Teodorovici nem tűnt meggyőzőnek, amikor azt mondta: nem a pénzhiány indokolja az intézkedéseket
A kormány szolidaritási adót tervez kivetni a tízezer lejnél magasabb különnyugdíjakra – jelentette be hétfőn Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
2019. július 15., 18:392019. július 15., 18:39
2019. július 15., 18:432019. július 15., 18:43
A tárcavezető szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülésén „elvi szinten” megállapodtak a költségvetés-kiigazítás alapelveiben, és előterjesztették néhány intézkedés tervezetét. A pénzügyminiszter rámutatott, terveik szerint tízezer lejben szabnák meg a speciális nyugdíjak felső határát, arra az összegre pedig, amely ezt meghaladja, úgynevezett szolidaritási adót vetnének ki, de nem pontosította, hogy mekkora lesz ez a közteher.
A pénzügyi tárca vezetője szerint több módosítási változat szóba jöhet ennek kapcsán, például korlátozhatják az évente igénybe vehető ingyenes utazások számát, megszabhatják a kedvezményezettek felső korhatárát, vagy a tanulási eredményekhez köthetik az ingyenjegyek odaítélését. A miniszter nyomatékosította: a végrehajtó bizottság elvi beleegyezését adta a tervezetekhez, a módosítások végleges formájáról a hónap végére tervezett költségvetés-kiigazításig születik döntés.
„Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem a pénzhiány indokolja ezeket az intézkedéseket. Ezeket azért kell meghozni, mert ez így logikus, általuk a következő évekre is biztosítani lehet a kívánt pénzügyi fenntarthatóságot” – idézte Eugen Teodorovici pénzügyminisztert az Agerpres hírügynökség.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
szóljon hozzá!