Távolabb a román eurótól: nem teljesülnek a bevezetéshez szükséges kritériumok

Egy ideig még biztosan nem az euró lesz a hivatalos fi zetőeszköz Romániában •  Fotó: Pixabay

Egy ideig még biztosan nem az euró lesz a hivatalos fi zetőeszköz Romániában

Fotó: Pixabay

„A konvergencia közelítést jelent, ám a kétévente elkészülő jelentés alapján Románia esetében inkább divergencia áll fenn, az ország nem közeledik, inkább távolodik az eurózónától” – húzta alá a szakértő, amikor az Európai Bizottság jelentéséről kérdeztük, amely szerint az ország nemhogy közeledne, egyenesen távolodik az euróövezettől.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2020. június 12., 08:312020. június 12., 08:31

Románia jelenleg egyet sem teljesít az euró bevezetéséhez szükséges négy gazdasági kritérium közül – derül ki az Európai Bizottság (EB) 2020. évi konvergenciajelentéséből. A dokumentum értelmében amúgy az euró bevezetésére európai uniós tagságuk okán kötelezett hét ország – Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Svédország – egyike sem felel meg valamennyi belépési feltételnek, egyesek – köztük Románia – pedig még távolodhatnak is a rég lefektetett szabályoktól.

Nem lehet a koronavírusra fogni

Az EKB kétévente teszi közzé ezt a jelentést, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli EU-tagállamok által elért haladást az euróbevezetéshez való közeledés terén. Ennek értelmében

Románia nem teljesíti sem az árstabilitási kritériumot, sem az államháztartáshoz kapcsolódó kritériumot, sem az árfolyam-kritériumot, sem a hosszú távú kamatlábakhoz kapcsolódó kritériumot.

Horvátország és Svédország teljesíti az ár­stabilitási kritériumot, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország és Svédország teljesíti az államháztartásra vonatkozó kritériumot, Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország és Svédország teljesíti a hosszú távú kamatlábakra vonatkozó kritériumot.

Ugyanakkor egyetlen tagállam sem teljesíti az átváltási árfolyamra vonatkozó kritériumot, mivel egyikük sem vesz részt az árfolyam-mechanizmusban (ERM II): az érintett tagállamnak az euróövezeti csatlakozást megelőzően legalább két éven át komoly feszültségektől mentesen részt kell vennie a mechanizmusban.

A közlemény megjegyzi ugyanakkor, hogy

a koronavírus-világjárvány korlátozott hatást gyakorolt a jelentés eredményeire, mivel a jelentésben felhasznált múltbeli adatok többségükben a válság kitörése előtti időszakra vonatkoznak

a szerződésben szigorúan meghatározott módszertani előírásoknak megfelelően.

Konvergencia helyett divergencia

„Románia távolabb van az eurózónától, mint két évvel ezelőtt, amikor az Európai Központi Bank korábbi konvergenciajelentése készült” – értékelte az eredményeket a Krónika megkeresésére Králik Lóránd egyetemi adjunktus, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) gazdaságtudományi tanszékének oktatója. „A konvergencia közelítést jelent, ám a kétévente elkészülő jelentés alapján Románia esetében inkább divergencia áll fenn, az ország nem közeledik, sőt távolodik az eurózónától” – húzta alá a szakértő, aki szerint

a jelentés Romániára vonatkozó részének az utolsó két mondata a legaggasztóbb, ezek szerint ugyanis az európai jegybank szakértői kevés esélyt látnak a javulásra.

Hozzáfűzte: az ország ellen elindulhat a túlzott költségvetési deficit miatti európai uniós eljárás, hiszen az államháztartás hiánya már tavaly is meghaladta a bruttó hazai termék (GDP) alapján arányosan kiszámolt 3 százalékos plafont, de a tavalyi 4,3 százalékhoz képest idénre már 9,2 százalékos deficitet vetítenek elő az uniós elemzők. Eközben – irányította rá figyelmünket a szakértő – a jelentésben arra hívják fel a figyelmet, hogy az aggasztó jelzések ellenére folytatódik az expanzív adópolitika, az állam nem a bevételek, hanem a kiadások, az államterhek további növelését tervezi.

Megjegyzik a jelentés készítői azt is, hogy gondot jelent a tervezett nyugdíjemelés, és hogy kiszámíthatatlan a gazdasági, üzleti környezet az országban. „A jelentésből egyértelműen az derül ki, hogy uniós szinten nem látnak Romániában kedvező perspektívákat az euróövezethez való csatlakozás feltételeinek teljesítése szempontjából” – szögezte le Králik Lóránd.

