Védett márka lesz az Érmelléki Minőségi Termék, miután az Érmelléki Gazdák Egyesülete (ÉGE) a négyezer lejes illetéket kifizetve iktatta a szükséges iratokat a védjegyhivatalban – jelentette be kedden a szervezetet elnöklő Csomortányi István.
2017. július 12., 12:132017. július 12., 12:13
Nagyváradi sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy az elkövetkező harminc napban még megtámadható a név és az embléma, utána viszont már hivatalosan is biztosított lesz a térség kistermelőinek támogatására szánt brand.
„Már két éve használatban van, ezért úgy gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy kié a szellemi termék.
– hangsúlyozta.
Lapunkban korábban már beszámoltunk arról, hogy ezzel a védjeggyel a régióban élő őstermelőket kívánják népszerűsíteni és ösztönözni őket arra, hogy piacképes termékeket állítsanak elő.
Az érmelléki kisgazdák támogatását célozzák az ÉGE által szervezett nagyváradi termékvásárok is, amelyekkel kapcsolatban Csomortányi közölte: eddig évente csak egy termelői vásárt tudtak szervezni a megyeszékhelyen, mivel
márpedig azt a helybérléssel együtt az egyesület állja, míg a kiállító gazdáktól csak minimális „helypénzt” kérnek.
Jövőre ugyanakkor már havi rendszerességgel lehet érmelléki termékvásárra számítani, mivel addigra legyártják a saját standjaikat. Idén eddig húsvétkor rendeztek vásárt, de augusztus 20-án a Szent László térre tervezik a következőt, majd ősszel még további két alkalommal állíthatják ki portékáikat a régió kisgazdái.
Mint megtudtuk, a támogatói tagsággal együtt már mintegy kétszázan vannak az egyesületben.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
szóljon hozzá!