Megmenthető még Görögország?

Jelenleg recseg-ropog az euróövezet nehezen felhúzott építménye. Reng alatta a föld: szakadékok nyílnak az egyes tagországok pénzügyi-fiskális képességei között. Az építmény alapjának szánt gazdasági-pénzügyi konvergencia helyett a széttartás erősödött a gazdasági világválság miatt.

Megmentheti-e az euróövezet Görögországot és vele saját magát újabb kölcsönökkel, pénztámogatással? A bölcsek szerint, aki nem tanul a múltból, arra ítéltetik, hogy újraélje. 1992 szeptemberében a brit fontválság idején a piac felfigyelt a brit gazdaság recessziójára és az államháztartási hiány növekedésére. A piacok frontális támadása az angol fontot néhány hét alatt 15 százalékkal leértékelte, a brit valutát ki kellett vonni az európai átváltási mechanizmusból. A brit központi bank 10 milliárd font közpénzt költött a font védelmére, de vereséget szenvedett: ekkorka összeget a font ellen naponta több százmilliárdot mozgósító befektetők meg sem éreztek.

Akkor, 1992 őszétől 1993 kora nyaráig, ráadásul nemcsak fontválság volt, hanem az európai átváltási mechanizmusban – nagyjából a későbbi euróövezetben – összesen öt ország valutája rendült meg, mert a piacok vért szagoltak a növekvő államháztartási és folyómérleghiányokban. Sokan latolgatták a német Bundesbank felelősségét is: túl sokáig halogatta a kamatcsökkentést, amivel támogathatta volna a partnerországok szenvedő valutáit.

De belátható: a Bundesbank nem volt jótékonysági intézmény, és neki sem lett volna ereje szembeszállni a piaci ítélettel. Mindez sorsdöntő tanulság lett: megváltoztak az erőviszonyok a kormányok és a globalizálódó tőkepiac között.
Aztán ezek a nagyon nem konvergáló országok – Nagy-Britannia kivételével – 1999-ben megalakították az euróövezetet. Az alapítók közül Olaszország és Finnország akkor még nem volt az előírt két éve az európai átváltási mechanizmusban, hét országban, közte Németországban nagyobb volt az államadósság az előírtnál, Spanyolország államháztartási hiánya nagyobb volt a szabályszerűnél.

Azután 2006 májusában Litvánia szeretett volna belépni az euróövezetbe, de becsapták az orra előtt az ajtót. Az elutasítás formális indoka az volt, hogy Litvániában a vizsgaidőszakban mért évi átlagos infláció pontosan 0,07 százalékponttal meghaladta a vonatkozó időszakra érvényes kritériumot.
E bürokratikus kukacoskodás indokolt aggodalmat rejtett: ha ez euróövezet viszonylag fejletlen, nagy gazdasági növekedésű, többnyire gyors inflációjú országokkal bővül, akkor nehéz lesz az Európai Központi Banknak (EKB) olyan pénzügypolitikát kalibrálnia, amely hűti ugyan a felzárkózó gazdaságokat, de még nem fojtja meg az érett gazdaságokat.

Nem akarták megismételni a történelmet, miután a fontválságban örök időkre bebizonyosodott, hogy a központi bankok már nem tudnak megküzdeni a szerkezeti gyengeségeket kihasználó piaci spekulációval, az EKB-nak sem akarózott lehetetlen feladatra vállalkozni.

Ám most itt a görög válság, és az euróövezetre mégis rávigyorog ez a lehetetlen feladat. Ha Görögország nem lenne az euróövezetben, akkor nemzeti valutáját már rég ki kellett volna vinni például az európai átváltási mechanizmusból, és legalább 10 százalékkal le kellett volna értékelni. Ehelyett most az euró gyengül, másik tizenöt ország sorsát is nehezítve. Jelenleg úgy tűnik, a piacok nem találnak igazán fogást az euróövezeten. Az euró romlott az utóbbi hetekben, de nem vészesen.

Talán azért nem, mert a térség pénzügyi vezetői, valamit tanulva a múltból, óvatosabbak –ha nem is a deficitek elkerülésében, de a piacokkal szembeni taktikában. Elvileg segítséget ígértek Görögországnak, de nem szólnak konkrét összegről, amelyet a befektetők kevesellhetnének vagy sokallhatnának. Kérdés, meddig tartható ez az ügyeskedés? Az amerikai kormány 2008 őszén egy ideig szintén úgy látta, kidobott pénz lenne államköltségen szembeszállni a piac egyértelmű ítéletével.

Hagyta csődbe menni a Lehman Brothers befektetési bankot. Ez a bukás teljes, világméretű tőzsdei eróziót indított el, magával rántva a világgazdaságot. Úgyhogy a világ kormányai mégis kénytelenek voltak az adófizetők dollárbillióival megtámogatni a bankokat és a szélesebb gazdaságot. A piacok által kikényszerített szabadesést ezzel fékezték, de megállítani tán máig sem tudták, a küzdelem még tart.

A semmilyen korábbival össze nem hasonlítható költekezés mindenesetre elvezetett azokhoz a hatalmas államháztartási deficitekhez, amelyek egyes országokat – például Görögországot – most mégis a csőd felé taszigálnak, másokat pedig akadályoznak a segítségnyújtásban. Ha a piaci roham újraindul az euróövezeti várfal görög résénél, nehéz lesz feltartóztatni. Görögország lehet az euróövezet „Lehman Brotherse”?

Szerző: Mészáros György, MTI