Képünk illusztráció
Fotó: Mezőgazdasági minisztérium
Összesen több mint 365 millió lejt szán a kormány az aszály sújtotta gazdák kártalanítására. Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.
2022. november 17., 15:422022. november 17., 15:42
A mezőgazdasági minisztérium tájékoztatása értelmében azok jogosultak a támogatásra, akiknek a tavaly ősszel elvetett termésükben 30 és 100 százalék közötti arányban okozott kárt a szárazság. A kárbejelentések alapján mintegy 250 ezer hektáron tette tönkre az őszi vetést az aszály, és több mint 16 ezer gazda részesül kárpótlásban emiatt.
A hektáronkénti támogatás a kár jegyzőkönyvben rögzített mértékével arányosan csökken.
A szaktárca legutóbbi, november 14-én közölt jelentése szerint Romániában összesen 1 millió 089 272 hektáron okozott kárt az aszály. Ebben a statisztikában az őszi vetések (búza, rozs, tritikálé, árpa, zab és repce) mellett a tavaszi vetésű növények (kukorica, napraforgó, szója, takarmánynövények stb.) is szerepelnek – közölte az Agerpres hírügynökség.
Az ország 37 megyéjéből és a fővárosból származó adatok szerint elérte az 1,076 millió hektárt az aszály sújtotta termőföldek területe Romániában – tájékoztatott csütörtökön a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!