Fotó: Pixabay.com
Az Európai Bizottság kedden tette közzé az első pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról.
2018. május 16., 11:342018. május 16., 11:34
A hivatalos tájékoztatás szerint regisztrálni és pályázni az erre a célra indított, Wifi4eu.eu elnevezésű portálon lehet. A kedvezményezetteket a pályázatok beérkezésének sorrendjében választják ki.
A következő két évben további négy pályázati felhívást hirdetnek meg.
Az Európai Unió a WiFi4EU programjában egy-egy önkormányzat 15 ezer euró értékű utalványt kaphat, hogy a közösségi élet színterein – könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken – internetkapcsolatot tudjon kiépíteni.
Az EU 2020-ig 120 millió eurót ad az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifiszolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifihozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban.
A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk.
Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.
Idén április végén 4 748 274 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4274-gyel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2248 lej volt – közölte vasárnap az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) közzétett adataiból.
Lassú emelkedésbe kezdtek a hónapokig mélyponton álló szalmás gabonafelvásárlási árak, de ennél látványosabb drágulás elé néz a két legkeresettebb olajos növény, a repce és a napraforgó.
Az Európai Bizottság 2024 végéig meghosszabbította az ukrajnai háború okozta válság miatt bajban levő mezőgazdasági farmoknak nyújtandó támogatást. Tizenöt tagállam viszont azt kéri, a kistermelőknek szánt de minimis támogatások összege megduplázódjon.
Nemigen túlóráznak a romániai alkalmazottak: amíg itt a 2 százalékot sem éri el azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik tavaly a rendes munkaidőn túl is dolgoztak, az éllovas országokban meghaladja a 10 százalékot.
Áprilisban már a második egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben, ezúttal elsősorban a hús, a növényi olajok és gabonafélék drágulása miatt, amit nem tudott ellensúlyozni a cukor és a tejtermékek árának csökkenése.
Idén februárban 841,292 milliárd lejre nőtt az államadósság az előző havi 801,687 milliárd lejről – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Április végére a március végi 64,279 milliárd euróról 2,7 százalékkal 62,511 milliárd euróra csökkent a Román Nemzeti Bank (BNR) devizatartaléka.
Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és a Moldovai Köztársaság között, most amerikai finanszírozással.
Miután a kolozsvárit követően a brassói lakások is drágábbak lettek, mint a bukarestiek, két másik város is megelőzte a fővárost ebben a tekintetben. Bukarest így már csak az ötödik legdrágább város.
szóljon hozzá!