Sokak karácsonyi és szilveszteri terveit húzta át a járvány, de az ajándékozás a legtöbb családban nem marad el

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

A romániai lakosság mintegy fele mondja azt, hogy a koronavírus-világjárvány áthúzta a karácsonyi és a szilveszteri terveiket, ám nem fognak lemondani a karácsonyi hagyományokról – derül ki egy, az IRES által készített közvélemény-kutatásból.

Krónika

2020. december 23., 10:012020. december 23., 10:01

A megkérdezettek 85 százaléka idén is elkészíti a különleges karácsonyi menüsort, 84 százalék díszít karácsonyfát, 42 százalék elmegy templomba, 26 százalék pedig kész vendéget is fogadni. Sokan vannak ugyanakkor – 65 százalék – azok, akik csak azok körében ünnepelnek, akikkel egy háztartásban élnek.

25 százalék felelte azt, hogy rokonokat vagy barátokat fogad, 5 százalék pedig maga megy látogatóba. Többnyire 18 és 35 év közötti fiatalokról, és felsőfokú végzettséggel rendelkező személyekről van szó.

Egyedül tölti viszont a karácsonyt a lakosság 7 százaléka, a felmérés készítői szerint körükben felülreprezentált a 65 évesnél idősek aránya.

korábban írtuk

Ünnepi összejövetelek a járvány árnyékában: egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, ajánlások karácsony és szilveszter előtt
Ünnepi összejövetelek a járvány árnyékában: egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, ajánlások karácsony és szilveszter előtt

A romániai hatóságok jó ideje hangsúlyozzák, hogy karácsonykor és szilveszterkor is a jelenleg érvényben lévő járvány­ügyi szabályok, korlátozások lesznek érvényben. Azonban így is rengeteg kérdés merül fel a családi vagy baráti összejövetelek kapcsán, amelyek gyakorlatilag betilthatatlanok. 

Érdekes ugyanakkor, hogy a közvélemény-kutatás eredményei szerint a többség (65 százalék) műfenyőt díszít,

és csak 24 százalékra azok aránya, akik vágott fenyőt választanak. 9 százalék eközben a saját udvarán levő fát „nevezi ki” karácsonyfának, 5 százalék pedig kaspós fenyőt vásárol.

Ami a menüt illeti, 49 százalékkal vezet a töltöttkáposzta.

•  Fotó: Pixabay.com Galéria

Fotó: Pixabay.com


A megkérdezettek 83 százaléka mondta azt, hogy karácsonykor szokott ajándékozni, az igennel válaszolók 87 százaléka pedig idén is meglepi szeretteit. 76 százalékuk azoknak a családtagoknak ad ajándékot, akikkel egy háztartásban él, 39 százalék a rokonoknak, 15 százalék a barátoknak, és alig 5, illetve 4 százalék a kollégáknak és szomszédoknak. Még alacsonyabb, mindössze 2 százalékos azoknak az aránya, akik rászorulóknak adnak ajándékot.

Az ajándékvásárlás helyszíne az ajándékozók 35 százaléka számára egy hiper- vagy szupermarket, 31 százalék eközben a netről rendel, 28 százalék pedig felkeres egy plázát.

20 százalék kisboltból vásárol, és csupán a válaszadók 6 százaléka mondta, hogy közvetlenül a kisvállalkozótól vagy helyi termelőtől veszi meg az ajándékokat.

A felmérésben résztvevők fele válaszolta azt, hogy legtöbb 1000 lejt költ idén karácsonyra, ebben az összegben benne vannak az ajándékok, a fenyő és az ünnepi menüsor is. 25 százalékos azok aránya, akik maximum 500 lejt fordítanak az ünnepi előkészületekre, további egynegyed pedig 501 és 1000 lej közötti összeget költ. 7 százalék eközben 1001 és 1500 lej között összeget, 14 százalék 1501 és 2000 lej közöttit, 10 százalék pedig 2500 lejt meghaladó összeget jelölt meg.

korábban írtuk

Élelmiszerekre megy el az ünnepekre szánt költségvetés legnagyobb része
Élelmiszerekre megy el az ünnepekre szánt költségvetés legnagyobb része

A férfiak több pénzt költenek ajándékokra, mint a nők, a „modern családok” és a fiatal szakemberek karácsonyi költségvetése a legnagyobb, élelemre megy a legtöbb pénz egy felmérés eredményei szerint.

