Eltűnt egy felhőben. A Raiszit szállító helikopter minden bizonnyal a rossz időjárási viszonyok miatt zuhant le
Fotó: Vörös Félhold
Az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikopter vasárnapi lezuhanása után az egyik utas még órákig életben volt – derül ki a néhai iráni elnök kabinetfőnökének beszámolójából, amelyben újabb részleteket árult el az elnöki helikopter eltűnése utáni órákról.
2024. május 22., 12:402024. május 22., 12:40
Gholam Hoszein Eszmaili a három helikopter egyikén tartózkodott, amely egy Irán Azerbajdzsánnal közös határán tartott gátavató ünnepségről tért vissza – mondta az IRINN állami televíziónak adott interjújában, amelyről a Mehr News iráni félhivatalos hírügynökség kedden számolt be.
A beszámolót a CNN idézte.
A kilenc embert szállító helikopter visszafelé rossz időjárásba ütközött, és eltűnt, ami miatt órákon át tartó éjszakai keresőakciót indítottak a hegyvidéki régióban.
A visszaútra helyi idő szerint vasárnap délután egy óra körül szállt fel a három helikopter, „miközben a térségben az időjárási viszonyok normálisak voltak” – mondta Eszmaili.
Elmondta, hogy
„45 perccel a felszállás után Raiszi elnök helikopterének pilótája, aki a konvojt vezette, utasította a többi helikoptert, hogy növeljék a magasságot, hogy elkerüljenek egy közeli felhőt” – mondta Eszmaili.
– tette hozzá.
Nagyjából 30 másodperccel azután, hogy a felhők felett repült, Eszmaili elmondta, hogy pilótája észrevette, hogy a középen lévő helikopter eltűnt. A pilóta körözni kezdett, hogy megkeresse az elnöki helikoptert.
Eszmaili elmondta, hogy többször is megpróbálták rádiókészülékeken keresztül felvenni a kapcsolatot az elnök helikopterével, mielőtt helikopterük folytatta útját, és leszállt egy közeli rézbányánál.
Huszonnégy órán belül a második rendkívüli ülését tartotta az iráni kabinet hétfőn, miután Ebrahim Raiszi államfő helikopter-balesetben életét vesztette.
Hoszein Amir Abdollahian iráni külügyminiszter és az elnök védelmi egységének vezetője, akik ugyanabban a helikopterben ültek, mint Raiszi, nem válaszoltak a helikopter eltűnése utáni többszöri hívásokra – mondta Eszmaili.
Egy ember három órán át életben maradt: Tabriz pénteki imámja, Mohammad Ali Alehasem ajatollah tudta felvenni az elhunyt pilóta telefonját, és azt mondta, hogy a helikopter egy völgybe zuhant, és kritikus állapotban van.
Eszmaili elmondta, hogy miután megtalálták a lezuhant helikopter helyét, Raisi, Abdollahian és a többiek holttestének állapotából egyértelmű volt, hogy „azonnal meghaltak”.
– tette hozzá.
Egyébként Raiszi temetési szertartása kedden kezdődőtt, szerdán pedig Teheránban a Moszallah Nagymecsetben folytatódik.
Ebrahim Raiszi iráni elnök minden bizonnyal meghalt, miután iráni ügynökségek arról számoltak be, hogy „nem találtak túlélőket” az állami vezetőt, Hoszein Amir Abdollahian külügyminisztert és hét másik embert szállító helikopter lezuhanásának helyszínén.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
szóljon hozzá!