Fotó: Jakab Mónika
A pénzügyminisztérium rendelkezik a közalkalmazottak bérének kifizetéséhez szükséges összegekkel – közölte szombaton a tárca.
2022. május 14., 12:062022. május 14., 12:06
A tájékoztatásban rámutatnak, május 13-án, pénteken
Megjegyzik, a kifizetések 60 százaléka időben megtörtént, a többi átutalásra pedig május 16-án, hétfőn kerül sor. „Valamennyi esetben május 14-e vagy 15-e a kifizetési határidő. Elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért, és biztosítjuk az érintetteket, mindent megteszünk annak érdekében, hogy ilyen technikai meghibásodások ne fordulhassanak elő többé” – közölték az Agerpres szerint a minisztérium képviselői.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Mindössze 200 millió lejes költségvetéssel, de mégis indul idén a magánszemélyeknek szóló roncsautóprogram – jelentette be szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
A Bevándorlási Főfelügyelőség (IGI) eddig ebben az évben több mint 42 500 munkavállalási engedélyt adott ki külföldi állampolgároknak – számolt be egy szerdai szakmai rendezvényen Daniel Titirigi.
szóljon hozzá!