Reformokra készül a segélykölcsönből a Tarom

Levegőhöz jutottak. A cél az, hogy három éven belül a légi társaság korszerű és versenyképes vállalat legyen

Levegőhöz jutottak. A cél az, hogy három éven belül a légi társaság korszerű és versenyképes vállalat legyen

A Tarom állami légi társaság szerkezeti átalakításokat és reformokat helyezett kilátásba a vállalat versenyképességének növelése érdekében, miután a bukaresti kormánytól csaknem 37 millió euró értékű segélykölcsönt kapott, amit az Európai Bizottság is jóváhagyott.

Krónika

2020. február 25., 17:282020. február 25., 17:28

A Tarom a szerkezeti átalakítási terveiről kedden adott ki közleményt, amelyben egyebek mellett emlékeztetett arra, hogy az uniós végrehajtó szerv egy nappal korábban jóváhagyta a román kormány által a vállalatnak január közepén megítélt 37 millió euró segélykölcsönt. E nélkül a vállalat nem tudta volna fedezni kiadásait és csődbe ment volna.

Az Európai Bizottság hozzájárult a segélykölcsön folyósításához, elfogadva, hogy a légi társaság olyan célpontok felé működtet járatokat, ahová csak a Taromnak indulnak repülőgépei, ezért közérdekű szolgáltatásai vannak, illetve felborulna a romániai légi közlekedési piac, amennyiben az állami társaság beszüntetné tevékenységét.

A hivatalos tájékoztatás szerint a Tarom a szerkezeti átalakítás végrehajtásához újabb hitelt fog felvenni, de erről még nem közöltek részleteket.

A cél az, hogy három éven belül a légi társaság korszerű és versenyképes vállalat legyen, amely elsősorban az ügyfelek igényeit szolgálja ki – olvasható a közleményben.

Mint ismeretes, az 1954-ben alapított Tarom 50 célállomásra közlekedtet járatokat, flottája 23 repülőgépből áll, amelyek egy része elavult. 2018-ban 2,7 millió utast szállított a romániai járatain és ezzel a harmadik a piacvezető WizzAir és a BlueAir diszkont légi társaságok mögött. Tavaly a vállalatnak 1,38 milliárd lej árbevétel mellett 182,77 millió lej vesztesége volt. Az idénre 171,37 millió lej veszteségre számítanak 1,51 milliárd lej árbevétel mellett. A Tarom legutóbb 2007-ben könyvelt el nyereséget, a vállalat alkalmazottainak száma eléri az 1900-at.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Románia Ukrajnával kötne drónok gyártásáról szóló megállapodást

Ukrajnával kíván dróngyártásról szóló együttműködési megállapodást kötni Románia.

Románia Ukrajnával kötne drónok gyártásáról szóló megállapodást
2025. július 18., péntek

Elutasítja a román agrárminiszter az EU költségvetés-tervezetét

A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.

Elutasítja a román agrárminiszter az EU költségvetés-tervezetét
2025. július 17., csütörtök

Roncsolják az elektromos autók vásárlási utalványát, még mindig a levegőben lóg a többi AFM-program

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.

Roncsolják az elektromos autók vásárlási utalványát, még mindig a levegőben lóg a többi AFM-program
2025. július 17., csütörtök

Nem garancia a román zászló: a sertéshús 80 százaléka importból származik

A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.

Nem garancia a román zászló: a sertéshús 80 százaléka importból származik
2025. július 17., csütörtök

Micsoda időzítés: áfakedvezményeket követel Brüsszel az áfaemelésbe menekülő Romániától

Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.

Micsoda időzítés: áfakedvezményeket követel Brüsszel az áfaemelésbe menekülő Romániától
2025. július 17., csütörtök

Továbbra is Romániában a legmagasabb az infláció, és az áfaemelés még csak most jön

Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.

Továbbra is Romániában a legmagasabb az infláció, és az áfaemelés még csak most jön
2025. július 17., csütörtök

Grindeanu: már használatban van azon sztrádaszakaszok nagy része, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni

Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.

Grindeanu: már használatban van azon sztrádaszakaszok nagy része, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni
2025. július 17., csütörtök

Erdélyt is megkárosítja az autópályapénzek elügyetlenkedése

Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.

Erdélyt is megkárosítja az autópályapénzek elügyetlenkedése
2025. július 16., szerda

Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket

Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.

Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket
2025. július 16., szerda

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi