Románia még idén bevezeti az európai minimálbért – ígéri a kormányfő

Készül a rendelet. Az már biztosnak tűnik, hogy a minimálbér július 1-jétől bruttó 3700 lejre emelkedik •  Fotó: Borbély Fanni

Készül a rendelet. Az már biztosnak tűnik, hogy a minimálbér július 1-jétől bruttó 3700 lejre emelkedik

Fotó: Borbély Fanni

Még idén bevezeti Románia az európai minimálbért, ami egyenlő munkáért egyenlő bért biztosít – ígéri Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Azt mondta, az intézkedés bevezetésének határideje november 15-e.

Krónika

2024. május 31., 14:352024. május 31., 14:35

Marcel Ciolacut pénteken Máramarosszigeten arról kérdezték, hogy mi lesz az építőiparban és a mezőgazdaságban dolgozókkal, akiknek differenciált a bérezésük, ha jövő héten elfogadják a minimálbér emeléséről szóló kormányrendeletet.

„Minden partnerrel ugyanazt beszéltem meg. Az említett ágazatokban nem kérték, hogy emeljék, tudják, hogy sokkal magasabbak a bérek. 4500 körül. Aztán sorra jönnek a többiek. Először a munkaadók részéről volt egy megkeresés, aztán jöttek a szakszervezetek, a román kormány mindkét szociális partnere, és azzal a javaslattal jöttek, hogy a minimálbért ágazatok és kategóriák szerint módosítsuk” – fejtette ki a kormányfő.

Közölte egyúttal: idén ősztől Romániának is alkalmaznia kell az európai minimálbért. Mint fogalmazott,

tudomása szerint november 15-ei határidővel kell gyakorlatba ültetnie Romániának a minimálbér megszabásának európai irányelveit.

korábban írtuk

Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD
Az európai minimálbér romániai bevezetésével dicsekszik a PSD

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) megerősítette: július elsejétől 3700 lejre nő a bruttó minimálbér Romániában, összhangban az európai minimálbér idei bevezetésével.

Ciolacu beszélt ugyanakkor arról is, hogy az új bértörvény az országos helyreállítási terv (PNRR) egyik követelménye, és ezt a fenntarthatóság és kiszámíthatóság ismérveinek tiszteletben tartásával kell kidolgozni, csomagban az adóreformmal, a közigazgatási átszervezéssel és a közszféra reformjával.
„Elmúlt az idő, amikor hirtelen felindulásból jött döntéseket hoztunk, szerencse, hogy túléltük azokat” – szögezte le a kormányfő.

Mint ismeretes, Marcel Ciolacu miniszterelnök a múlt héten, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselőivel folytatott egyeztetés után jelentette be, hogy a minimálbér július 1-jétől bruttó 3700 lejre emelkedik. A vonatkozó kormányrendeletet várhatóan jövő héten fogadja el a Ciolacu-kabinet. A kormányfő jelezte egyúttal, hogy az év végéig fenntartják a 200 lejes adómentességet.

korábban írtuk

Csínján kell bánni az európai minimálbérrel – Közös szabályozásra tett javaslatot az Európai Bizottság
Csínján kell bánni az európai minimálbérrel – Közös szabályozásra tett javaslatot az Európai Bizottság

Egységesítené Brüsszel a minimálbér kiszámításának mechanizmusát az Unió tagállamaiban – az erről szóló kezdeményezés jelenleg közvitán van. A Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint csínján kell bánni az európai minimálbérrel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 07., csütörtök

Fizetésrangsor, amiben Románia megelőzi Magyarországot

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint 2023-ban a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók éves kiigazított átlagbére 37 900 euró volt az EU-ban.

Fizetésrangsor, amiben Románia megelőzi Magyarországot
2024. november 07., csütörtök

Mozdonyokat, villamos motorvonatokat vásárol a kormány

Több mint 1,2 milliárd lejt fordít a kormány a tömegközlekedés korszerűsítésére – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Mozdonyokat, villamos motorvonatokat vásárol a kormány
2024. november 07., csütörtök

100 millió euróval száll be a kormány a nagyváradi gigaberuházásba

Megközelítőleg 100 millió eurós állami támogatást nyújt a kormány a Nokian Tyres nagyváradi üzemének. Az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén hagyja jóvá a kabinet.

100 millió euróval száll be a kormány a nagyváradi gigaberuházásba
2024. november 06., szerda

Tizenegy kilométerrel bővül a romániai autópálya-hálózat

Csütörtökön nyílik meg a forgalom előtt a moldvai (A7-es) autópálya első, 11 kilométer hosszú szakasza – jelentette be szerdán Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Tizenegy kilométerrel bővül a romániai autópálya-hálózat
2024. november 06., szerda

Romániát népszerűsítik a híres londoni buszok is

Különleges reklámhadjárat keretében Nagy-Britanniában népszerűsíti turisztikai célpontként Románát a bukaresti gazdasági minisztérium.

Romániát népszerűsítik a híres londoni buszok is
2024. november 06., szerda

Zsebbe vág: Romániában és Magyarországon a legmagasabbak a törlesztőrészletek

A romániai hiteligénylők 500–800 lejjel, vagyis 100–150 euróval magasabb banki törlesztőrészletet fizetnek, mint a szomszédos európai uniós országokban élők – derül ki a román hitelpiacon működő AVBS Broker de Credite cég elemzéséből.

Zsebbe vág: Romániában és Magyarországon a legmagasabbak a törlesztőrészletek
2024. november 06., szerda

Hiába nem tetszett a Wizz Airnek, nincs gond a Tarom állami támogatásával az EU bírósága szerint

Elutasította szerdán az Európai Unió Bírósága (EUB) a Wizz Air keresetét, amelyet a Tarom állami légitársaságnak megítélt román állami támogatásról szóló határozat ellen nyújtott be.

Hiába nem tetszett a Wizz Airnek, nincs gond a Tarom állami támogatásával az EU bírósága szerint
2024. november 06., szerda

Fekete péntek: sokan elcsábulnak, legalább 1000 lejt tervez költeni a romániaiak egyharmada

A romániai lakosság egyharmada tervezi, hogy legalább 1000 lejt költ a 2024-es fekete pénteken, de több mint 43 százalékuk azt állítja, hogy nincs félretett pénze, hanem a fizetésére vagy a hitelekre támaszkodik – derül ki egy felmérésből.

Fekete péntek: sokan elcsábulnak, legalább 1000 lejt tervez költeni a romániaiak egyharmada
2024. november 05., kedd

Fekete péntek: akkora rohamot várnak, hogy fogvatartottakat is bevetnek

Az eMAG csoporthoz tartozó futárcég, a Sameday, becslései szerint regionális szinten – Románia, Bulgária, Magyarország – több mint 40 százalékkal nő idén a fekete pénteken kézbesített csomagok száma a tavalyi évhez képest.

Fekete péntek: akkora rohamot várnak, hogy fogvatartottakat is bevetnek
2024. november 04., hétfő

Bankfelvásárlás: a harmadik legnagyobb szereplővé válik az olasz pénzintézet

Az UniCredit megvásárolta az Alpha Bank Románia többségi részvénycsomagját – írja az Economedia.ro az olasz pénzügyi csoport bankfelvásárlást rögzítő közleménye alapján.

Bankfelvásárlás: a harmadik legnagyobb szereplővé válik az olasz pénzintézet