Kisebbség, kétnyelvűség és nyelvtanulás

A kétnyelvű régiók jó részében mára valóságos kultusza lett a nyelvtanulásnak. A dél-tiroli vagy a belgiumi németek, a finnországi svédek és a katalánok mind-mind arra törekednek, hogy régiójuk különleges adottságát – a kétnyelvűséget – javukra fordítsák, s abból, amit korábban hátránynak hittek, előnyt kovácsoljanak. De itt álljunk meg egy pillanatra: a nyelvtanulás ezekben a régiókban – a Kárpát-medencétől eltérően – természetesen nem arra korlátozódik csupán, hogy a kisebbségben élők megtanulják a többségi nyelvet, hanem magában foglalja, hogy a többségieknek is el kell sajátítaniuk a kisebbség nyelvét.

Dél-Tirol: németül tanulnak az olaszok

Dél-Tirolban néhány évtizede még elképzelhetetlen lett volna, hogy az olasz gyermekek németül is tanuljanak az iskolában, vagy hogy a közszférában mindenki számára kötelező legyen a német nyelv ismerete, hiszen az olaszok nemcsak nemzeti öntudatukról és büszkeségükről, hanem hírhedten rossz nyelvérzékükről is ismertek. A helyzet mára jelentősen megváltozott: a dél-tiroli olaszok ugyanúgy tanulnak németül az iskolában, ahogy a németek olaszul.

Finnországban a helyzet még érdekesebb. Noha az ország 5,3 millió lakosságának kevesebb mint hat százaléka svéd, a svéd hivatalos nyelve az államnak. A finnek és a svédek gyermekkoruktól fogva kölcsönösen tanulják egymás nyelvét, amire általában az általános iskola harmadik vagy hetedik osztályától kerül sor, és a diploma megszerzéséig kötelező. A rendszert persze gyakran éri bírálat, hiszen 300 ezer svéd kedvéért 5 millió finnek kell svédül tanulnia.

A sokszor „tvangssvenskan”-nak („kényszersvéd”) csúfolt kötelező svédtanulás szükségessége főleg az ország keleti és középső, a svédlakta régióktól több száz kilométerre fekvő részein vitatott. A kritikusok általában azzal érvelnek, hogy az egynyelvű finn régiókban a diákok zöme az iskola befejeztével többé nem találkozik a svéd nyelvvel, és ezért talán hasznosabb volna a svéd helyett más nyelveket tanulni. A rendszer megváltoztatásának igénye azonban politikai szinten komolyan nem merül fel.

De vajon milyen nyereséggel is jár, ha a népcsoportok megtanulják egymás nyelvét? Valljuk be gyorsan: sokfélével. Egyfelől vannak közvetlen gyakorlati előnyök, például, hogy a hivatalos ügyintézés során mindenki könnyen boldogulhat az anyanyelvén, hiszen minden hivatalnok beszéli mindkét nyelvet. Másrészt a kölcsönös nyelvtanulásnak vannak a társadalmi közérzetet javító kihatásai is, mivel a tapasztalatok szerint egymás nyelvének ismerete jobb kapcsolathoz segíti hozzá a népcsoportokat.

Mindemellett a nyelvtudás társadalmi tőke: ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy – szokták mondani. Ha ez nem is szó szerint igaz, tény, hogy az ember minden elsajátított nyelvvel gazdagabbá válik. A nyelvtudás ráadásul előnyt jelenthet munkahelykeresésnél – különösen, ha az állások betöltésének feltételéül szabják –, de hatással lehet a kulturális fogyasztásra is. Finnország legnagyobb svéd napilapja, az 52 ezer példányban megjelenő Hufvudstadsbladet olvasóinak például egyharmada finn anyanyelvű.

Ideje lenne, hogy a Kárpát-medencében is elinduljanak olyan programok, melyek a magyar nyelvet igyekeznek népszerűsíteni, és vonzóvá tenni a magyarlakta régiókban élő románok, szlovákok és szerbek körében. Bár az elképzelés első hallásra földtől elrugaszkodott ötletnek tűnhet, az idegenkedés oka leginkább az, hogy ebbe az irányba az elmúlt 20 évben a határon túli magyar szervezetek vajmi kevés lépést tettek.

S mielőtt a kérdés felvetése bármilyen politikai színezetet is kapna, siessünk hozzátenni: a kétnyelvűség kiaknázása teljesen összhangban van a mai európai normákkal, hiszen az Európai Unió egyik fő célja a kontinens nyelvi és kulturális gazdagságának megőrzése, aminek egyik leghatékonyabb eszköze a nyelvtanulás. S ezt Brüsszel intenzíven támogatja és ösztönzi.

Több nyelven beszélő bolti eladók Helsinkiben

Finnországban a finn  és svéd nyelven kívül az angolt kötelező elsajátítani. A harmadik és a negyedik idegen nyelv – ami általában a spanyol, a francia, a német vagy az orosz – tanulása opcionális, és az általános iskolák ötödik, illetve nyolcadik osztályától lehetséges. S hogy mindez milyen eredményekkel jár a gyakorlatban? A Stockmann áruházlánc helsinki üzletközpontjában az eladók többsége négy-öt nyelven beszél. Finnül, svédül és angolul mindenki tud, sokan beszélnek németül és franciául, de akadnak dánul vagy japánul tudó eladók is.

A nyelvtudást az alkalmazottak ruhájára tűzött, úgynevezett nyelvi zászlócska jelzi, a vevők ez alapján tudják azonosítani, kihez milyen nyelven fordulhatnak. Marja-Leena Ahonen az áruház ügyfélszolgálati osztályán dolgozik. Anyanyelvén, a finnen kívül négy nyelven – svédül, angolul, franciául és németül – beszél. „A svédet és az angolt napi rendszerességgel, míg a franciát és a németet hetente egyszer-kétszer használom. Mindegyik nyelven folyékonyan beszélek, de persze angolból és svédből jóval nagyobb a gyakorlatom” – magyarázza Marja-Leena Ahonen.