A kutatás szerint a romániai lakosság 50 százalékának húzta át a karácsonyi terveit a koronavírus-járvány, 43 százalékuknak pedig a szilveszteri tervei mentek füstbe.

A megkérdezettek 63 százaléka otthon fogja köszönteni az új évet, azok körében, akikkel egy háztartásban él, 20 százalék otthonában fogadja rokonait vagy barátait, 5 százalék pedig maga megy látogatóba. 8 százalék mondta azt, hogy egyedül lesz otthon szilveszterkor.

A korábbi évektől eltérően csak minden száz lakosból egy szilveszterezik egy menedékházban vagy szállodában.

A felmérés 1755 tizennyolc évesnél idősebb személy megkérdezésével készült, a hibaküszöb 2,34 százalék.

korábban írtuk

Tătaru: maszk, távolságtartás, fertőtlenítés az ünnepek alatt is, rajtunk múlik, mi jön utána
Tătaru: maszk, távolságtartás, fertőtlenítés az ünnepek alatt is, rajtunk múlik, mi jön utána

Nem számít a koronavírusos esetek megugrására az ünnepek után Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, ám közben a kórházak intenzív osztályának a kibővítésén dolgozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament

Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.

Deficitcsökkentés felelősségvállalással: hétfőn délután ül össze a parlament
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.

Tovább nőttek a lakásárak Romániában
Tovább nőttek a lakásárak Romániában
2025. július 04., péntek

Tovább nőttek a lakásárak Romániában

2025. július 04., péntek

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban

Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.

Újabb jelentős finn cég épít gyárat a Partiumban
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

Májusban 7 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma Romániában éves összevetésben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
Enyhén nőtt a külföldi turisták száma
2025. július 04., péntek

Enyhén nőtt a külföldi turisták száma

2025. július 04., péntek

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására

Ilie Bolojan csütörtök esete kijelentette: Nicușor Dan államfő a kormány beiktatásakor arra kérte őt, hogy tegyen meg mindent az adóemelések elkerülésért, de a költségvetés állapota ezt nem tette lehetővé.

Bolojan: ez a deficitcsökkentő csomag volt az egyetlen megoldás az államkassza gyors gyarapítására
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

Az OMV Petrom új gázlelőhelyre bukkant Dél-Romániában, a Craiovától 70 kilométerre fekvő Spineni-ben.

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom
2025. július 03., csütörtök

Új gázmezőre bukkant az OMV Petrom

2025. július 03., csütörtök

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Mindenki megkapja a keserű pirulát, de nem egyformán fog fájni – fogalmazta meg Rácz Béla Gergely közgazdász, amikor csütörtökön a Bolojan-kormány által közvitára bocsátott deficitcsökkentő intézkedéscsomagról kérdeztük.

A legszegényebbeknek fog a legjobban fájni: elemző a Krónikának a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról
2025. július 03., csütörtök

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”

Táncos Barna miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány által javasolt deficitcsökkentő intézkedések nélkül fenntarthatatlanná vált volna a költségvetési hiány.

Tánczosék magyarázzák a deficitcsökkentő „bizonyítványt”
2025. július 03., csütörtök

Még semmi nincs kőbe vésve? Folytatódnak az egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról

Ilie Bolojan kormányfő csütörtökön a szakszervezeti szövetségek képviselőivel egyeztetett a Victoria-palotában a deficitcsökkentő intézkedésekről.

Még semmi nincs kőbe vésve? Folytatódnak az egyeztetések a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról
2025. július 03., csütörtök

Ahelyett, hogy javulna, romlik az életszínvonal a romániai lakosság csaknem fele szerint

A romániai lakosság háromnegyede úgy véli, hogy az elmúlt évben romlott az ország gazdasági helyzete, és csaknem fele szerint romlott az életszínvonaluk. Ezek az INSCOP legfrissebb közvélemény-kutatásának következtetései.

Ahelyett, hogy javulna, romlik az életszínvonal a romániai lakosság csaknem fele szerint