Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem újonnan végzett honvédtisztjelöltjei eskütételén
Fotó: MTI
Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált – mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.
2017. augusztus 20., 11:322017. augusztus 20., 11:32
2017. augusztus 20., 11:402017. augusztus 20., 11:40
Az államfő szerint csaknem három évtizeddel szabadságunk visszanyerése után „újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni". Áder János úgy fogalmazott: a haza minden polgára azt várja a most esküt tett honvédektől, hogy legyen biztonságban „nemzetünk, otthonunk, személyes életünk”, védjék meg „szabadságunk és önállóságunk", és biztosítsák közös nyugodt jövőnket.
Az elnök beszédében felelevenítette: 1083 augusztusában László király bevonult Szent István székesfehérvári nyughelyére, hogy felnyittassa elődje sírját, és oltárra emelje ereklyéit, a koporsót azonban nem tudták megmozdítani. A krónikák szerint a király égi üzenetet kapott: amíg testvérviszály keseríti a hazát, Szent István nem nyújthat oltalmat. László megértette, mit kell tennie, és szabadon engedte ellenlábasát, a Visegrádon raboskodó Salamont. A koporsót megnyitották, az ünnepnek immár nem volt akadálya – idézte fel az államfő, úgy fogalmazva: „augusztus 20-án Szent István a magyar nemzet örök királya lett”.
„Amikor 940 évvel ezelőtt László trónra lépett – folytatta Áder –, zűrzavar, bizonytalanság, hódító ellenség és Európa hatalmi játszmáinak fel-fellobbanó tüzei perzselték, fojtogatták fiatal országunkat. Az új király azonban felülemelkedett a széthúzáson, erős törvények abroncsával tartotta együtt a nemzetet, és Szent István példáját követve ismét erős európai állammá formálta Magyarországot”.
Fotó: MTI
Kiemelte, hogy Szent László megerősítette a végeket, rendet teremtett az állam működésében, elűzte a külső ellenséget, úrrá lett a belső háborúságon, szövetségeseket keresett és talált. Azt is mondta, hogy László király hazánkat a nyugati kultúrához kötötte, „kitartott a keresztény Európa mellett, hogy Magyarország a magyarok országa maradhasson, európaiságára büszke politikai nemzet, egyenrangú, szabad és független állam, mely együttműködik a bennünket tisztelőkkel, de ellenáll a jogainkat önkényesen csorbítani akaróknak".
A köztársasági elnök szerint ha ők nem lettek volna, „ma talán mi sem lennénk más, csak egy marék por a történelem országútján, amelyet minden arra kanyarodó szellő a hátára kap és széjjelszór".
Fotó: MTI
„Augusztus 20-án illő megemlékeznünk mindazokról, akik mindent megtettek azért, hogy ne így legyen: nemcsak királyainkról, hadvezéreinkről, a bátor reformerekről, hanem az országot romok alól újjáépítőkről, a válságokból mindig talpra állókról, a fogolytáborokból hazatérőkről, a forradalmak névtelen hőseiről, azokról a nemzedékekről, amelyeknek kevés győzelem, de annál több megpróbáltatás jutott, szüleink, nagyszüleink nemzedékéről, akiknek életében több volt a várakozás, mint a beteljesülés" – sorolta.
Áder János beszéde végén úgy fogalmazott: hiába sárgultak meg a krónikák lapjai, hiába telt el annyi idő, született és halt nemzedékek sora, és változott annyit a világ, a hazaszeretet fölött nem járt el az idő. „Elég, ha ugyanúgy szeretjük ezt a közös hazát, ahogy szüleink és azok szülei tették. Határtalanul. Mert a haza minden előtt" – zárta szavait.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!