Fotó: VaticanNews
A háború mindent elpusztít, a gabonát is – hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében, mellyel Oroszországtól a gabonaszállítás helyreállítását szorgalmazta a Fekete-tengeren keresztül.
2023. július 30., 18:032023. július 30., 18:03
Ferenc pápa az Úrangyala-imádság utáni beszédében ismét az általa mártírnak nevezett Ukrajnáért imádkozott.
Kijelentette,
A katolikus egyházfő hozzátette, a gabona nélkül éhező több millió férfi és nő kiáltása elér egészen a mennyekig.
Ferenc pápa azt mondta,
Oroszország júliusban nem hosszabbította meg a lejáró megállapodást, amely a fekete-tengeri gabonaszállítmányok biztosítására vonatkozott.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
A gázai tűzszüneti tárgyalások felgyorsításáról, a túszok kiszabadításáról és a konfliktus kiszélesedésének megelőzéséről tárgyalt Joe Biden amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Fehér Házban csütörtökön.
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be a holland védelmi minisztérium csütörtökön.
Kína megerősítette, hogy nem fog fegyvereket szállítani Oroszországnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerda esti beszédében.
Amerika és Izrael összetartását, és a katonai segítség felgyorsítását sürgette Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának tagjai előtt mondott beszédében szerdán.
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.
Kijev és Chișinău arról tárgyal, hogy Moldova hazaküldje azokat az országban tartózkodó ukrán állampolgárokat, akik a katonai behívó elől menekültek oda – közölte Marko Sevcsenko ukrán nagykövet.
Felszállás közben lecsúszott a kifutópályáról és kigyulladt a Saurya Airlines nepáli légitársaság egy kisebb repülőgépe szerdán Katmanduban. Az első hatósági beszámolók szerint a légi katasztrófának legkevesebb 18 halálos áldozata volt.
Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították.
A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére „mindenki tegye le a fegyvert” – szólított békességre kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)