Vagyont érő lakások a kincses városban
Harminc százalékos bővülést produkált tavaly az ingatlanpiac Kolozsváron, ahol mintegy 600 millió euró értékben cseréltek gazdát a telkek és a lakások. Egy friss kutatás szerint a kincses városban ingatlanba fektetők harmada más megyéből származik.
2018. augusztus 11., 10:312018. augusztus 11., 10:31
Kolozsvár számított a második legdrágább ingatlanpiacnak Bukarest 1. kerülete után a négyzetméterenkénti átlagár tekintetében a tavalyi évben.
Többek között erre világít rá a 2017-ben lebonyolított ingatlanpiaci tranzakciókról szóló, frissen közzétett kimutatás, amelyet a Veridio tanácsadó cég készített el a kolozsvári polgármesteri hivatal adóügyi igazgatóságának adatai alapján. Ezek az adatok többek között tartalmazzák a tavaly a kincses városban gazdát cserélt ingatlanok számát, azok típusát (ház, tömbházlakás, telek, egyebek), a vásárláskor kifizetett négyzetméterenkénti átlagárat a teljes város vonatkozásában, illetve lakónegyedekre lebontva.
Ez az összeg több mint kétszerese a város teljes éves költségvetésének, amely jelenleg 257 millió eurót tesz ki. Egy másik hasonlat: becslések szerint ennyibe kerülne a kolozsvári metró megépítése.
Országos összevetésben Kolozsvár számított a második legdrágább ingatlanpiacnak a négyzetméterenkénti átlagár tekintetében; az első helyen Bukarest 1. kerülete állt. Tavaly a négyzetméterenkénti átlagár 1211 euró volt Kolozsváron, ehhez képest 2016-ban 1000 eurót kellett fizetni egy négyzetméter lakófelületért.
Kolozsvár 2017-ben is számos, más megyéből érkező vásárlót vonzott, akiknek közel egyharmada nem Kolozs megyei (a vevők 69 százaléka Kolozs megyei) illetőségű. A legtöbben a környező megyékből érkeztek: Beszterce-Naszódból, Máramarosból, Szilágyból, Fehérből, Marosból és Szatmárból.
A felmérésből kiderül, hogy
2016-ban ez az arány még 17, 2015-ben 26, 2014-ben pedig 16 százalékos volt. Miközben a kincses városi ingatlanpiac értéke tavaly 594 millió euróra rúgott, ehhez képest 2014-ben 284 millió, 2013-ban pedig 200 millió euró volt. A megvásárolt ingatlanok 63 százaléka tömbházlakás.
Érdekes, hogy a legforgalmasabb hónapnak 2017-ben a december bizonyult, ekkor bonyolították le a legtöbb tranzakciót (mintegy 79,1 millió euró értékben). A leggyakoribb adás-vételi szerződések 500 és 1000 négyzetméter közötti telkekre vonatkoztak, ugyanakkor leginkább a 35 és 55 négyzetméter közötti tömbházlakások cseréltek gazdát.
Az árak tekintetében a Monostori úton adták el a legnagyobb összegért (összesen 24 millió euró értékben), valamint a legtöbb ingatlant (összesen 327-et), miközben a Békás negyedben voltak a legolcsóbbak a lakások, és itt is kelt el belőlük a legkevesebb.
Kitér a kutatás arra is, hogy 1,1 millió euró volt a legmagasabb összeg, amelyet egy telekért fizettek, a terület a Borháncs negyedben található.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
szóljon hozzá!