Ukrán külügyminiszter-helyettes: Kína béketeremtő szerepe nem lehetetlen

Ukrán külügyminiszter-helyettes: Kína béketeremtő szerepe nem lehetetlen

Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Andrij Melnik ukrán külügyminiszter-helyettes szerint nem lehetetlen, hogy Kína béketeremtőként lép fel az ukrajnai háborúban. Ugyanakkor úgy vélte, jelenleg ,,teljes képtelenség” bármiféle vitát folytatni a tárgyalásokról, ,,mert az oroszok nem akarnak tárgyalni”.

MTI

2023. április 30., 20:372023. április 30., 20:37

Ukrajna korábbi berlini nagykövete egy vasárnapi német lapinterjúban arra a kérdésre, hogy képes lehet-e Kína a béketeremtésre, és akár arra is, hogy elérje Moszkvánál az orosz csapatok kivonását Ukrajnából, azt mondta, hogy ,,ez nem irreális”.

Peking ugyan természetesen a saját érdekeit követi, de az igazságos, békés megoldás és a harcok leállítása inkább kínai érdek, mint a háború,

vagyis ,,ez az egész világrendet megrázó hatalmas, soha véget nem érő földrengés” – tette hozzá Andrij Melnik a Berliner Morgenpostban és a kiadóvállalat, a Funke médiacsoport többi lapjában közölt interjúban.

Az ukrán és a kínai államfő telefonon folytatott minapi tárgyalása nagy előrelépés az kétoldalú kapcsolatok megerősítése és ,,az orosz agresszió beszüntetése” felé, bár meglehet, hogy a kínaiak másként értékelik ezt – mondta a külügyminiszter-helyettes. Aláhúzta, hogy Kijev elengedhetetlen feltételnek tekinti az orosz csapatok kivonását a megszállt ukrán területekről. Ugyanakkor

Idézet
az ördög a részletekben rejlik, ezért kíváncsian várjuk, hogy mit hoz magával Kína különmegbízottja, aki hamarosan hozzánk érkezik”

– tette hozzá.

A többi között arról is szólt, hogy az ukrán lakosság túlnyomó többsége nem akar területet feláldozni a békéért, és egy rossz kompromisszum nem is biztosítana tartós békét, legfeljebb törékeny tűzszünetet. Ugyanakkor eleve ,,teljes képtelenség” bármiféle vitát folytatni az esetleges tárgyalásokról, ,,mert az oroszok nem akarnak tárgyalni” – jelentette ki az ukrán diplomata.

Az ukrán csapatok tervezett ellentámadásáról elmondta: ,,cinikus és igazságtalan” azonnali sikert követelni a katonai támogatás folytatásáért cserébe.

A támogatás ,,túl lassan és apró adagokban” érkezik, a támogatók mégis egy nagy dobást, azonnali diadalt” várnak el érte,

holott a frontvonal 1300 kilométer hosszú, és a Bahmutban kilenc hónapja minden egyes épületért folytatott küzdelem is megmutatja, hogy ,,borzasztóan nehéz ez a háború” – mondta Andrij Melnik.

Hozzátette: sikerként tartaná számon, ha egyes területeken jelentősen, ,,sok kilométerrel” visszaszorítanák az orosz erőket. Oroszország Ukrajna elleni háborúja ,,gyakorlatilag fél éve brutális, véres állóháború”, így már az is ,,sokat változtatna a javunkra, ha mozgásba tudnánk hozni a dolgokat, meg tudnánk mutatni, hogy mennyire törékeny a helyzet az oroszok számára” – fejtette ki az ukrán külügyminiszter-helyettes.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 30., vasárnap

Véget vethet az olcsó repülés korszakának az Európai Unió

Az Európai Unió új károsanyag-kibocsátási normája véget vethet a fapados repüléseknek, ugyanis 2026-tól a légitársaságoknak is fizetniük kell a kibocsátási kvótáért, aminek az árát várhatóan rá fogják terhelni a fogyasztókra.

