Abbász elutasítja a gázai palesztinok erőszakos kitelepítését, a Hezbollah megfenyegette Izraelt

Idő kérdése az izraeli hadsereg bevonulása Gázába •  Fotó: Izraeli védelmi minisztérium

Idő kérdése az izraeli hadsereg bevonulása Gázába

Fotó: Izraeli védelmi minisztérium

Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel pénteken Ammánban folytatott tárgyalásán Mahmúd Abbász palesztin elnök kijelentette: elutasítja „a gázai palesztinok erőszakos kitelepítését” – jelentette a WAFA hivatalos palesztin hírügynökség.

Hírösszefoglaló

2023. október 13., 20:472023. október 13., 20:47

2023. október 13., 20:592023. október 13., 20:59

Ez a lépés „egy második nakbát” idézne elő – mondta Abbász, utalva a palesztinok tömeges kitelepítésére, illetve menekülésére az 1948-as háború után. A humanitárius katasztrófa elkerülésére egyúttal humanitárius folyosók megnyitásának azonnali engedélyezését követelte a tengerparti övezetben. A jordániai állami Petra hírügynökség jelentése szerint a palesztin elnök emellett felszólított a jeruzsálemi al-Aksza mecsetnél előforduló „szélsőséges akciók”, valamint a ciszjordániai zsidó telepesek támadásainak beszüntetésére is, mert ezek szerinte nagymértékben felelősek a helyzet súlyosságáért.

Mindkét oldalon elítélte továbbá civilek meggyilkolását vagy bántalmazását, és felszólított a fogvatartottak szabadon bocsátására.

„Megerősítjük a Palesztinai Felszabadítási Szervezetnek (PFSZ), vagyis a palesztin nép egyetlen törvényes képviseletének politikáját, amely elveti az erőszakot, ragaszkodik a nemzetközi legitimitáshoz, az erőszakmentes ellenálláshoz és a politikai cselekvéshez mint a szabadság és a függetlenség elérésének eszközeihez” – fogalmazott.

Abbász hangsúlyozta, hogy a palesztin nép jogainak biztosítása elengedhetetlen a biztonság és a béke érdekében, és ehhez a kétállami megoldást kell szem előtt tartani. Ennek értelmében létre kell jönnie egy független, szuverén palesztin államnak az 1967-es hatnapos háború előtti határokkal, valamint Kelet-Jeruzsálemmel mint palesztin fővárossal.

Antony Blinken a találkozót követően hangot adott azon aggodalomának, hogy Izrael területük elhagyására kényszerítheti a palesztinokat.

Ammáni látogatásán Blinken II. Abdalláh jordániai királlyal is tárgyalt, aki szintén a humanitárius folyosók megnyitását sürgette, és a polgári lakosság védelmének fontosságát hangsúlyozta az amerikai diplomácia vezetőjének. Jordánia Blinken közel-keleti útjának második állomása Izrael után, amelynek során Egyiptomot, Katart, az Egyesült Arab Emírségeket és Szaúd-Arábiát is felkeresi.

Ezzel egy időben Naim Kasszem, a libanoni Hezbollah helyettes vezetője kijelentette: az Iránnal szövetséges síita szervezet „teljesen készen áll” arra, hogy a megfelelő időben beavatkozzon a zsidó állammal szemben az izraeli-palesztin konfliktusban. „Nincsenek ránk hatással a háttérből érkező – közvetlen vagy közvetett – megkeresések a nagyhatalmak, az arab országok vagy az ENSZ küldöttei részéről, hogy ne avatkozzunk bele a harcokba” – közölte Kasszem egy pénteken rendezett bejrúti palesztinpárti tüntetésen.

Hozzátette: „a Hezbollah figyelemmel kíséri az ellenség mozgását.

Teljes mértékben készen állunk, és cselekedni fogunk a megfelelő pillanatban”. Naim Kasszem Bejrút déli külvárosában beszélt nagyjából ezerfős tömeg előtt. A síita milícia összegyűlt hívei palesztin zászlókat lengettek, és a Hezbollah vezetőjének, Haszan Naszrallahnak címezve azt skandálták: „Naszrallah, sújts le Tel-Avivra!”.

