A német rendőrség arcfelismerő rendszert alkalmazhat a terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményeknél

Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

A német rendőrség használhat arcfelismerő szoftvert a terrorizmus és súlyos bűncselekmények gyanúsítottjainak felkutatására Nancy Faeser belügyminiszter törvényjavaslata szerint – erősítette meg a német belügyminisztérium szóvivője.

Hírösszefoglaló

2024. augusztus 11., 08:552024. augusztus 11., 08:55

A szóvivő elmondása szerint a jogszabálytervezet alapján az engedély kiterjed majd a német Szövetségi Bűnügyi Hivatalra (BKA) és a rendőrségre is. A nyomozók a későbbiekben összehasonlíthatják az Iszlám Állam tagjairól készült internetes videókat a közösségi médiában található képekkel, hogy információkat szerezzenek azok tartózkodási helyéről – közölte az MTI.

A bűnüldöző hatóságok régóta követelik az ilyen erőforrásokhoz való hozzáférést.

Ez új lendületet vett, miután februárban letartóztatták Daniela Klettét, a baloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorista csoport egykori tagját, aki évekig hamis személyazonosság alatt élt Berlinben.

Letartóztatása előtt egy kanadai újságíró arcfelismerő programot használt, hogy megtalálja Klette állítólagos régi fényképeit az interneten.

A törvénymódosításokat még a parlamentnek és a kabinetnek is jóvá kell hagynia, de lehetővé teszik a nyomozók számára, hogy

biometrikus összehasonlításokat végezzenek internetes képadatokkal, valamint a mesterséges intelligencia segítségével automatizált adatfeldolgozást folytassanak.

Azonban a minisztérium szerint a nyilvános helyeken való valós idejű arcfelismerést – például vasútállomásokon végzett videómegfigyelés útján – nem terveznek bevezetni.

korábban írtuk

Eddig négy személyt vettek őrizetbe a Taylor Swift bécsi koncertje elleni merényletterv ügyében
Eddig négy személyt vettek őrizetbe a Taylor Swift bécsi koncertje elleni merényletterv ügyében

Az osztrák hatóságok őrizetbe vettek egy 18 éves iraki állampolgárságú férfit is Bécsben a Taylor Swift koncertje elleni merénylettervvel kapcsolatban a korábbi három őrizetbe vétel után – jelentette be pénteken az osztrák belügyminisztérium.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 08., szombat

Drónokkal támadta Oroszországot Ukrajna, olajipari létesítményt is célba vett

Ukrajna ismét drónokkal támadta Oroszország különböző területeit, de csak kisebb károkat tudott okozni – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.

Drónokkal támadta Oroszországot Ukrajna, olajipari létesítményt is célba vett
2025. február 08., szombat

Naponta akár öt luxusvillába is betörtek: román bűnbanda bukott le Spanyolországban

A spanyol rendőrség felszámolt egy három román állampolgárból álló bűnbandát, amely 40 betörést követett el Madrid környéki luxusvillákban. A tolvajok egyetlen nap alatt akár öt lakásba is betörtek.

Naponta akár öt luxusvillába is betörtek: román bűnbanda bukott le Spanyolországban
2025. február 08., szombat

Változást sürgetnek az EU élén a Madridban összeült Patrióták – Orbán: mi vagyunk a jövő

Változás sürget az Európai Unió vezetésében a Patrióták Európáért pártcsalád, amely kétnapos madridi csúcstalálkozóján a következő hónapok stratégiáját kívánja meghatározni.

Változást sürgetnek az EU élén a Madridban összeült Patrióták – Orbán: mi vagyunk a jövő
2025. február 08., szombat

Újabb három izraeli túszt engedtek el, cserében több mint 180 palesztin szabadulhat

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet átadta további három izraeli túszát a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek – jelentették szombaton az eseményt közvetítő tévécsatornák.

Újabb három izraeli túszt engedtek el, cserében több mint 180 palesztin szabadulhat
2025. február 08., szombat

Trump: a USAID korrupt, ezért kellett leállítani a tevékenységét

Donald Trump szerint az amerikai szövetségi intézmények működésének áttekintése során „rengeteg csalást, korrupciót és pazarlást” tapasztaltak – az amerikai elnök erről pénteken beszélt újságírók előtt.

Trump: a USAID korrupt, ezért kellett leállítani a tevékenységét
2025. február 08., szombat

Román férfi randalírozott a vatikáni Szent Péter-bazilikában, az oltárra is felmászott

Román állampolgárságú férfi randalírozott pénteken a vatikáni Szent Péter-bazilikában: felmászott a főoltárra és szétdobált, illetve lerugdosott hat gyertyatartót.

Román férfi randalírozott a vatikáni Szent Péter-bazilikában, az oltárra is felmászott
2025. február 08., szombat

Zelenszkij: biztonsági garanciákért cserében megkaphatják az amerikaiak a ritkaföldfémeket

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken kijelentette, hogy hajlandó olyan megállapodást kötni Donald Trump amerikai elnökkel, amely biztosítaná az Egyesült Államok számára Ukrajna ásványkincseinek egy részét biztonsági garanciákért cserében.

Zelenszkij: biztonsági garanciákért cserében megkaphatják az amerikaiak a ritkaföldfémeket
2025. február 08., szombat

Kölcsönkenyér visszajár: Trump korlátozza Biden hozzáférését a titkos információkhoz

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy megszünteti Joe Biden volt elnök hozzáférését a titkos információkhoz. Ezért visszavonja a biztonsági engedélyét és leállítja a napi hírszerzési tájékoztatását.

Kölcsönkenyér visszajár: Trump korlátozza Biden hozzáférését a titkos információkhoz
2025. február 07., péntek

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek

A Drents Múzeumból két héttel ezelőtt ellopott négy romániai aranykincs 5,8 millió eurójába kerülhet a holland államnak, ha a műtárgyakat nem sikerül visszaszerezni – jelentette az <a href="https://www.rtvdrenthe.nl/nieuws/17210207/nederland-aansprakelijk-voor-volledige-schade-gestolen-gouden-hel

Eurómilliókat fizethet a holland kormány Romániának, ha nem kerülnek elő a dák műkincsek
2025. február 07., péntek

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben

Egy ember vesztette életét egy péntek reggel történt, feltehetően rivális drogkereskedő bandák összecsapásához köthető lövöldözésben Brüsszel Anderlecht negyedében – közölte a belga ügyészség.

Egy ember meghalt egy brüsszeli lövöldözésben