Türelmetlenül és örömmel várják az idei első turistákat a tengerparti szállásadók, vendéglátók
Fotó: Jakab Mónika
Több mint száz szálloda nyit meg május elsejére a Fekete-tenger romániai partszakaszán, jelenleg már javában zajlanak az előkészületek. Mivel idén épp akkorra esik az ortodox húsvét, erre is készülnek a szállásadók a Litoralulromanesc.ro szállásközvetítő portál közleménye szerint.
2021. április 18., 13:492021. április 18., 13:49
Mint ismeretes, a hatályos lazítás értelmében a hotelek kapacitásuk 70 százalékában fogadhatnak vendégeket, az étkeztetés a teraszokon történhet, és valamennyi, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett higiéniai óvintézkedést be kell tartaniuk.
„Ebben az időszakban a tengerparti szállodák, teraszok és boltok tulajdonosai intenzíven dolgoznak, készülnek a nyitásra.
főként olyan körülmények között, hogy tavaly húsvétkor és május elsején is zárva volt a tengerpart” – idézi a közlemény Ionuț Nedeát, az utazásszervező elnök-vezérigazgatóját.
Elfogadta a veszélyhelyzet 30 nappal történő meghosszabbítását a román kormány csütörtöki ülésén. Az intézkedés április 13-án lép érvénybe.
Mivel idén május elseje egybeesik az ortodoxok nagyszombatjával, a szállásadók húsvéti csomagokat is kínálnak, amelyben a hagyományos étkek és húsvéti szokások mellett például masszázs is szerepel. Egy ilyen csomag ára Mamaián számos más extrával három éjszakára egy háromcsillagos szállodában eléri a 915 lejt, egy négycsillagos hotelben pedig ugyanezért 1008 lejt kell lepengetni.
Azoknak, akik nem akarnak csomagot vásárolni, számos szálloda kínál csak szállást és opcionálisan étkezést is.
Hasonló körülmények között, de háromcsillagos szálláshelyen a kiadás már eléri a 627 lejt.
Délen ebben az esetben is sokkal kevesebbet kérnek, Észak-Eforién például három éjszakáért félpanziós ellátás nélkül 258 lejért lehet szobát foglalni három éjszakára.
Az Európai Bizottság az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési igényéből csak 1,279 milliárd eurót utal át Romániának, 869 millió euró kifizetését pedig felfüggesztették.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
A pénteken jegyzett évi 7,29 százalékról 7,10 százalékra csökkent hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
szóljon hozzá!