Sokan kirándultak a május elsejével záruló hosszú hétvégén

•  Fotó: Adevărul

Fotó: Adevărul

Nagyjából 94 ezer romániai utazott el az ország valamely üdülőtelepére a május elsejei hosszú hétvégén, az általuk elköltött összegek pedig 3,5 millió euró körül alakultak, ami azonban 1 millió euróval elmarad a 2015-ben befolyt összegtől, akkor 99 ezren indultak útra – közölte tegnap a Romániai Turisztikai Munkáltatók Egyesülete (FPTR).

Krónika

2017. május 02., 23:422017. május 02., 23:42

Mint rámutatnak, azért nem a tavalyi évhez viszonyítanak, mivel 2016-ban egymásra tevődött az ortodox húsvét és a munka ünnepe.

A szélrózsa minden irányába útra keltek a turisták

Az idei hosszú hétvégén különben a vidéki panziók örvendtek a legnagyobb érdeklődésnek, a hivatalos adatok szerint 40 ezer vendéget vonzottak. Itt a szállás 40–300 lej/fő között alakult.

A legkeresettebb szálláshelyek immár hagyományosan a Törcsvár környékiek, a bukovinaiak és a máramarosiak voltak.

A Fekete-tenger romániai és bulgáriai partszakasza egyaránt keresett volt: a romániai szakaszra a turisztikai munkáltatók adatai szerint 20 ezren érkeztek úgy, hogy meg is szálltak egy hivatalos szálláshelyen, s bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, több ezerre tehető azoknak a román állampolgároknak is a száma, akik Bulgáriát választották.

Sokkal népszerűbb volt ellenben a romániai partszakasz a Romániai Turisztikai Egyesületek Szövetségének (FAPT) elnöke, Corina Martin szerint: 40 ezer látogatóra számítottak a május 1-jei hosszú hétvégén, de ennél csaknem kétszer többen, hozzávetőlegesen 70 ezren érkeztek.

A két legnépszerűbb üdülőtelep ezúttal is Mamaia és Vama Veche volt. Az első becslések szerint a tengerparton majálisozó turisták átlagban 300 eurót költöttek el a hosszú hétvégén.

Bár előre lehetett tudni, hogy esős idő várható, mégis sokan választották a hegyvidéki szállodákat is, ahol összességében 3,25 millió lejt költöttek a 2-3 napos kiruccanásokra. Egy főre a szállás 80–500 lej között alakult.

A gyógyfürdők iránt sem lankadt az érdeklődés, 15 ezren majálisoztak gyógyvizű medencék közelében, ahol különleges programok, relaxációs kezelések is várták őket. A legnépszerűbbnek a Bihar megyei Félixfürdő bizonyult, ahol egy négycsillagos szállodában, félpanziós ellátással már 600 lejért is kínáltak háromnapos csomagot. Akik pedig city breakre használták ki a szabadnapot, azoknak Prága, Róma, Barcelona és Párizs keltette fel az érdeklődését.

Román turisták a Székelyföldön

A Székelyföldön többségében román turisták majálisoztak. Tusnádfürdőn például telt ház volt a május eleji hosszú hétvégén, a vendégek 85 százaléka belföldről érkezett – mondta el lapunknak Albert Tibor polgármester, aki különben több turistával is szóba elegyedett, a többség azt mondta, hogy az elfogadható áron kínált megfelelő szolgáltatások miatt választja Tusnádfürdőt.

A szállodák eddig is nagy vonzerőt jelentettek, ám idén családi jellegű panziók, kulcsosházak iránt is nagy volt a kereslet.

A városvezetés nagy hangsúlyt fektet az infrastruktúra fejlesztésére, ugyanakkor a termálfürdő és wellnessközpontot is bővíteni szeretnék, a nyári forgalmat szeretnék még jobban fellendíteni, mert erre nagy igény van. A becslések szerint az újabb beruházás mintegy 4 millió euróba kerül, és remélik, hogy sikerül erre forrásokat találni.

Bálványoson kitehették a telt ház táblát a hosszú hétvégén, bár a vasárnapi hideg, esős idő miatt nem tudtak a környéken kirándulni, de sokan a Szent György Napok rendezvényein vigasztalódtak

– számolt be megkeresésünkre Daragus Attila. Torja polgármestere, a faluturisztikai szövetség helyi elnöke kifejtette, a legtöbb vendégük Bukarestből érkezett, egy részük visszajáró, már a szilvesztert, a húsvétot is Bálványoson töltötték.

Érdekes színfoltja volt a május elsejei idegenforgalomnak, hogy a közeli Brassóból is többen választották Bálványost. A szakember szerint ez azt jelenti, hogy átalakulóban van a turizmus, sokan a közelben keresik az ajánlatokat, nem akarnak órákat autózni, amíg elérnek a kiválasztott üdülőhelyre. Bálványosfürdő különben mindig próbált olcsóbb alternatívát kínálni a Prahova-völgyi méregdrága hegyi városok ellenében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt
2025. május 06., kedd

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója

Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Nagyváradra is „besiklott” a világ egyik vezető sportszergyártója