Véget vethet az olcsó repülés korszakának az Európai Unió
2023. április 30., vasárnap

Ferenc pápa elutazott Budapestről

Ferenc pápa hivatalos búcsúztatás után vasárnap elutazott Budapestről, gépe nem sokkal délután hat óra után szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatást tett Magyarországon.

Ferenc pápa elutazott Budapestről
Ferenc pápa elutazott Budapestről
2023. április 30., vasárnap

Ferenc pápa elutazott Budapestről

2023. április 30., vasárnap

Egyetlen cél, a gép felé halad az ember – ennek veszélyére hívta fel a figyelmet a szentatya Budapesten

A kommunizmus veszélyeit váltó konzumizmus veszélyeire figyelmeztetett Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.

Egyetlen cél, a gép felé halad az ember – ennek veszélyére hívta fel a figyelmet a szentatya Budapesten
2023. április 30., vasárnap

Zelenszkij: Magyarország magatartása nem felel meg NATO-szövetséges státusának

Magyarország magatartása és Oroszországgal való kapcsolata nem felel meg NATO-szövetséges státusának – vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök finn, svéd, dán és norvég újságíróknak a hétvégén adott interjújában.

Zelenszkij: Magyarország magatartása nem felel meg NATO-szövetséges státusának
2023. április 30., vasárnap

Szijjártó Péter: nem az ukrán elnök dönti el, hogy Magyarország viselkedése NATO-tagországként megfelelő-e

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ,,szerencsére” nem az ukrán elnök dönti el, hogy Magyarország viselkedése NATO-tagországként megfelelő-e.

Szijjártó Péter: nem az ukrán elnök dönti el, hogy Magyarország viselkedése NATO-tagországként megfelelő-e
2023. április 30., vasárnap

Öt szomszédja lelövésével gyanúsított férfi után kutatnak Texas államban

Öt szomszédja lelövésével gyanúsított férfi után kutatnak a hatóságok az Egyesült Államok Texas államában.

Öt szomszédja lelövésével gyanúsított férfi után kutatnak Texas államban
2023. április 29., szombat

FRISSÍTÉS – Buszbaleset Magyarországon: 12 délvidéki személy sérült meg

Árokba borul Kiskunhalas térségében szombat reggel egy szerbai autóbusz. A magyarországi balesetnek kilenc sérültje van.

FRISSÍTÉS – Buszbaleset Magyarországon: 12 délvidéki személy sérült meg
2023. április 28., péntek

Kockázati tényező: Romániában tessék-lássék módon ellenőrzik az ukrán gabonát

Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság igyekszik megnyugtatni az embereket, hogy nem került közfogyasztásba szennyezett ukrán gabona. Ezzel szemben Szlovákiában 1500 tonnás tételben koboztak el súlyosan szennyezett búzát.

Kockázati tényező: Romániában tessék-lássék módon ellenőrzik az ukrán gabonát
2023. április 26., szerda

Több tucat magyarországi ügyfél bankszámláját fosztotta ki két ukrán férfi

Magyar bank ügyfeleinek a banszámláit fosztotta ki két ukrán férfi, akik telefonos adathalászással szerezték meg az áldozatok adatait. A magyar rendőrség által őrizetbe vett bűnözök több ezer megtévesztő sms-t küldtek szét az országba.

Több tucat magyarországi ügyfél bankszámláját fosztotta ki két ukrán férfi
2023. április 25., kedd

Brüsszelben tiltakoznának a visegrádi országok gazdái az ukrán gabonaimport miatt

A négy visegrádi ország agrárkamarái felszólítják az Európai Bizottságot, hogy állítsa le az ukrán gabona vámmentes behozatalát az Európai Unióba – közölte Jan Dolezal, a cseh agrárkamara elnöke.

Brüsszelben tiltakoznának a visegrádi országok gazdái az ukrán gabonaimport miatt