Romániában jegyezték a legnagyobb uniós GDP-növekedést

Az elemzői várakozásokat meghaladó ütemben, 5,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a román bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi azonos időszakhoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Krónika

2017. május 16., 17:162017. május 16., 17:16

Az elmezők 4,4 százalék körüli GDP-bővülést valószínűsítettek. A statisztikai intézet gyorsjelentése szerint a szezonális és naptárhatással kiigazított éves növekedés 5,6 százalék volt. 

Az első negyedéves GDP-növekedés a második legnagyobb az elmúlt két évben, csak a tavalyi második negyedéves 6 százalékos GDP-bővülés haladta meg a mostanit éves összevetésben. Az idei első negyedévben a román GDP 1,7 százalékkal bővült a tavalyi utolsó negyedévhez mérten.    

A statisztikai intézet által közölt eredményt üdvözölte kedden Sorin Grindeanu miniszterelnök és Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Dragnea szerint a most közölt adat megerősíti, hogy

teljesíthető a PSD kormányprogramja, amely béremeléseket és adócsökkentéseket irányoz elő.

Grindeanu pedig Facebook-bejegyzésben adott hangot örömének, leszögezve egyúttal, hogy a kormány felelőssége, hogy ezt a vártnál magasabb növekedést minden lakos megérezze. 

Közben az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szintén kedden kiadott második becslés – ami már a pontosabb adatokon alapul – arra derült fény, hogy

2017 első negyedévében az előző év első negyedévéhez képest Románia hazai összterméke nőtt a legerősebb ütemben,

majd Litvánia és Lengyelország (egyaránt 4,1 százalék), utána pedig Lettország (3,9 százalék) következik.

A tavalyi negyedik negyedévhez képest is Románia gazdasága bővült a legnagyobb mértékben, Finnország következik 1,6 százalékkal, utána pedig Lettország (1,5 százalék), Litvánia (1,4 százalék) majd Magyarország és Csehország (egyaránt 1,3 százalék). Visszaesést mértek Görögországban (0,1 százalék).

A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa szerint

az első negyedéves növekedés fő hajtóereje továbbra is a belföldi fogyasztás, amit az adócsökkentések és a már végrehajtott béremelések serkentenek.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Grindeanu-kormány az idén 5,2 százalékos gazdasági növekedést valószínűsít, amit az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap túlzottnak talál, ez utóbbiak 4,4 százalékos GDP-bővüléssel számolnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése

Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.

Mérséklődött a sokkhatás: hajszálnyit csökkent, de még 5 lej fölött az euró, lassult a ROBOR növekedése
2025. május 09., péntek

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket

Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.

Burduja: Románia objektív okokból nem zárhatja be a széntüzelésű hőerőműveket
2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli