Szembenézni az elképzelhetetlennel: Kuba és a munkanélküliség

Inog a forradalom alappillére

Csaknem minden alkalmazott az államnak dolgozik, és a hivatalos munkanélküliségi ráta elenyészően alacsony. Azonban emellett a bérek is csekélyek, ami magyarázatot ad a kubaiak körében jól ismert bonmot-ra: „Az állam úgy tesz, mintha megfizetne minket, mi pedig úgy teszünk, mintha dolgoznánk.” A hatalmas államháztartási hiány miatt a kormány már utalgatott rá, hogy a felduzzadt személyi állományt csökkentik, vagy szerkezetileg átalakítják. Ez nyugtalanságot keltett a kubaiak körében, hiszen a teljes foglalkoztatottság mégiscsak az 1959-es forradalom egyik alappillére volt. A karibi szigetország 11,2 millió lakosa közül 5,1 millió foglalkoztatott. A változtatások hogyanja és mikéntje egyelőre tisztázatlan, de maga Raúl Castro is elismerte, hogy szükség van rájuk. „Tudjuk, hogy több százezer felesleges alkalmazott bére terheli az államháztartást és a munkakönyveket: néhány szakértő becslése alapján ez a szám túllépi az egymilliót is” – mondta az elnök, aki négy évvel ezelőtt váltotta beteg testvérét, Fidelt Kuba élén.

Egy áprilisi beszédében Castro kikelt azok ellen, akik nem dolgoznak meg a bérükért. „Ha az emberek nem érzik szükségét, hogy megdolgozzanak a megélhetésükért, ha túlságosan paternalista és irracionális rendelkezések védik őket, akkor soha nem leszünk képesek feléleszteni bennük a munka szeretetét” – jelentette ki az államfő. Úgy tűnik, hogy a munkaerőpiaci reform már meg is kezdődött, még ha lassan is halad előre. A turizmusban dolgozók arról számoltak be, hogy néhány kollégájukat szabadságolták a nyugalmasabb nyári hónapokra, másokkal pedig mezőgazdasági munkát végeztetnek.

„A szálloda, ahol dolgozom, az utószezonban több alkalmazottat is hazaküldött két-három hónapra – mondta Orlando, egy varaderói szakács. – Elég nehéz lehet nekik, hiszen nem kapnak semmiféle fizetést. Én még szerencsésnek mondhatom magam, hogy megvan az állásom.” Veronica, aki egy másik varaderói hotelben hostess, attól fél, hogy hazaküldik augusztusban, amikor csak félig van tele a szálló: „Néha felajánlanak egy továbbképzést, vagy egy másik munkahelyet, de ha az embert például a mezőgazdaságba küldik dolgozni, akkor inkább hazamegy.”

Tagadják a „neoliberális” módszer alkalmazását

Az a hír járja, hogy néhány ágazatban akár a foglalkoztatottak negyedének mennie kell majd, vagy a földekre, esetleg építkezésekhez helyezhetik át őket. Margarita González munkaügyi miniszter azonban megígérte, hogy „nem lesznek tömeges elbocsátások neoliberális módra”. Salvador Valdés Mesa, a központi szakszervezet főtitkára is hangsúlyozta, hogy az átszervezés azt jelenti, hogy a munkaerőt máshol alkalmazzák, nem pedig azt, hogy elbocsátják.

A globális pénzügyi válság és a 2008-as hurrikánok által okozott milliárdos károk miatt a GDP öt százalékára rúgó költségvetési hiány feljebb szaladt, és Kuba nem tudta törleszteni hiteleit, még Kínának sem. Az élelmiszerek és más létszükségleti cikkek importjára fordított kiadások 2009-ben egyharmaddal csökkentek, ez azonban nem elég a deficit ellensúlyozásához. A kubai politikusok hónapokon keresztül vitáztak a munkaerőpiaci és gazdasági reformokról. „Tudják, hogy mit kell tenniük, de a politikai túlélés a tét” – véli Carmelo Mesa-Largo közgazdász és Kuba-szakértő.

Az alkalmazottak 95 százaléka állami üzemekben dolgozik. A munkanélküliségi ráta az előző évben 1,7 százalékos volt, és az utóbbi nyolc évben nem emelkedett három százalék fölé. Ez az érték azonban nem számol azokkal, akik nem is keresnek állást, mert havi átlag 15 eurós fizetésért inkább ki sem teszik a lábukat otthonról. A termelékenység is olyan alacsony, mint a bérek. A Calle Obispo egyik kávézójában, az óváros szívében néhány centért vehetünk fagylaltot és szendvicset. Ennek megfelelően soványka a borravaló és a fizetés is, valamint egyenesen arányosan motivált a személyzet. Három pincér a pultot támasztja és viccelődik. A negyedik az egyetlen, aki dolgozik: három asztalnak főz kávét. A pénztárosnő a távolba mereng, a szakács egy lány körül legyeskedik, a főnök pedig tétlenül ül egyik székről a másikra.