Jogaikért harcolnak a kisebbségi berberek

A berber nép Észak-Afrika eredeti lakosságát képezi, amely a hetedik és a nyolcadik század nagy arab hódításait követően nagyrészt elarabosodott. Jelentős számban élnek berberek még Tunéziában, Algériában és Marokkóban.  Berber aktivisták szerint Líbia lakosságának mintegy 10–15 százaléka beszéli a berber, vagy ahogy ők hívják, a tamazigh nyelvet. Többségük a tunéziai határtól körülbelül Tripoli szélességéig húzódó Nafusza-hegységben él, ahonnan a felkelők már korábban kiszorították a kormányhoz hű erőket.

Tiltott volt az anyanyelvhasználat

A pánarab ideológiát követő Kadhafi-diktatúra idején az állam tiltotta és büntette, hogy a berberek – saját szavukkal: az amazighok – használják nyelvüket. Az iskolákban nem tanították, és csak egymás között beszélhették, és nemegyszer előfordult, hogy atrocitások érték a tamazighul társalgókat. Faák Khalifa gyermekkorában Tripoliban élt, és arra emlékszik, hogy egyszer valaki rákiáltott az utcán, amiért a barátjával néhány szót váltott tamazighul, aztán pedig menekülniük kellett, mert az illető rendőrt hívott. A berberek kiközösítése néha jóval komolyabb formában is megmutatkozott: Ibrahim Faties, aki az amazigh irodalom ápolásával foglalkozott Jefrenben, a Nafusza-hegység legnagyobb amazigh településén, 2005-ben a rendőrségen belehalt a kínzásba, amelyet a berber kultúra ápolásáért szenvedett el – meséli a fia, Ahmed.
„A nyolcvanas években volt egy viszonylag komoly amazigh mozgalom, de az állam elnyomta azt” – mondja Madghis Buzakhar, egy fiatal jefreni amazigh aktivista. „Az elmúlt években megint erősödik a mozgalom. Az internet megváltoztatott mindent, vannak például weboldalaink. 2004–2005-ben pedig még azzal is megpróbálkoztak az emberek, hogy a tavaszi fesztiválok programjába belopjanak valamit az amazigh kultúrából, de mindig meggyűlt a bajuk a rendőrséggel” – fogalmazza meg. Buzakhar maga is megjárta egyszer. Tavaly december 14-én a testvérével, Maziggal együtt hurcolta el a titkosrendőrség, mert egy több száz, amazigh nyelven írt kötetből álló könyvtárat hoztak létre. „A könyveket elvették, bennünket pedig bezártak. A kihallgatótiszt ordibált, hogy ő arab és beduin, és büszke erre, és kik vagyunk mi, berberek. Aztán jöttek a pofonok” – emlékszik vissza Buzakhar, akit a forradalmárok szabadítottak ki a börtönből február 15-én. „Ha nincs a forradalom, talán soha többet nem látom a napot” – mondja. A Buzakhar fivérek éppen egy berber népmese-antológián dolgoztak, amikor elvitték őket a titkosrendőrök. A hatóság megsemmisítette a köteteket, ezért az egészet újból kellett kezdeniük.

Hivatalossá minősíttetnék nyelvük

Az új helyzetben az amazigh kisebbség előtt újra megnyílt a lehetőség, hogy szabadon használhassa nyelvét. Jefrenben több kulturális szövetség is alakult, elsősorban a nyelv gondozását és iskolai tanítását tűzve ki célul. Arab és tamazigh nyelvű újságot publikálnak, dokumentumaik kétnyelvűek, kiállításokat tartanak amazigh ruhákból, szőttesekből. Még saját zászlajuk is van: a tengert, a hegyeket és a sivatagot jelképező kék-zöld-sárga trikolór. Céljuk, hogy a majdani demokratikus líbiai alkotmány hivatalos nyelvnek ismerje el a tamazighot. A Bengáziban működő Átmeneti Nemzeti Tanács, a felkelők héten feloszlatott legfelsőbb szerve eddig pozitívan reagált: az ÁNT sajtótájékoztatóin feltüntették a szervezet nevét az arab és az angol mellett berberül is.

Autonómiára nincs szükségük

Az amazighok erős kisebbségi öntudatúak, ugyanakkor azt hangoztatják, hogy ők csupán nyelvi kisebbséget alkotnak, de végeredményben líbiainak vallják magukat, és nem törekednek semmiféle területi-politikai autonómiára. „Amikor az amazigh népről beszélünk, azt nem úgy kell érteni, mint egy külön népet. Líbiaiak vagyunk. Igen, hivatalos elismerést akarunk a nyelvünknek, de az amazigh örökség nemcsak a miénk, hanem minden líbiaié... Ez nem egy olyan kérdés, mint például Kurdisztán és Törökország viszonya” – vallja Szálem Musza Mádi, a jefreni városi tanács szóvivője. „Az igazság az, hogy a nyelvtől eltekintve nincsen közöttünk túl sok különbség. A vallásban, a szokásokban, a legtöbb dologban ugyanolyanok vagyunk, mint az arabok. Líbiában inkább a városiak és a beduinok, nem pedig az arabok és a berberek között vannak különbségek” – nyilatkozta név nélkül a jefreni kórház főorvosa.

Oszd meg és uralkodj Kadhafi módra

A Kadhafi-rezsim egyébként az elmúlt hónapokban megpróbálta az amazigh kérdést is felhasználni arra, hogy széthúzást szítson a Nafusza-hegység felkelői között. Moammer Kadhafi egy beszédében az „Arab-hegységként” hivatkozott a Nafuszára, és felszólította lakosait, védjék meg az arab nyelvet, amelyet szerinte megtámadtak az amazighok. De a Nafusza-hegységben nem sok jelét látni annak, hogy az arabok és a berberek között különösebb ellentétek lennének. Vannak ugyan művelt berberek, akik lefitymálóan beszélnek a részint a Kadhafi-rezsim által a régióba telepített és hatalmi pozíciókba helyezett beduinokról, de a többség együtt harcol a kadhafista erők ellen.