikai bizottságának több tagja az elnökválasztás körüli kirobbant botrány kapcsán hétfőn kiadott közös nyilatkozatában.
Az ukrán külügyminisztérium hétfőn „irreálisnak és manipulatívnak” minősítette Magyarország békét célzó kijelentéseit, és felszólította a magyar tisztségviselőket, hogy „politikai haszonszerzés céljából ne torzíts&am
Bombamerényletben életét vesztette kedden Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegyi és biológiai védelmi csapatainak vezetője. Az orosz média szerint Kirillov reggel egy moszkvai rezidencián történt robbanásban vesztette életét.
Egy amerikai székhelyű szíriai érdekvédelmi szervezet vezetője hétfőn azt mondta, hogy egy Damaszkusz külterületén található tömegsírban legalább 100 ezer ember holtteste fekszik, akiket a megbuktatott elnök, Bassár el-Aszad korábbi kormánya ölt meg.
Oroszországnak képesnek, illetve késznek kell lennie arra, hogy a következő évtizedben felvegye a harcot a NATO-val Európában – jelentette ki hétfőn Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter.
Halálos áldozatokkal járó iskolai lövöldözésnél kellett beavatkoznia a rendőrségnek a Wisconsin állambeli Madisonban – közölte a hatóság hétfőn. Az elkövető két diáktársát agyonlőtte, többeket súlyosan megsebesített.
szóljon hozzá!