A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet fegyveresei múlt szombaton meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, ahol több mint 1300 embert megöltek, további háromezret megsebesítettek, mintegy 150 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezetben indított izraeli műveletek halálos áldozatainak száma meghaladta az 1500-at, a sebesülteké pedig a hatezret.

korábban írtuk

Maradásra szólítja a Hamász a gázai palesztinokat – Izrael szerint a terrorszervezet alagútjai miatt üríttetik ki a térséget
Maradásra szólítja a Hamász a gázai palesztinokat – Izrael szerint a terrorszervezet alagútjai miatt üríttetik ki a térséget

Izrael kiürítteti a Hamász alagútrendszere fölött a Gázai övezet északi részét – jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő péntek reggel

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 28., szombat

Veszélyben lehet az orosz titkosszolgálat célkeresztjébe került román újságíró

Mircea Barbu újságíró védelmét kérte szombaton a román hatóságoktól az Országos Audiovizuális Tanács (CNA).

Veszélyben lehet az orosz titkosszolgálat célkeresztjébe került román újságíró
2024. szeptember 28., szombat

A Hezbollah vezetőjének megölését jelentette be az izraeli hadsereg

Az izraeli hadsereg (IDF) szombaton közölte, hogy egy nappal korábban megölte a libanoni síita fegyveres mozgalom, a Hezbollah vezetőjét, Haszan Naszrallahot a csoport központi főhadiszállására mért légicsapásban Bejrút déli külvárosában.

A Hezbollah vezetőjének megölését jelentette be az izraeli hadsereg
2024. szeptember 28., szombat

Számos halálos áldozatot követelt a Helene-hurrikán

Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.

Számos halálos áldozatot követelt a Helene-hurrikán
2024. szeptember 27., péntek

A miniszterelnök szerint politikai igazgatója hibázott, Orbán Balázs elnézést kért

Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében – írta közösségi oldalán pénteken Orbán Viktor politikai igazgatója, akiről a miniszterelnök elmondta, hogy félreérthetően fogalmazott.

A miniszterelnök szerint politikai igazgatója hibázott, Orbán Balázs elnézést kért
2024. szeptember 27., péntek

Trump megígérte Zelenszkijnek: ha újraválasztják, gyorsan véget ér a háború

Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt az ukrajnai háború gyors befejezésére tett ígéretet megválasztása esetén Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, akit a New York-i Trump-toronyban fogadott pénteken.

Trump megígérte Zelenszkijnek: ha újraválasztják, gyorsan véget ér a háború
2024. szeptember 27., péntek

Román nő meggyilkolásának gyanújával tartóztattak le Olaszországban egy 17 éves fiatalembert

Román állampolgárságú nő meggyilkolásának gyanújával tartóztattak le Olaszországban egy 17 éves fiatalembert.

Román nő meggyilkolásának gyanújával tartóztattak le Olaszországban egy 17 éves fiatalembert
2024. szeptember 27., péntek

Egy román újságíró ellen is büntetőeljárást indított az orosz titkosszolgálat

Büntetőeljárást indított az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy román és két amerikai újságíró ellen, akik az orosz hatóságok szerint illegálisan lépték át az ukrán–orosz határt – jelentették pénteken orosz hírügynökségek.

Egy román újságíró ellen is büntetőeljárást indított az orosz titkosszolgálat
2024. szeptember 27., péntek

Napirenden a tűzszünet, de azért Izrael készül a Libanon elleni invázióra

Izrael megvitatja az Egyesült Államok által felvetett tűzszüneti kezdeményezést és azt, hogy „hogyan tudnánk előmozdítani azt a közös célt, hogy az emberek biztonságban visszatérhessenek otthonaikba”.

Napirenden a tűzszünet, de azért Izrael készül a Libanon elleni invázióra
2024. szeptember 27., péntek

Biden: Washington megadja Ukrajnának a háború megnyeréséhez szükséges támogatást

Az Ukrajnának az orosz agresszió elleni védekezésben nyújtott amerikai támogatásról tárgyalt Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön Washingtonban Joe Biden amerikai elnökkel – közölte a Fehér Ház.

Biden: Washington megadja Ukrajnának a háború megnyeréséhez szükséges támogatást
2024. szeptember 27., péntek

Moszkva szerint „jelentős államok” állnak az Északi Áramlat felrobbantása mögött

Az orosz szakszolgálatok tudják, hogy az Északi Áramlat gázvezetékeket két évvel ezelőtt „jelentős államok” részvételével robbantották fel – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak.

Moszkva szerint „jelentős államok” állnak az Északi Áramlat felrobbantása mögött