Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Egy szakiskolából frissen kikerül villanyszerelő első bruttó fizetése 3500–4000 lej közötti lehet, miközben egy egyetemet végzett fiatal aligha számíthat nagyobb első keresetre a 2230 lejes bruttó minimálbérnél – hangzott el egy vállalkozói konferencián.
2020. augusztus 04., 12:002020. augusztus 04., 12:00
A női vállalkozók szövetsége (CONAF) által szervezett esemény után a szakmai szervezet az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményében a szakiskolák fejlesztését kérte a román állami hatóságoktól, és bírálta a szakmát oktató osztályok átalakítását gimnáziumi, vagyis elméleti osztályokká.
„Úgy hiszem,
– idézi a közlemény Cristina Chiriacot, a CONAF elnökét.
A női vállalkozói szövetség vezetője egy olyan rendszer kialakítását szorgalmazza, ami arra összpontosít, hogy esélyt adjon minden fiatalnak egy olyan szakma elsajátítására, ami hasznos és kielégítő számára hosszú távon, továbbá a vállalkozóknak is az előnyére válik, hiszen jól képzett munkaerőt tudnak alkalmazni.
A közlemény ugyanakkor arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint
A kilencvenes években még több mint 300 000 diák tanult szakiskolákban, a 2019–2020-as tanévben viszont számuk kevéssel haladta meg a 100 000-et.
Ugyanakkor – miközben a kilencvenes években több mint 5 millió iskolás és egyetemista volt, mára pedig számuk 3,5 millióra csökkent – az 1990-ben regisztrált nagyjából 200 000 egyetemi hallgató után mára már több mint az 500 000-en tanulnak valamely felsőoktatási intézményben – húzza alá a CONAF közleménye.
Az Európai Unióban a májusi 2,7 százalékról júniusban 2,6 százalékra csökkent az éves infláció; a tagállamok közül ezúttal Belgiumban volt a legmagasabb az inflációs ráta, miután öt egymást követő hónapon át Románia volt ebben a helyzetben.
Aszálybiztosítási mechanizmust kíván életbe léptetni a 6,7 millió hektárnyi őszi és tavaszi vetésű területre a mezőgazdasági miniszter, aki tárgyalásokat folytat a Pénzügyi Felügyelet és a biztosítótársaságok képviselőivel a részletek véglegesítéséről.
Az IKEA tűzveszély miatt visszahív több VARMFRONT hordozható töltőt – tájékoztatta szerdán az IKEA – többek között romániai és magyarországi – ügyfeleit.
Ukrajna szomszédai közül továbbra is Románia a legnagyobb gabonaimportőr, a behozott gabona mennyisége azonban több mint 60 százalékkal kevesebb, mint korábban.
Az infláció és a tisztességtelen verseny jelentik idén a legfőbb problémákat a romániai vállalkozói szféra számára – jelentette ki kedden Florin Jianu, a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke.
A kánikula következményei arra késztetik a hatóságokat, hogy lelkileg felkészítsék a lakosságot egy esetleges blackoutra, azaz teljes áramkimaradásra – állapította meg az áramtermelő-fogyasztókat és energiaközösségeket tömörítő szövetség (APCE).
Egy startup megalkotta az első, romániai fejlesztésű elektromos motorkerékpárt, amely összecsukható, és a legnagyobb, töltés nélküli hatótávval dicsekszik. A Ride Colibri M22-es vázát Szatmárnémetiben fejlesztették ki, ott is rakják össze.
A veszteségek ellenére nincs szó arról, hogy a román állam lemondjon a Tarom állami légitársaságról, kiemelt fontosságú, hogy az többségi állami tulajdonrész mellett megmaradjon – jelentette ki Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Sebastian Burduja energiaügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy az országos villamosenergia-rendszer (SEN) egyensúlyát nem fenyegeti veszély a kánikula miatt.
A Versenytanács engedélyezte azt a 347,5 millió euró értékű tranzakciót, amelynek keretében a Transilvania Bank át kívánja venni az OTP Bank romániai üzletágát. Ez lépés elengedhetetlen volz ahhoz, hogy a magyar bank végleg kivonuljon a romániai piacról.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)