•  Fotó: 123RF Galéria

Fotó: 123RF

Minden téren romlottak az esélyek

A konvergenciajelentés készítésekor négy tényezőt elemeznek: az árstabilitást, a fenntartható államháztartást, az árfolyam-stabilitást és a hosszú lejáratú kamatlábakat. A gazdasági szakértő rámutatott,

a négy alapvető konvergencia­kritérium közül három esetében Románia két évvel ezelőtt szinte megfelelt az elvárásoknak, közel volt tehát az „euró előszobájának” nevezett EMR-II rendszerhez.

Ez azt jelenti, hogy ha egy ország oda bekerül, és tartani tudja a mutatókat, legkevesebb két éven belül csatlakozhat az euróövezethez. A most nyilvánosságra hozott, legújabb jelentésben már minden téren romlottak az ország mutatói – emelte ki Králik Lóránd. Mint részletezte, az árstabilitást jelző infláció a 2016–2018-as időszakban kedvező volt, de azóta felgyorsult a kormányzati döntések következtében, hiszen a költségvetési ágazatban eszközölt erőteljes bérnövekedésnek inflációgerjesztő hatása volt.

A rendezett és fenntartható államháztartás, a stabil költségvetés a második kritérium, ennek két eleme van: a költségvetési hiány és az államadósság. A szakértő felidézte, már tavaly kikerült a GDP-arányos 3 százalékos költségvetésihiány-plafonból, és a deficit elérte a 4,3 százalékot.

Idézet
A jelentésben ijesztő, hogy az Unió már most 9,2 százalékos hiányt vetít elő Romániának, közben a kormány még 6,7 százalékos deficittel számol az idei évre. Jövőre pedig már 11 százalék feletti államháztartási hiányt prognosztizál az EU”

– hangsúlyozta a szakértő. Hozzátette, az államadósság terén még nincsenek gondok, de mivel ez szorosan összefügg az államháztartás-hiánnyal, hiszen azt valamiből fedezni kell, e téren is aggasztó a növekedés mértéke.

Amúgy a jelentés szerint tavaly 35 százalékos volt Románia GDP-arányos államadóssága, idén a becslések szerint 46 százalékkal zár, és jövőre már 54 százalékra számítanak. Románia az államadósság terén is átlépheti a következő években a 60 százalékos plafont, hiszen a növekvő hiányt fedeznie kell, ez pedig aggasztó ütem, figyelmeztet az egyetemi oktató. Az árfolyam-stabilitás terén egyelőre Králik szerint nincs veszély, bár voltak kisebb kilengések, gyengült a lej az euróval szemben, ám ezt a folyamatot a Román Nemzeti Bank (BNR) ellenőrzés alatt tartja. „Ez a legkevésbé veszélyes kritérium, ám az EMR-II rendszerben ezen a téren is szigorúbb feltételeknek kell megfelelni” – fogalmazott az elemző. A negyedik kritérium esetében, vagyis a hosszú lejáratú kamatlábak tekintetében is jelentősen eltér Románia a referenciaértéktől, hiszen míg 2,9 százalék lenne az optimális, nálunk ez 4,4 százalék.

Üres zsákból osztogatnak

„Általában több konvergenciakritérium teljesítése függ a monetáris politikától, ami a jegybank felelőssége, ám Románia jelenlegi helyzetében éppen ez minimalizálódik” – fejtette ki Králik az oktató.

Idézet
Az egész konvergenciakritérium Achilles-pontja a költségvetési hiány. Amíg ebben nem tér vissza az ország a normális, fenntartható keretek közé, a többi mutató esetében sem várható javulás”

– magyarázta Králik, aki szerint jelenleg az adópolitika felelőssége az elsődleges. „Amíg nem áll le a folyamat, hogy az üres zsákból osztogatnak a mindenkori kormányok, nem sikerül egyensúlyba hozni az állami költségvetést, az ország nem tud visszatérni a konvergenciaútra” – fogalmazta meg Králik Lóránd, aki erre a parlamenti választásokig nem lát esélyt, hiszen szerinte megszorító intézkedésekre lenne szükség, ami választási évben szavazatvesztéssel jár, ezt pedig a politikum nem fogja felvállalni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli