Fotó: Boda L. Gergely
A bűnüldöző hatóságoknak továbbította a Maros Megyei Tanács a vidrátszegi Transilvania nemzetközi repülőtér helyzetéről készült jelentést, a létrehozott vizsgálóbizottság jelentése alapján ugyanis öt esetben felmerült a kihágás gyanúja.
2017. április 21., 10:512017. április 21., 10:51
Annak érdekében, hogy „tisztán lásson\" a légikikötő ügyében, a Maros megyei önkormányzat élére a tavaly júniusi helyhatósági választások után megválasztott Péter Ferenc vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. A testület feladata az volt, hogy három hónap alatt fényt derítsenek az elmúlt évek esetleges mulasztásaira. A vizsgálóbizottság a rendelkezésre álló dokumentumok alapján elemezte, hogy milyen okok vezettek ahhoz, hogy a marosvásárhelyi repülőtéren tavaly ősztől fel kellett függeszteni a nemzetközi járatokat.
A jelentést az elmúlt napokban a megyei önkormányzat szakosztályai is kielemezték, hogy eldöntsék, milyen lépéseket kell tennie a tanácsnak. Megtudtuk, öt esetben merült fel a gyanú, hogy kihágások történtek, ezért a megyei tanács jogászainak észrevételeivel kiegészített jelentést továbbították csütörtökön a Maros megyei bíróság melletti ügyészségnek, azzal a kéréssel, hogy vizsgálják ki a tényeket, és amennyiben megállapítják, hogy bűncselekmény történt, vonják felelősségre a tetteseket.
„Azért, hogy ne hátráltassuk a bűnügyi vizsgálatot, illetve, hogy védjük a repülőtér érdekeit, és ne sértsük meg az érintett feleknek a törvény által biztosított jogait, a megyei tanács nem hozza nyilvánosságra a vizsgálóbizottság jelentését, illetve az egyéb, ehhez kapcsolódó dokumentumokat\" – áll az önkormányzat sajtóirodájának közleményében. Hozzáteszik, a vizsgálóbizottság jelentését közölték a Transilvania repülőtér – jelenlegi – vezetőségével is, továbbá felszólították a vezetőtanácsot, hogy oldják meg az észlelt adminisztratív problémákat, és havonta jelentsék a megyei tanácsnak, hogy milyen lépéseket tettek ez irányba.
„A Transilvania repülőtér első számú prioritást jelent a megyei tanács számára, ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megoldjuk a problémákat, és a Maros megyei lakosoknak, illetve a régióban élőknek a lehető legjobb szolgáltatásokban legyen része a marosvásárhelyi repülőtéren\" – nyilatkozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. Az önkormányzat időközben elindította a közbeszerzési eljárást a repülőtér kifutópályájának újjáépítési munkálataira.
Elbocsátja alkalmazottainak 10 százalékát a legnagyobb román informatikai cég, az UiPath – jelentette be a vállalat kedden.
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület kezdeményezésére 11 uniós tagország 14 méhészeti szervezete nyújtott be közös antidömping panaszt az ázsiai műmézek behozatali korlátozására. A román szakminisztérium is aláírta a kezdeményezést.
Jogerősen is elvesztette az első bírósági pert az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a bankokkal szemben.
A Mol olajipari vállalat tárgyalásokat folytatott az orosz Lukoil vállalattal romániai érdekeltségeinek esetleges megvásárlásáról – értesült a bukaresti sajtó. Információik szerint a román állam képviselői „határozottan ellenzik” az üzletet.
A Tarom vezetősége párbeszédet folytatott és megállapodott a repülőszemélyzettel, így kedd reggel már mind a belföldi, mind a nemzetközi járatok a menetrend szerint közlekednek – tájékoztatott kedden a légitársaság.
A válságok, klímaaggodalmak láttán egyre többen függetlenednének a földgáz és elektromos áram világpiaci árának érthetetlen váltakozásától, kiszámíthatatlanságától, így töretlen a megújuló forrásokat felhasználó energiatermelő berendezések népszerűsége.
Mintegy 2,5 millió euró veszteséget okozott a Tarom légitársaságnak a pilóták hétfői tiltakozó akciója – közölte a romániai pilóták szakszervezete (SPLR).
Hétfőtől ismét jegyezhetők a Tezaur program keretében kibocsátott lakossági állampapírok – közölte a pénzügyminisztérium.
Előkelő helyen áll Románia a volt kommunista országok között a felhalmozott aranykészlet tekintetében, csupán egy ország előzi meg – derül ki a friss kimutatásokból.
Idén júniusban 61,7 százalékkal több új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, mint a tavalyi hatodik hónapban, és a környezetkímélő autók szegmensében is 27,4 százalékos növekedést jegyeztek.