Áder: a magyarok jól vizsgáznak nemzeti összefogásból – Az államfő és felesége egymillió forintot ajánlott fel magánvagyonából

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A magyar emberek segítőkészsége óriási, Magyarország most is jól vizsgázik nemzeti összefogásból – mondta az államfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán az ukrajnai háború menekültjeinek nyújtott magyarországi segítséggel összefüggésben.

MTI

2022. március 02., 10:382022. március 02., 10:38

2022. március 02., 11:422022. március 02., 11:42

Áder János kiemelte: a magyar emberek az elmúlt évtizedekben többször tettek tanúbizonyságot óriási segítőkészségről, akár természeti katasztrófa, akár háborús konfliktus, akár járvány miatt bajba került embereknek kellett segíteni.

Úgy fogalmazott: a „nemzeti összefogásnak országon belül és határon túl is komoly hagyománya van Magyarországon”, ebből a „magyar emberek kivétel nélkül mindig jól vizsgáztak”. Hozzátette: „erre joggal büszkék lehetünk”.

Az államfő és felesége magánvagyonából egymillió forintot ajánlott fel a menekültek megsegítésére.

A köztársasági elnök mindenkit arra kért, a „kipróbált”, a segítségnyújtásban nagy tapasztalattal bíró segélyszervezeteken keresztül adakozzon, hogy a segítség biztosan célba érjen.

Elmondta: a segítségnyújtást a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) fogja össze, a munkában döntő szerepe van a hat nagy karitatív szervezetnek, a Katolikus Karitásznak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Vöröskeresztnek, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, a Magyar Református Szeretetszolgálatnak és a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Áder János megköszönte a segélyszervezeteknek, a katonáknak, a rendőröknek, az önkormányzatoknak, a kormányhivataloknak és a katasztrófavédelem munkatársainak az elmúlt napokban végzett munkájukat. Ugyancsak köszönetet mondott az adakozó magánembereknek és vállalkozóknak, kiemelve a Béres Alapítványt, amely 20 millió forint értékű gyógyszert ajánlott föl a bajbajutottaknak. Megemlítette a MÁV-ot, amely eddig tízezer embert szállított el ingyen a határról és a Volánt, amely szintén részt vesz a menekültek utaztatásában.

Kitért arra is: a segítségnyújtásban a közszolgálati médiának is fontos szerepe van, ezért is kezdeményezte, hogy a tíz éve működő Jónak lenni jó! műsor segítsen koordinálni a sokféle felajánlást.

Elmondta: a Magyarországra menekülőknek elsősorban biztonságos lakhatásra, az utazásuk megszervezésére, élelmiszerre, gyógyszerre, sok esetben orvosi ellátásra, anyagi támogatásra van szükségük.

A köztársasági elnök szerint a háború legdrámaibb következménye, hogy szétszakítja a családokat. A hadköteles férfiak nem jöhetnek át a határon, nem menekülhetnek együtt a feleségükkel, gyermekeikkel. Ezért a kapcsolattartásban is segíteni kell majd őket. Ugyanakkor az emberek továbbra is bizonytalanságban és félelemben élnek a Kárpátalján.

Ezért is fontos, hogy senki ne terhelje álhírekkel sem a médiát, sem az embereket. Az emberek nyugtalanok, és felelőtlenség hamis hírekkel tovább növelni bizonytalanságukat – szögezte le. Kérte, hogy mindenki igyekezzen pontos információkat szerezni, és nem felülni az álhíreknek.

Az államfő leszögezte: a háborúért Magyarországot semmilyen felelősség nem terheli.

Magyarország része az Európai Uniónak, tagja a NATO-nak és nincs olyan döntése e két szervezetnek, amelyet Magyarország ne támogatott volna vagy amelyet vétójával megakadályozott volna. Az ezzel ellentétes hírek álhírek.

Nyugalomra is intett, mert – mint mondta –, a háborús helyzetből ugyan logikusan következik a félelem, „nem érdemes egy bajból kettőt csinálni”.

Áder János szólt arról is: vasárnap megérkezett Magyarország első jelentős, 30 tonnás élelmiszerszállítmánya Kárpátaljára. Emellett nagy mennyiségű üzemanyagot is küldött Magyarország, mert a háború miatt nincs belőle annyi, hogy a rendőrautókat, a mentő- és tűzoltóautókat működtetni tudják.

Hozzátette: a továbbiakban – ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette – újabb 600 millió forint értékű segélyszállítmányt állít össze a kormány.

Emellett folynak a diplomáciai egyeztetések. Az elsődleges cél, hogy béke legyen, később azonban komoly feladat lesz a menekültek hazatérésének megszervezése és az ország újjáépítése a háborús pusztítás után. Ehhez is szükség lesz a nemzeti és a nemzetközi összefogásra, és az előkészítő diplomáciai munkát már most el kell kezdeni – mondta Áder János.

 

korábban írtuk

Szijjártó: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz
Szijjártó: Magyarország támogatja, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz

Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról